– Miniszterelnökként sok kritikát kap az ember, néha egyedül marad a véleményével. Ezekben a helyzetekben sok erőt adott a hitem, hogy elvégezzem a munkámat – fogalmazott Jan Peter Balkenende. Hollandia egykori miniszterelnöke a közelmúltban a fenntartható fejlődés témájában tartott előadást hazánkban, és budapesti látogatásán a Károli Gáspár Református Egyetem diákjaival is találkozott.
Mára csupán a festőállványára tapadt arany- és ezüstpor őrzi az alkotási folyamat emlékét, „Udvardi Erzsébet képei azonban jelen idejűek, a világ teremtettségének bizonyítékai” - mondta Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök a Kossuth-díjas festőművész kiállításának megnyitóján. A Teremtés című tárlat a Biblia Múzeum időszaki kiállítótermében tekinthető meg szeptember 27-ig.
Az ének vigasz lehet a legnehezebb pillanatokban is – mondja Steinbach József. A dunántúli református püspök családjában évekkel ezelőtt két haláleset történt hirtelen egymás után: feleségével elvesztették szüleiket, majd egészséges kislányuk teljesen váratlanul lebénult. Az egyházvezető a zene, a református zsoltárok jelentőségéről beszélt portálunknak.
Béke van, színvonalas az oktatás, kedvesek és segítőkészek az emberek, jó itt élni. A napjainkat jellemző nagy magyar kesergésben talán nehezen ismerhető fel, hogy Magyarországról van szó, legalábbis így lát minket egy menekült afganisztáni család. Khyber és Saima egy csepeli panelban élnek három gyermekükkel. A háború elől menekültek hozzánk, most a reformátusok segítenek a családnak.
Braille-bibliát, hangos bibliát, valamint az evangéliumi hangtár könyveit adományozta a Református Missziói Központ (RMK)Vakmissziója kárpátaljai vakoknak és látássérülteknek a közelmúltban. A Bátyúban élő vakoknak semmilyen segédeszközük nincs, ami segíthetné a mindennapi életüket.
"Emlékszem, ott ültem anyám mellett a szoprán szólamban, ő fél szemmel mindig odasandított, mit csinálok, de jóapám belemerült az énektanításba, vezénylésbe, a szólamok csiszolgatásába." - Személyes gondolatok a Budapest-Soroksári Egyházközség Osváth Viktor énekkarának zenés áhítata nyomán.
„Ott állok egy szőlőtőkével szemben és szinte tudom, mire van szüksége, hol vágjam, mit alakítsak rajta, hogy az Istennel való együttműködésből jó termés legyen" - állítja Juhász László református presbiter, az etyeki Zarándok Pince társtulajdonosa. Az eredmény önmagáért beszél: a vendégek nemcsak természetes módon előállított boraikért keresik fel a pincét, hanem lelki feltöltődést is keresnek.
A láthatatlan valóság mindent fölülír. Ha gyilkolunk, ott gyilkolunk, ha szeretünk, ott szeretünk, ha szenvedünk, ott szenvedünk, ha örülünk, ott örülünk, ha sírunk, ott sírunk.
- Isten még az elnyomás idejét is jóra tudja fordítani, most pedig megláthatjuk, milyen gyümölcsöt terem a szabadság – köszöntötte Bogárdi Szabó István a holland református lelkipásztorokat, akik azért érkeztek hazánkba, hogy magyar kollégáikkal együtt vitassanak meg aktuális társadalmi és teológiai kérdéseket.
A lelkipásztorok gyakran hordozzák zokszó nélkül terheiket, keveset törődve önmagukkal. Előfordul, hogy csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már baj van. Ezen a helyzeten is szeretne változtatni a Dunamelléki Református Egyházkerület: minden lelkész és családja ingyenes, komplett szűrővizsgálaton vehet részt a budapesti Bethesda kórházban. Ami máshol hetekbe, hónapokba és sok utánajárásba kerülne, az a református egészségügyi intézményben csupán egy délelőtt.
Nemcsak a templom tornyán, hanem a valóságban is lehet kakasa a református gyülekezetnek - a lakótelepi hívek baromfiudvar helyett a skanzenben választottak maguknak jószágot.
Szeretnénk felvenni a kapcsolatot olyan kollégákkal, akik református teológiát végeztek, jelenleg viszont nem lelkészként szolgálnak. Levelezős fórum és/vagy személyes találkozások lehetőségeire gondoltunk.
Hitte, hogy a kommunizmus működőképes, csak elég kitartóan kell szolgálni a rendszert. Párttag lett és az ateizmus nagykövete egy Kaszpi-tengeri kikötővárosban, ám amikor úgy döntött, hozzámegy egy magyar férfihoz, meghurcolták és kitiltották a pártból. Budapesten döbbent rá, hogy a szovjet-magyar barátság csak áltatás, de az igazi meglepetés akkor érte, amikor átlépte egy református templom küszöbét.