A lelki rugalmasság kérdését sokan lezárják azzal, hogy „akik az Úrban bíznak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak”, valamint „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” – ebből általában az következik, hogy aki fáradt, vagy nincs jól, az second hand keresztény. Mit is jelent a reziliencia fogalma tulajdonképpen?

A reziliencia gyakorlata egyébként ott van az igében. Azért vagyunk rá vakok, mert kulturálisan az határoz meg bennünket, ami tevékenységhez kapcsolható, ami aktivitást jelent, ami eredményeket mutat és hatékony. Amikor leülünk imádkozni vagy Bibliát olvasni, vagy Istennel való időtöltésről beszélünk, máris ellenkultúrát formálunk ezzel, hogy a lelkiéletünket gondozzuk. Ez a reziliencia része és szintén benne van a Bibliában. De az is a reziliencia része, hogy odafigyeljünk arra, hogy mit eszünk, hogyan bánunk a testünkkel és alszunk-e eleget. Jézusról azt olvassuk, nemcsak ő maga pihent, de elvitte a tanítványokat is pihenni.

Azért arról is olvasunk éppen e „pihenés” kapcsán, hogy feketéllik a Genezáreti-tó partja a várakozóktól...

Így van, és akkor felméri Jézus, hogy aktuálisan arra van szükség, hogy tanítson és gyógyítson. De az ötezer ember megvendégeléséről nem olvasunk minden fejezetben. A szándék az volt, hogy menjünk el egy lakatlan helyre, hogy egy kissé megpihenjetek. Ehelyütt reagál a szükségletekre, de Jézus életét nézve feltűnő kulcsmozzanat, hogy sokszor csalódást okoz.

Mondj egy példát!

A rokonainak például, de a tanítványainak is csalódást okoz, vagy pedig nem értik: Az nem lehet, Uram…  Azt nem kell mondanom, milyen csalódást okozott a farizeusoknak, az írástudóknak vagy akár a betegeknek.

Mert nem gyógyít meg mindenkit?

Pontosan. De nem alakít ki szociális ellátórendszert sem, pedig egyszer ötezer, aztán négyezer férfit meg tud vendégelni, tehát nem lett volna neki túl nagy feladat.
Van egy nagyon különös rész a Márk evangéliumának elején, hogy Jézus hajnalban kiment imádkozni a falun kívülre és amikor a tanítványok fölébrednek, már mindenki Őt keresi. (Mk 1,35-39)

Ez azt jelenti, hogy már akkor annyit gyógyított, hogy pirkadatkor kellett kimennie, ha Istennel csendben szeretett volna lenni, így szelíden elébe ment az emberi elvárások áradatából fakadó konfliktusnak. Megnyilvánul a self-care, az önmagamról való gondoskodás: az életem célját szem előtt tartva védem magam. Az emberek elvárásokkal bombázzák, és Jézus azt válaszolja, hogy „menjünk el más városokba is, hogy hirdessem Isten igéjét, mert ezért jöttem.” (Mk 1,38)
A reziliencia egy divatos, furcsa szó, de lényegében azt szolgálja, hogy világos legyen, mi az elhívásunk célja és be tudjuk tölteni.

A kifejezés lelki rugalmasságot jelent. Óriási stresszben élünk. Képzeljünk el egy széthúzott befőttes gumit, ami pattanásig feszül. Ha megvan még az a tulajdonsága, hogy visszanyeri az eredeti formáját, az a reziliencia. Tehát nem deformálódunk el lelkipásztorként a szolgálattal járó stressz és kihívások hatására.

Hogyan téveszti el a célt egy lelkipásztor?

