"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
A keresztyén ember identitása
A felkérés értelmében előadásomban először a keresztségről, mint a keresztyén identitás meghatározó eleméről kívánok szólni. Másodszor azzal foglalkozom, hogy gyülekezeti lelkipásztorként hogyan segíthetjük elő a keresztségi identitás születését, fenntartását. Harmadszor pedig egy olyan modellt ismertetek vázlatosan, amely segítség lehet annak kimunkálásában, hogy mit jelent egy pluralista világban egyértelmű keresztyén identitással krisztusi módon jelen lenni.
Az előadás fő pontjai:
I. A KERESZTSÉG, MINT KERESZTYÉN IDENTITÁSUNK ALAPJA
II. A KERESZTSÉGI IDENTITÁS FORMÁLÁSA, MINT LELKIPÁSZTORI KIHÍVÁS
III. A KERESZTYÉN IDENTITÁS A VALLÁSI PLURALIZMUS VILÁGÁBAN
Az előadás eredeti formájában és teljes terjedelmében PDF-formátumban közöljük, ami INNEN LETÖLTHETŐ.