Milyen kérdésekkel küzdenek a tinédzserek? Hogyan érdemes tanítani a Bibliáról az óvodásokat? - Az idén huszonöt éves Vasárnapi Iskolai Szövetség március második szombatján tartotta jubileumi konferenciáját. A szövetség önkénteseit és munkatársait arról kérdeztük, hogyan lehet gyerekek között beszélni Istenről.
Szeretetháló szövődött a gyerekek, az óvónők és a családok között. A családi napközi második otthonává vált a kicsiknek. Játszótéri bolondozások, énekek, nagy séták, meghitt emberi kapcsolatok, gyorsan felszáradó könnyek, szeretetteli ölelések – pillanatok a Budai Református Egyházközség Csillagvirág Családi Napközijének életéből.
Igazi reneszánsz ember volt, akiből áradt a derű és az életszeretet - így emlékeznek barátai Borsos Miklós szobrász-grafikusra. A Kossuth-díjas művész alkotásaiból nyílt kiállítás a Biblia Múzeumban nemrégiben. A főként magángyűjtemények anyagára támaszkodó tárlaton számos a nagyközönség számára eddig ismeretlen alkotás is megtekinthető.
A Partiumban, az anyaország és a történelmi Erdély között húzódó sávban a rendszerváltás óta nagy hagyományokra tekint vissza március idusának megünneplése.
"1889 ősszén Turin utcái megélénkültek, magyar szó verte fel az olasz város csendjét. Nyolcszázötven hazánkfia látogatott el az 1848–49-es szabadságharc bujdosó kormányzójához, az agg Kossuth Lajoshoz. Tulajdonképpen a párizsi világkiállításra utaztak, de hát megragadták a jó alkalmat, s némi kerülővel, zarándokcsapattá alakulva vittek egy kevéske hazai földet a száműzetésben élő, legendás öregnek."
Időnként ki kell vinni a szószéket a templomból azokra a terekre, ahol a fiatalok megfordulnak - állítja Victorné Erdős Eszter református lelkész. Kávézót nyit az MRE Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója Budapesten. A misszióvezető szerint a fiatalos, alkoholmentes szórakozóhely divatba hozhatná a józan kikapcsolódást.
„Úgy ragadtam meg minden egyes szeletét az Istentől kapott képességeimnek, mint fuldokló a szalmaszálat. Minden ecsetvonás, minden szó személyes ügyemmé vált." Káli-Horváth Kálmán, a szép magyar beszédéről ismert festő- és előadóművész állami gondozottként nőtt fel. Gyermekéveiről, hitének születéséről és alkotómunkájáról otthonában mesélt nekünk.
2014-ben a Magyar Református Egyház megalakulásának ötéves évfordulóját ünnepelve két központi rendezvénnyel és több kapcsolódó programmal rendezik meg – a „Legyenek láthatóvá tetteid!" jelmondat jegyében – a Magyar Reformátusok Hetedik Világtalálkozóját.
Megjelenhet-e az ember hite, ha egyenruhában van? - tették fel a kérdést azon a tanácskozáson, amelyen a rendőrség valamint az egyházak képviselői osztották meg gondolataikat a hallgatósággal. Vajon másként intézkedik a keresztyén rendőr az utcán?
Úgy van teremtve az ember, hogy szomjazik a jó történetekre, állítja a budapesti Keresztyén Filmklub vezetője. Fűtő Róberttel többek között arról beszélgettünk, hogyan lehet nem keresztyéneknek elmondani a Biblia üzenetét filmeken keresztül.
Hézser Gábor pasztorálpszichológus és pszichoterapeuta kötete a válságról és a válságba jutottak segítéséről négy hónapja jelent meg Romániában. Hamar elfogyott, másodjára is ki kellett adni.
Előbb közösséget kell építeni, a tananyag csak azután következhet - véli Surányi Zoltán. Az élménypedagógiai módszerekkel dolgozó tréner, programfejlesztő szerint egyáltalán nem kezelhetetlenek a mai gyerekek, csak mindenkinek meg kell találnia a helyét az osztályban. Hogyan?
Testvéreinknek és a világnak is meg kell ismernie az egyházat, ezért a Református Zenei Fesztivál alapgondolata tíz éve ugyanaz: megőrizni és megmutatni református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen- és az utókornak - mondta a rendezvényről Böszörményi Gergely fesztiváligazgató. A fesztivál szervezői szeretettel hívnak minden református intézményt és gyülekezetet, hogy vegyen részt a XI. Református Zenei Fesztivál eseményein május 23-án és 24-én Budapesten.
A keresztyén testvér az, akivel egy alapon állok. Akinek nem kell folyton magyarázni, hogy mi a helyzet. Nem kell magyarázni ezt az egész hit dolgot. Mert érti a küzdelmeket, a válságokat, a gyötrődéseket, de az örömöket, a megszabadulást és a minden feletti örömet is.
Megosztotta az ukrán keresztyéneket a kérdés: hogyan reagáljanak az elhúzódó, majd véres harcokba torkolló tüntetéssorozatra hazájukban. Végül nemcsak odaadó szeretetről, hanem bátorságról és gyors cselekvőképességről is tanúbizonyságot tett az Egyház: a forrongás közepette emberek millióihoz juttatták el az evangéliumot.
A rabság földje és menedék egyszerre - ahogy a bibliai időkben, úgy ma is szélsőségek jellemzik Egyiptomot. Különösen igaz ez az ott élő nők helyzetére - hogy miért, arról a magyarországi kopt keresztyén közösség tagjait kérdeztük. Ma van az ökumenikus női világimanap, amelynek középpontjában az egyiptomi nőkért mondott ima áll.