Történetünk főszereplője egyik szemével egy százaléknyit lát, a másikkal csak azt érzékeli, hogy körülötte fény van vagy sötétség. Még jobban leírja Laura állapotát és különleges érzékelését, amit tanára, Méhes Balázs orgonaművész mond róla, miszerint „nagyon jó füle van, a füle a szeme, és kitartó diák, óriási az akaratereje”. Sőt, Laurának abszolút hallása van, ami előnyére van, hiszen jelenleg kántornak tanul a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán. Ehhez szükség van persze Laura támogató családjára, tanárára és intézményére is. Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre befejezi a képzést Nagykőrösön. De ne rohanjunk ennyire előre.



Tündökölj ránk fényözön
Laura ötéves volt, amikor karácsonykor azzal lepte meg a szüleit, hogy egy ujjal játszotta el az Örömódát egy kisgyerekeknek készült játékzongorán: „Lángolj fel a lelkünkben szép / Égi szikra szent öröm, / Térj be hozzánk drága vendég, / Tündökölj ránk fényözön!” Ezek után már várták, hogy vége legyen az ünnepeknek és beirathassák Laurát az első zongoraórára. Édesanyja akkortól tudatosan terelte a zene irányába, például gyakrabban hallgattak komolyzenét. Kiderült, hogy a lánynak tényleg jó érzéke van a zongorához, ezért a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti szakgimnáziumban folytatta a tanulmányait. Édesanyjával sokat tanakodtak, hogy milyen pálya irányába mozduljon el, végül Laura a Károli Egyetem nagykőrösi kántor szakára jelentkezett.

Talán egyértelmű is ez a döntés, tekintve a hátteret: a zenei előtanulmányok, a református család és Laura személyes hite. Laura anyai nagyapja, Szalay János 27 évig presbitere és 21 évig főgondnoka volt a Szolnoki Református Egyházközségnek, bibliai történeteket mesélt, támogatta, építette, bátorította unokája kibontakozó hitét. Laura erről ilyen szépen vallott találkozásunkkor: „Hívő ember vagyok. Célom, hogy Istent dicsőítsem az életemmel.” Lelkésze, Végh Miklós is meséli: Laura sokszor visszajelez neki az igehirdetések után, amikor különösen megszólítja az üzenet, és hétközben is gyakran keresi a lelkészt, amikor egy Bibliából kapott üzenet megérinti.



Semmilyen módszer nem volt
Laura számára kézenfekvőnek tűnt a kántori szolgálat, jelentkezett Nagykőrösre. Méhes Balázs orgonaművész még a felvételi előtt találkozott vele és korábbi tanárával, Révész Lászlóval. Inspiráló volt, hogy konzervatóriumban végzett tanítványa lehet. Laura az átlagos előképzettséghez képest több zenei tapasztalattal érkezett az egyetemre, de azért az első időszak nem volt könnyű senki számára. Méhes Balázs őszintén felidézi, semmilyen eszköze, módszere nem volt, és soha senki nem készítette fel sem őt, sem az intézményt arra, hogy látássérült hallgatót tanítson. Aztán megkeresték a módszereket, megtalálták a fejlődéshez vezető utat. Laura elismerően vall tanáráról: „Szeretem az óráit, sokat segít, szeretek vele dolgozni, jó tanár. Inspirál, olyan zeneelméleti dolgokat is tanít, amelyek nagyon lelkesítenek.”

Közben engem – aki látok és tanítottak zongorázni, mégsem sikerült beírnom magam a zenetörténet krónikájába – az foglalkoztat, hogy mégis hogyan lehet valakit kántorrá képezni, aki nem olvashatja a kottát és nem látja a hangszert. Méhes Balázs azt mondja, bár léteznek Braille-írással készült kották, de korlátozottan elérhetőek, rendkívül drágák és a használatuk nehézkes – Laura meg sem tanulta olvasni őket. Ehelyett azt a tanulási metódust alakították ki korábbi tanáraival, hogy szólamonként felveszik diktafonnal a megtanulandó részeket. Ez egy komplex feladat, Laurának is az, mert ő ezt mind-mind hallás után lejátssza és begyakorolja. A módszer hallhatóan működik, Laura ugyanis odaül a szolnoki gyülekezeti teremben lévő orgonához – a hangszer is érdekes, erről a későbbiekben még külön szólunk – és játszik nekünk.



