Amikor a keresztyének egységéről gondolkodunk – az ökumenikus imahéten különösen is –, Jézus értünk mondott imádsága segít eligazodni. A János evangéliuma 17. fejezetében leírt főpapi, közbenjáró imádság Jézusnak az Atyával való kapcsolattartásába, az imaéletébe enged betekintést. Jézus megannyiszor az Atyához fordult, de most a szolgálata végső pontjához ért. Mi foglalkoztatta Jézust azon az éjszakán, amelyen megtörténik majd az elfogatása? Mit mondott az Atyának, mi volt a kérése?

Eljött az óra. A küldetéséért, amit az Atya rábízott, hogy elvégezze, a tanítványokért, és minden kor minden hívőjéért könyörgött Jézus. A keresztnek jött el az órája, az ő dicsőséges felemeltetésének. A főpapi imádságból kirajzolódik Jézus földi szolgálatának és az előtte álló megváltásnak az összegzése. Mi volt Jézus tetteinek a célja? Elsődlegesen, hogy megdicsőítse az Atyát (1. v.). Jézus azért imádkozik, hogy a kereszt és a feltámadás történései Isten nevének tiszteletet szerezzenek, és Isten jósága, nagyszerűsége nyilvánvalóvá legyen mindenkinek: az Atya megdicsőítse a Fiút, és így a Fiú megdicsőítse az Atyát (1. és 5. v.).

Mindeközben Jézus tettei hatnak azokra, akiket az Atya neki adott, akik befogadták Isten beszédét, akik felismerték azt, hogy Jézus az Atyától jött, és elhitték, hogy a megbízását, a küldetését az Atya adta neki. A hatalmát arra használja, hogy az övéinek örök életet adjon (2. v.). Parancsai, útmutatásai, evangéliuma célja, hogy az ő öröme teljessé legyen az övéiben (13. v.). Jézus a testét odaszenteli azért, hogy az övéi megszentelődjenek az igazsággal (19.v): hogy elkülönítsen a világban munkáló gonosztól és hogy a viselkedésünket, gondolkodásunkat, tetteinket az Isten kijelentett igazságbeszéde határozhassa meg. A bensőséges ismeretét, ahogy az Atyát ismeri, feltárja az övéinek azért, hogy az a szeretet, amellyel az Atya a Fiút szereti, az övéié legyen (26. v.). Örök élet, teljes jézusi öröm, megszentelt élet és a Fiúnak járó szeretet – ezeket munkálja Jézus az övéiben a hatalmával, szavaival, tetteivel, ismeretével. Milyen végső céllal teszi ezt Jézus?

A főpapi imádságban van egy visszatérő elem, amely Jézus könyörgésének tárgya: „egyek legyenek, mint mi!” (11. és 21., 22., 23. versek). Emberi szívet megrengető szándék Jézusé. Megváltói munkája az övéit a Szentháromság Isten belső egységébe vonja bele: „mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek” (21. v.), „én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek” (23. v.). Micsoda titok!

Jézus egységmércéje az atya-fiúi kapcsolat. 

A szent Isten belevon minden örök életet nyert, újjászületett embert a maga közösségébe, az öröktől fogva való szentháromságos közösségébe! A terv: Jézus követőinek az egymással való egysége Jézusnak az Atyával szeretetben megélt egységét tükrözze. Hogyan lenne ez lehetséges?

Jézus azért könyörgött, mert ez az egység túlmutat az emberek lehetőségein, ehhez az egységhez Isten Szentlelke, Isten cselekvése szükséges. Az imádság feltárja, hogy Isten mi által munkálja ezt az egységet. Ez az egység abszolút támadás alatt áll, ezért az egységhez szükséges, hogy Isten megtartsa, megőrizze a hívőket. Kétszer is kéri Jézus az Atyát, hogy tartson meg bennünket: tartsd meg őket a nevedben (11. v.), valamint tartsd meg őket a gonosztól, miközben ebben a világban vannak (15. v.). Emellett Jézus könyörgött az övéi megszenteltségéért: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság” (17. v.). Hogyan másként lehetne közünk Isten szentháromságos egységéhez, ha nem úgy, hogy Krisztus a saját szentségében részesít? Jézus vállalta ennek az árát, amikor Ő maga odaszentelte magát a kereszten (19. v.). Az örökkévaló Fiú titokzatos módon a maga státuszát, a saját dicsőségét adja az övéinek az egység érdekében: „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk.” (22. v.). Ez az egység nem elvont, életidegen. Jézus élete bennünk azt munkálja, hogy a szeretetnek az a személyes mélysége legyen a valóságunk, amelyben Jézusnak része volt az Atya részéről (26. v.). Az egységhez szükségünk van tehát arra, hogy Isten megtartson, de szükségünk van szentségre is, és hogy Krisztus kiváltságait élvezve Isten szeretetében maradjuk (Jn 15, 10–11. versek).

Mi a tétje a Jézusban hívők egységének? A 21. és 23. vers alapján az, hogy „elhiggye, felismerje a világ, hogy te küldtél el engem.” A hívők egysége jel a világ számára, a Krisztusról való bizonyságtételnek a része. A hívők egységét Jézus olyan szemmel látható, fizikálisan tapasztalható jelnek szánta, amely megsejteti a kívülállók, az ateisták, a más vallásúak, vagyis a világ számára a láthatatlan Istent. Isten úgy tervezte el a szentek közösségét, hogy abban a Szentháromság örök Isten szeretetközössége tükröződjön, és a világnak azt a következtetést kelljen levonnia, hogy Krisztus tényleg itt járt, Isten tényleg elküldte a megoldását a világ bajára.

Akik bennünket mint közösséget látnak, azt kéne gondolják, hogy valami különös titkuk van, azt kéne mondják, itt valami több van, mint amit eddig ismertem, és ez jó. Ha csak valaki belekóstol egy vasárnap alkalmával a keresztyén együttlétbe, beleakadhatna abba, amit tapasztal: itt van Isten köztük. Az egyház közössége ezért nem engedheti meg a haragtartást, egymás bántását, a pletykát, a versengést, a másik kihasználását, a visszaéléseket és sorolhatnánk, mert a szentségtelenség és szeretetlenség elveszi a bizonyságtételünk élét: üres szólammá válik az egyébként igaz szavunk. A só megízetlenül. A hit megerőtlenül. Mondhatják: a megváltás csak kivetített vágyálom azoknak, akik nem tudnak felnőni. Vagy akár ítéletet is megfogalmazhatnak: az egyház pusztán képmutatók és haszonlesők közössége. A figyelő világ előtt éljük a közösségi életünket.

Milyen lehetőségünk van nekünk, mi mit tehetünk ezért az egységért? Krisztus imádsága a miénk is. A megtartatás, a valódi szívbeli változás, a megszentelt, odaszentelt élet, a szeretetben maradás, vagy hogy részünk legyen Istennel való személyes találkozásban, mind a mi kérésünk és törekvésünk lehet. Hogyan menekülhetünk ki önközpontúságunk csapdájából? Úgy, ha közben azonosítjuk magunkat Jézus egységgondolatával azért, hogy az Ő nagysága, jósága váljon láthatóvá, hogy teljesüljön, amit Ő kért az Atyától: hogy „elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (21. v.)

Kép: Freepik