A gyülekezeti életben nagyon erőteljes igények vannak. Ha van egy temetés, nem kérdés, menni kell. Ha történetesen annyi dolgunk van, hogy ugyanazon a napon van temetés és esküvő, pont ebben a sorrendben, azt érzelmileg kell tudni kezelni.
De arra is tudni kell válaszolni, mikor mondhatjuk azt a lelkipásztori szolgálatban, hogy elég. Eleget imádkoztam a rám bízottakért, eleget készültem az istentiszteletre, eleget látogattam, eleget lelkigondoztam, eleget foglalkoztam a gyülekezet tagjaival, hogy Krisztus-követőkké legyenek... Nincs olyan, hogy „elég”, mert állandó a nyomás.
A gyülekezeti berendezkedésünk határozott mederbe tesz bennünket, és ritkán kérdezzük meg magunktól, hogy mi a célja a vasárnapi igehirdetésemnek. Miért csinálom a bibliaórát? Ha elmegy a fókusz arról, hogy mi a személyes vagy a gyülekezeti elhívásunk, akkor belecsúszunk a rutinba. Ez nagyon könnyen elvezet odáig, hogy olyan dolgokat kezdünk el csinálni, amiből hiányzik az élet, ellaposodik, mert belefáradunk. Ha nem tudjuk azt, hogy mire kell nemet mondanunk, akkor egészen biztos, hogy hátrébb kéne lépnünk, hogy ránézhessünk arra, mit csinálunk és miért.

Ez úgy hangzik, mintha a szolgálat tudatos megélése lenne a cél.

Igen, a rezilienciának fontos része, hogy tudjak reflektálni a saját szolgálatomra, ahogy annak is fontos tudatában lenni, hogy mi zajlik bennem aktuálisan, és akkor még arról nem is beszéltem, hogy miért tud kiürülni az egész, vagy miért fáradunk el? Egyszerűen azért, mert vannak tendenciáink, amibe belecsúszunk. Ha nem ápolom az Istennel való kapcsolatomat, akkor vágyni fogok arra, hogy valaki veregessen már vállon.

Ha én, mint egyszerű gyülekezeti tag nem ápolom az Istennel való kapcsolatomat, az megesik. De egy lelkész folyamatosan az igével és az imádsággal foglalkozik. Hogyhogy nem „ápolódik” akkor az Istennel való kapcsolata?

Minden lelkész tud úgy készülni istentiszteletre, hogy csak az agya mozog. És még jó is lesz a prédikáció. A mi munkánk érzelmileg nagyon megterhelő. Együttérzünk a lelkigondozás során, együttérzünk a gyászolóval, a keresztelős családdal, a házasulandókkal és a krízisben lévőkkel. Ez egy segítő foglalkozás, amelyben folyamatosan adunk.

Remélhetőleg nem a magunkét adjuk, de ehhez arra van szükség, hogy kapjunk is.
Ezt jelenti, hogy először báránya vagyok Istennek, csak azután pásztor. Luthernek tulajdonított idézet: „Uram, az egyház a tiéd. A gyülekezet a tiéd, nem az enyém. Úgyhogy én megyek aludni.” Fontos tudatosítani, hogy én Isten munkatársa vagyok. A napok forgatagában elfelejtjük, hogy az a dolgunk, hogy Istenhez vezessük az embereket, nem az, hogy megoldjuk a problémájukat. A hős szerepe nekünk nagyon imponál egyébként, mert fontosnak érezzük magunkat tőle.

A lelki szupermenség valójában vonzó szerep.

Nagyon is. Csak nem erre vagyunk elhívva. Ha valaki, Jézus igazán lelki szuperhős volt, mégis visszautasította ezt a szerepet. Amikor egy lelkész ezt nem utasítja vissza, akkor Istent játszik és ennek nem szokott jó vége lenni.

Visszalépnék az érzelmi megterheléshez valós példát hozva: reggel eltemeted a legjobb barátodat, délután bibliaórát tartasz, utána lelkigondozol és éjfélkor még haldoklóhoz mész a kórházba…

…reggel nyolckor pedig már hittanórát tartasz az elsősöknek, ahol sugárzod a szeretetet. Igen. A fővárosban és az agglomerációban ez valós életmenet.

Azért a vidéki gyülekezetek helyzete más, és más az az amerikai környezet is, ahol ez a könyv íródott, illetve ez a tengerentúli közeg adja a lelkészi tapasztalatot is. Van közös nevezője a különböző környezetben szolgáló lelkészi tapasztalatnak?