Kértem, hogy személyes kedvencet játsszon. Az új református énekeskönyv 682. dicséretet választja: „Felséges Isten, mennynek, földnek Ura” – fejből megy. Megdöbbentő, ahogyan előhívja ezt az emlékezetéből, és még hány másikat tudhat! Laura sosem látott hagyományos kottát, így minden bizonnyal egészen máshogy jegyzi meg, amit mi a teli és üres fekete pöttyökkel meg vonalközökkel képzelünk el.

„Ebben a koordinátarendszerben mások a szabályok”
Spontán orgonaóra kerekedik a szemünk előtt, pedig ma csak a riport kedvéért gyűltünk össze, órarend szerint nem kellett volna találkoznia Méhes Balázsnak és Erős Laurának. Ha már így hozta az élet, azért tanulnak is. Méhes Balázs arra kéri tanítványát, próbálja meg G-dúrban is lejátszani a gyakorolt darab egyik részletét. Laura szó nélkül átvált a kért hangnemre és megjegyzi, hogy így is nagyon tetszik neki. Látszik, hogy az évek alatt kialakult köztük a sikeres kommunikáció, és a bizalom is.



Felmerül, hogyan lehet megtanítani egy látássérült hallgatót „tájékozódni” az orgonán. Ragasztottak-e például tapintható jelölést a billentyűkre? – kérdezem Méhes Balázst. „Nem ragasztottunk, de le kellett szoktatnom arról, hogy ha leül a hangszerhez, belepötyögjön valahova, és az alapján állapítsa meg, hogy melyik hangot ütötte le. Mivel Laurának abszolút hallása van, így ez jó módszernek tűnt, ám mégiscsak furcsa hangverseny vagy istentisztelet előtt. Másképp, hang nélkül kell tájékozódnia a hangszeren” – magyarázza az orgonaművész. Egyetlen orgonista sem a kezét nézi, miközben kottát olvas, viszont „ahol nagyot kell ugrani a kezünkkel, mégis odapillantunk, például amikor a felsőről az alsó manuálra helyezzük át a kezünket.”

A tanítás során az ő esetében elkerülhetetlen volt, hogy a tanár megérintse a tanítvány kezét, és odahelyezze azt a megfelelő helyre a billentyűzeten. Méhes Balázs azt mondja, korábban nem lett volna illő megérintenie tanítványait, Lauránál nem volt kérdés, hogy csak így lehet érzékeltetni a kéztartást, a karsúlyt. „Tudtam, hogy másképp nem tudom tanítani. Tudomásul vettem, hogy ebben a koordinátarendszerben mások a szabályok.”

Méhes Balázs kiemeli: egyébként első pillanattól szempont volt, hogy Laurát, amiben csak lehetséges, önállóságra késztesse, mert ez előnyére válik majd. Az orgonaművész szerint Laurának kiváló érzéke van az énekek elé játszandó intonációk, néhány ütemes bevezető zenék kitalálásához, és ez könnyíti a kántori szolgálatot. Fontosnak tartja, hogy a most készülő új korálkönyvhöz – amely minden református énekhez tartalmaz majd orgonaletétet – készüljön szólamonként is hangfelvétel, hogy hallás alapján is tanulni lehessen, így könnyítve például a látássérültek tanulását.

