Európának csak akkor van jövője, ha összetartó nemzetek alkotják - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a sólyi református templom nemzeti emlékhellyé nyilvánításának ünnepségén, valamint kisbaconi magyarok állampolgári eskütételén Sólyban szombaton.
Több mint 15 millió forint támogatás gyűlt össze Nick Vujicic szerb származású ausztrál prédikátor és motivációs tréner magyarországi előadássorozatán. Az összeget a szervezők az Óbudán felépülő, passzívházként működő, sérült embereknek lakhatást biztosító lakóotthon felépítésére fordítják. Tovább folytatja a közös munkát a világ első sérültekből álló gospel kórusa is, a Never Give Up Gospel, új vezetővel.
A Királyhágómellék is képviseltette magát az észak-amerikai reformátusok konferenciáján. A diaszpóra egységtörekvését megalapozó fórum jelentőségét és részleteit Csűry István püspök és Dancs Rózsa ecseteli a Református egység rovatban. A lap vezércikkét ezúttal Fábián Tibor jegyzi. Írásának címe: A hívő ember börtönszemlélete.
- Minden egyes nap érzem és tudom, hogy áldás lehetek mások számára itt, ahonnan a családom, a barátaim messze vannak; de nagyon nehéz elfogadni, hogy nem tudok megmenteni mindenkit - mondta érdeklődésünkre egy határon túli magyar gyermekekkel foglalkozó önkéntes. A református egyház önkéntes programjában eddig nyolcszáz fiatal vett részt.
Csaknem négyszáz Kárpát-medencei református énekel majd a XII. Református Énekek Hangversenyen július 6-án, szombaton este fél nyolctól a Művészetek Palotájában. A kórust tizenhét énekkar alkotja, de nemcsak ők énekelnek majd, hanem dalra fakadhat a közönség is.
Most megvagy, elkaptalak - kiáltott a kisfiú, két kezével átkulcsolta a lelkész lábát és hangosan nevetett. Nemcsak a négyévesforma gyerkőc volt vidám, hanem az egész gyülekezet.
A százötvenhetedik tanév végét ünnepelték a budapesti teológián a közelmúltban. A tanévzárón nemcsak a frissen végzett lelkész és teológus szakos hallgatók vehették kézhez diplomáikat, a hatvanöt, hatvan és ötven évvel ezelőtt végzett lelkipásztorok jubileumi diplomát kaptak egykori alma materüktől.
A különböző relaxációs technikákat segítő cikkek, tanfolyamok, gyakorlatok át, meg átszövik az egész társadalmunkat. Az előadásnak külön aktualitást ad az a felröppent hír, hogy a relaxációt az isklai alaptanterv részévé kívánják tenni.
Az előadás a relaxációs módszerek közös hátterét és a keresztyén kritikáját dolgozza fel.
Két nagy érdeklődésre számot tartó egyházkerületi szintű találkozó: nőszövetségi és presbiteri konferencia részletes programját tartalmazza a friss lapszám. A vezércikket ezúttal Kövendi István iskolalelkész jegyzi, aki írásában a nagyváradi református gimnáziumban kalauzolja az olvasót.
"A kormánytól hiába várjuk a megoldást erre a problémára: emberszíveket megváltoztatni egyedül csak Isten tud. A népek közötti ellentétek csak Krisztus szeretetében oldhatók fel." - Véleménycikk.
A Heidelbergi Káté Krisztuson keresztül tanít az Atyáról és a Szentlélekről. Hittel és értelemmel íródott – fogalmazott ünnepi előadásában Fekete Károly, a káté magyarázatának szerzője a Magyar Református Egyház közös zsinatán Debrecenben.
A közösségi létformában a hangoskodás általában zavaró tényező, kerüljük, és ha csak tehetjük, nem gyakoroljuk. Mégis van úgy, hogy ez kulturált formát ölt. Egyre inkább terjed például a hangos versmondás és a felolvasó maratonok. A közelmúltban hitvalló hangoskodás töltötte be a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium udvarát.
Vidám, közvetlen, sportosan elegáns - ezúttal nem a televíziós, hanem a magánember foglal helyet a masszív szerkesztőségi fotelben. Készségesen megadja magát az interjúszituációnak, bár a kérdező szerepébe most nem ő bújik. Újságírói becsületről, szakmai helytállás és családi élet összhangjáról, valamint egy lezáratlan párbeszédről mesélt nekünk az egyik legszebben beszélő magyar riporter, Nagy Katalin.
Orvosi és lelki tanácsadást indít daganatos betegek és családtagjaik számára Sápi Zoltán, a Semmelweis Egyetem professzora. Az újpalotai református missziói gyülekezet gondnoka azokat a kérdéseket szeretné megválaszolni fogadóóráin, amelyekre egy orvosi rendelésen gyakran már nem jut idő.
Az újrakezdéshez hatalmas hit és erő kell. Amikor megbicsaklik a hazánkba menekültek lendülete, a református menekültmisszió munkatársai igyekeznek segíteni őket a küzdelmükben: gyökeret ereszteni egy számukra idegen országban, iskolát, munkát találni, vagyis mindent, amit elvesztettek a hazájukban. Átadták a református egyház migráns tanodáját Budapest belvárosában.
A vasárnapi iskolai munka meghatározása:
A vasárnapi iskola Isten Szentlelkének tanítói és nevelői munkája, melyet az önkéntes és önzetlen vezetők által a közvetlen beszélgetés módszerével kötelező számonkérés és osztályozás nélkül a gyermekek között végez azért, hogy őket az Ige, az imádság és keresztyén egyéniségek által istendicsőítő életre és az üdvösség útjára elvezesse.