Ami közös, hogy a lelkipásztori szolgálat hét napos és 24 órás munkakör. Abban a pillanatban, hogy az ajtónkon kilépünk, lelkészek vagyunk. Mindegy, hogy az utcán, a bevásárlóközpontban, a fodrásznál vagy az orvosnál van valaki, ő ott is lelkész. Vidéken még inkább, mert ott tényleg mindenki tudja, de a nagyvárosban is simán összefutok az orvosi váróban valakivel menetrendszerűen, mert ott élünk az emberek között. Ami állandó készenlétet jelent.

Mit gondolnál egy olyan lelkészről, aki elkezd feszülten kiabálni az asszisztensnővel az orvosi váróban?

Hogy hiteltelen.

Így van. A lelkész nem engedheti meg magának, hogy ne legyen jól, hogyha nem akarja Isten ügyét rossz helyzetbe hozni. Viszont ő sem lelki szupermen, aki mindig jól van.
Valójában mi is akkor vagyunk rendben, amikor őszinték vagyunk, az emberek mégis nehezen hordozzák az emberségünket. Isten jól hordozza, neki muszáj elmondanom, hogy mi van a szívemben. Fáj, hogy elment, vagy nem értelek, hogy miért csinálod ezt?! Vagy rettenetesen küzdök, és nem történik semmi. Uram, mit csinálok rosszul? Többet kellene imádkoznom? Jobban kellene készülnöm? Olvassak el két szakkönyvet, amire nincs időm? Több időt kellene töltenem a családommal!

Az csak az egyik oldal, hogy a lelkész fordított életvitelt visz, amit nehéz elmagyarázni. Délelőtt hittanórákat tart, készül, lelkigondozást végez, temet, adminisztrál, este bibliaórát és imaórát tart, amihez könnyen hozzáilleszti a munkatársi megbeszélést, ami után nyilván segít takarítani is. Tehát a hat órakor kezdődő bibliaóra végül este 10, fél 11 körül ér véget, ha ifiről van szó, arra eleve így is készültünk.

Egy ilyen életmód mellett, ha kisgyermekes szülőkre gondolunk, az a kérdés, hogy ki fürdet és ki mesél otthon? Ha valaki szombaton készül az istentiszteletre, akkor sem látja a családja, a vasárnapról ne is beszéljünk, ahová még könnyen beteszünk egy gyülekezeti találkozót délutánra, mert sokan csak akkor érnek rá.
Talán így könnyebb átérezni annak a feszültségét, hogy a gyülekezeti tag azt várja, hogy az ő gondja legyen fontosabb, minthogy a lelkész szeretne a gyerekének mesélni.

Megmaradni és kiteljesedni, Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban

Hét év kutatás anyagát és eredményeit tartalmazza ez a gyakorlatias könyv, amely a lelki rugalmasság, ellenállóképesség megőrzéséhez ad hétköznapi, jól alkalmazható támpontokat egy speciális területen: az egyházban a lelkipásztorok és lelki munkások életében.
A könyv támaszkodik a teológiai és világi szakirodalomra, egyesíti a felnőtt tanulási elveket a biblikus teológiai szempontokkal, hogy a lelkészeket, presbitereket, szolgálókat és gyülekezeti tagokat egészségesebb és gyümölcsözőbb szolgálathoz vezesse a gyülekezetekben.
Öt témakörön keresztül ad esélyt az önreflexióra és a növekedésre, megoldás keresésre a könyv, ezek: lelki formálódás, öngondoskodás, érzelmi és kulturális intelligencia, házasság és család, vezetés és igazgatás – mert ezek a területek azok, melyek közvetlen hatással vannak a lelkészek és családjuk életére és prioritásaira.
Miért fontos az érzelmi intelligencia? Nem csak azért, hogy az érzéseit be tudja azonosítani és bölcsen tudja kezelni egy lelkész, hanem hogy helyesen ismerje fel mások érzéseit és képes legyen megfelelő módon reagálni.
Nem csak egyes fejezetek termékeny lezárását segítik a szerzők kérdésekkel, de a hasznos függelékek közt, pl. évösszegző kérdések, genogram összeállítását segítő melléklet, társul az érzelmek listája is, így szorosan akár a napi csendesség részévé válhat az érzelmekkel való tudatos szembenézés. 