Érzékenyítés már történt
Laura a képzés vége felé jár, jövőre szerezhet diplomát. Dolgozhat is kántorként? A szolnoki református gyülekezetben már most is szolgál: havonta két vasárnapon ül az orgonánál, kíséri a gyülekezeti éneket. Az, hogy Laura látássérült, nem jelentett meglepetést a gyülekezetnek, gyerekkora óta ismerik őt, itt konfirmált, ide jár az istentiszteletre.

Szolnokon korábban három évtizedig szolgált lelkipásztorként Hamar István, aki látási nehézségekkel élte hétköznapjait, így „az érzékenyítés már megtörtént a mi szolgálatunk előtt” – mondja Végh Miklós lelkipásztor. Hozzáteszi: a gyülekezeti tagokon érzi, milyen tisztelettel vannak Laura teljesítménye iránt, hiszen még a laikusokban is tudatosul, hogy mennyivel nagyobb erőfeszítést jelent látássérültként tanulni orgonálni. A jövőre nézve Végh Miklós azt mondja: bár dedikált kántori állás nincs a gyülekezetben – csupán két olyan gyülekezet van a Magyarországi Református Egyházban, ahol önálló kántori státusz van – számítanak Laura szolgálatára akkor is, miután megszerzi diplomáját. Ének a temetési szertartásokon és kórusvezetés is része lehet egy kántor feladatainak. És hogy érdekli-e ez Laurát? Azt mondja, célja, hogy az Úr Istent dicsőítse zenével és az életével is, örülne, ha mindezt hosszú távon is a Szolnoki Református Egyházközség kántoraként tehetné.

AZ EGÉSZ INTÉZMÉNYRE HAT

A saját látását jobban értékeli-e, mióta Laurát tanítja? – kérdezem Méhes Balázst.
„Többször eszembe jutott, hogy mi lenne, ha elveszíteném a látásomat és úgy kellene orgonálni. Vajon hány olyan korálletét van, amit fejből el tudnék játszani? Tizenévesen sokat játszottam fejből, pontosabban akkoriban a »kezem memóriájából«. Laura akarva-akaratlanul megtanított arra, hogy sokkal tudatosabban tanuljam én is a darabokat – ez nem azt jelenti, hogy arra készülök, megvakulok, de tapasztalom, hogy például szemüveg nélkül nagy bajban vagyok. Úgy érzem, Laura az egész intézményünkre hatással van, ő egy jelenség, a jelenléte, akaratereje, elkötelezettsége pedig mindannyiunknak példa. Szerintem a látássérültek ily módon is szolgálnak nekünk, anélkül, hogy ők tudnák ezt. Tanítanak bennünket.”

Szét kellett szedni, majd Szolnokon újra összetenni az orgonát
Beszéljünk a hangszerről is, amely ajándék volt és ajándék lett! Korábban a németországi Bielefeld-Bethel diakóniai központban állt, majd a nagykőrösi kar kapta meg a hatregiszteres, sípos orgonát. A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán áhítatok, istentiszteleti alkalmak énekét kísérték vele, viszont a díszterem felújítása során másik orgonát építenek, szerették volna a régit olyan helyre továbbajándékozni, ahol használják is, és hazai református gyülekezetet kerestek – meséli Méhes Balázs. A szolnoki gyülekezet pedig szeretett volna egy orgonát a gyülekezeti terembe is, hiszen télen itt tartják a vasárnapi istentiszteleteket, amelyeket korábban csak szintetizátorral tudtak kísérni

„Váratlan és különleges ajándék volt” - mondja Végh Miklós lelkész. Laura pedig szolnokiként tud rajta gyakorolni (református templomuk orgonája ugyanis bizonyos szakmai szempontok szerint másféle gyakorlásra, tanulásra ad lehetőséget a kántor szakos hallgatónak). Az orgonát 28 óra alatt szétszedték, Szolnokra szállították, ahol aztán újra összeszerelték. Erős Laura szerint: „ennek az orgonának a hangja olyan szép, mintha a mennyországba emelne fel az Úrhoz”.
 

Hegedűs Márk
Képek: Kalocsai Richárd