Bob Burns, Tasha D. Chapman, Donald C. Guthrie,
Megmaradni és kiteljesedni, Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban, Kálvin Kiadó, Gyökössy Intézet, Budapest, 2025

De egyetlen könyv sem tud beletenni plusz tíz órát a lelkészek napjába. Hogyan segít mégis ezen a feszültségen?

Egy fiatal lelkipásztor azt mondta nekem, hogy nem tudja letenni, mert kimondja azt, amit érez. Ez fájdalmas, de közben gyógyító is, mert őszintén szembesít azokkal a nehézségekkel, amelyekkel tele van a lelkészi szolgálat, ezért kultúrafüggetlen.

Ezt az anyagot tizenkét országban tanították. Köztük Japánban is, ahol egészen más az egyházi közeg, mint Koreában, Indiában vagy Új-Zélandon, ahol szintén hasznosnak bizonyult az európai helyszíneken túl. 

Amikor valaki kimondja azt, amit gondolok, az vigasztal, miközben ebben a könyvben a jó lelkészi gyakorlatokat gyűjtötték össze. Olyan lelkészek képezték a hétéves kutatás közösségét, akiknek a szolgálata gyümölcsöző volt, akikről többen ezt a visszajelzést adták, a házastársaikat is beleértve. Átfogó szempontrendszer szerint, amikor már két éve rendszeresen összejött ez a csoport és arról beszélgettek, hogy mit jelent reziliensnek lenni, azt jelezték vissza, hogy a kutatás nélkül már kiégtek volna.
Nem szabad, hogy luxus legyen, hogy rendszeresen időt töltünk azzal, hogy a szolgálatunkról gondolkodunk és szembenézünk azzal, hogy is vagyunk valójában.

Ha tetszik, ennek kellene először bekerülnie a missziós naptárba: hol van az a két óra, amikor ránézek arra, hogy működik az életem, a családom, a szolgálatom? És reflektálok erre úgy is, hogy Isten elé viszem.
Mert Isten egyébként meg fogja kérdezni tőlünk azt is, hogy mit csináltunk magunkkal, az időnkkel, a testünkkel – ez mind hozzátartozik a valódi élethez. Istentől kapott feladatunk, hogy jól sáfárkodjunk önmagunkkal.

Az egyik kulcsszó, amit mondtál, az a csoportos megbeszélés. Ennek mennyi az esélye a magyarországi gyakorlatban?

Mindannyiunknak van valamiben jó gyakorlata, amit érdemes megosztani. Ha jól élünk a közösség lehetőségével, akkor épül közöttünk a bizalom.

A lelkésztalálkozók nálunk főként ügyrendi kérdésekről szólnak, ezért mindig megmarad egy csendes távolságtartás. A sikertörténetek megosztása vagy a problémák ecsetelése is lehet olyan beszédmód, ami mögött elrejtőzöm emberként.
Az általunk szervezett képzések alkalmával törekszünk időt és teret engedni mélyebb megértéseknek. Persze itt sem az égető vagy szégyenteljes gondokról fogunk beszélni, csak amiben a sorsközösség biztonságosan megélhető.

A könyvben is szó van arról, hogy különféle támogató közegekre van szükségünk lelkészként. Szükségünk van szövetségesekre, ahol közös ügyben tudunk egymást támogatva haladni, sokszor ezt gyülekezeti szolgálókban vagy presbiterekben találjuk meg. De szükségünk van olyanokra, akik bizalmasaink, akik előtt igazán önmagunk lehetünk, akik megkérdezik a kemény és nehéz kérdéseket. Például, hogy mit szól ehhez Isten?

Az is nehéz dolog, ha barátok vagyunk egy lelkésztárssal és az illető mondjuk esperes lesz, mert a hatalmi viszonyban óhatatlanul érdekellentét jön létre, ami ugyanúgy problémás bizalmi szempontból.

A könyv anyagát többféle módon tesszük hozzáférhetővé a lelkészek számára, mert egyik szerzője, Tasha D. Chapman tíz éve tart Magyarországon rezilienciaképzéseket, lelkészi elvonulásokat. Az a tapasztalat, hogy amikor ezekről a dolgokról beszélünk, mindig valami csoda folytán szeretetteljes bizalmi légkör alakul ki.

Akkor megvan a bizalom kulcsa, Tasha D. Chapman.

(Nevet.) Inkább a „közös bajban lét” elismerése ágyaz meg a bizalomnak. Volt olyan képzés, ahol ki is csattant az élesen különböző teológiai látás a lelkészek között, de a végén úgy nyilatkozott az illető, hogy azt tapasztalta, hogy elfogadásra talált és ő is el tudott fogadni bennünket. Rácsodálkozás volt ez a részéről, hogy önmaga lehet és mi is önmagunk lehetünk, és ebből nincs baj. Ez lenne az a közösség, amit Isten elgondolt velünk.

A legerőteljesebb visszajelzésünk az volt, amikor egy lelkész, aki több mint tíz évet töltött már szolgálatban, azt mondta, hogy ez volt a második megtérésélménye. Kiderült, hogy ahogyan ő gondolkodott a kegyelem kérdéséről, az nem volt pontos, és ez kihatott a szolgálatára.

Ezt az anyagot az evangéliumi kegyelemtan teológiája járja át, arra segítve bennünket, hogy lelkészként jól tudjunk magunkkal sáfárkodni. 

Ennek a könyvnek az alapját soha nem látott léptékű kutatás képezi, amire kétmillió dollárt, tehát 720 millió forintot költöttek el, és ennek nyomán alakították át az egész lelkészképzésüket. Jómagam 2011 és 2013 között voltam kint a Covenant Theogical Seminaryn, ahol a kutatás eredményeinek összegzése és publikálása zajlott, itt kerültem jó barátságba Tasha D. Chapmannal is.

Nagyon tetszett az a szemlélet, hogy kint úgy készítik fel a lelkipásztorokat a szolgálatra, hogy egy egész életen keresztül ne égjenek ki.
Itthon azért időbe telik, amíg bizalmat szavaznak bárminek, ami Amerikából érkezik, de három éve, 2022-ben felkarolta a képzést a Gyökössy Intézet, majd 2025 nyarának elején megjelent a képzések anyagát felölelő Megmaradni és kiteljesedni – Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban című könyv, amihez fogható rezilienciával foglalkozó szakirodalom, ami gyakorlatilag teológiai megközelítésből íródott, nincs magyar nyelven. A következő kötet, ami szintén a Kálvin Kiadó gondozásában jelenne meg, a reziliens gyülekezetvezetésről szól.

Egyébként gyülekezeti szolgáló is kaphat valamit a könyvön keresztül?

Ha gyülekezeti tag elolvassa, azt fogja látni, hogy teljesen relevánsok azok a kérdéskörök, amelyek reflektálásra hívják az olvasót. Mindenki tud arra válaszolni, hogy az elmúlt időszakban milyen örömök értek a munkámban, a szolgálatomban, vagy milyen nehézségekkel szembesültem.
Ha nem lelkipásztor az olvasó, akkor azt is kezdi majd jobban megérteni, hogy mivel küszködik a lelkésze és valóságosabban fog tudni imádkozni érte. Ez lehet az első lépés ahhoz a lelki érettséghez vezető úton, amikor a lelkészt nem hősnek tekintjük, hanem a Krisztus test tagjának, és így szeretetben szolgálhatunk egymásnak.

Képek: Füle Tamás

A könyv megvásárolható budapesten a Ráday Házban található Bibliás Könyvesboltban.