Mit értünk eleve elrendelés alatt és miért okoz sokak számára megütközést?

A predestináció Isten eleve elrendelését jelenti, azt, hogy Isten egyes embereket üdvösségre rendel még azelőtt, mielőtt ők maguk döntöttek volna Isten mellett. Ez sokak számára azért nehezen elfogadható, mert kizárja az emberi döntés szabadságát. Még nehezebben emészthető a kettős predestináció elve, mely szerint Isten miközben egyes embereket üdvösségre rendel, másokat ezzel együtt örök kárhozatra. Istent önkényesnek és igazságtalannak gondolják, amennyiben valóban így működik, hiszen az ember számára nincs döntési lehetőség. Egyenes következménye az is, hogy a predestináció végletekbe taszítja az embert: ha Isten már döntött mindenki felől, minek hirdetni az evangéliumot azoknak, akik úgyis elkárhoznak? Ha Isten eleve üdvösségre rendelt, akkor meg úgy élek, ahogy akarok, nem veszélyezteti semmi az üdvösségemet. Tehát passzivitásba taszít hívőt és hitetlent egyaránt. A predestináció a Bibliában látszólagos ellentmondásokat is szül, hiszen mit kezdjünk az olyan igékkel, amik pl. azt mondják, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar (lásd: 2Pt 3,9)? Viszont a predestináció elvetése meg éppen azt az ellentmondást veti fel, amikor épp maga a Biblia beszél Isten eleve elrendeléséről. 

Minek a hatására kezdtél behatóbban foglalkozni az eleve elrendelés tanával?

Kevésbé a teológia irányából, inkább személyes élettapasztalataimon keresztül közelítettem hozzá. Ezek rendre azt támasztották alá, hogy a fölöttünk munkálkodó isteni döntés vezet minket, a szolgálatunkat, az életünk magaslataival és mélységeivel együtt használ minket arra a célra, amire Ő megalkotott bennünket. Az átbillenési pontot egy gyülekezeti bibliaóra-sorozat jelentette: a predestináció nem éppen evangélizációs téma, de meglepően tapasztaltam, hogy a hívő életük elején járók sokkal könnyebben fogadják, viszont még a hitben érett emberekből is gyakran ellenállást és értetlenséget vált ki.

Ha nem vonjuk kétségbe, hogy Isten mindenható, miért nehéz elfogadnunk mindent, ami velünk és körülöttünk történik?

Olyasvalaki vagyok, aki mindig szeret mindent pontosan megtervezni. A szolgálatomban is az okozta a legtöbb frusztrációt, amikor nem ennek megfelelően alakultak a dolgok. Amikor nem jöttek egy alkalomra vagy amikor a kiszemelt missziói célcsoport zárt füllel és szívvel hallgatta az evangéliumot. Közben viszont Isten olyan helyeken kezdett munkálkodni, amivel kapcsolatban semmit sem terveztem.

A legnagyobb problémánk az, hogy szeretnénk „eleve elrendelni” a saját életünket, amihez behívjuk a természetfölötti jó barátot, hogy áldja meg azt.

Ha jó történik velünk, akkor azt könnyen Isten akaratának mondjuk, ha viszont rossz, akkor lázadozunk.

Az elmúlt időszakban egyre többet foglalkoztam a mesterséges intelligencia kérdéskörével, és hogy mi is az intelligencia egyáltalán. A hozzáértők ezt legrövidebben egy cél elérésének képességeként fogalmazták meg. Például: tudom, hogy mit csinálnak az orvosok, amikor műtenek, de számomra ez egy magasabb intelligenciát jelent, ezért nem értem pontosan a folyamatait. Hogyan érthetném meg akkor Istent? El kell vetnünk annak az illúzióját, hogy valaha képesek leszünk megismerni. Elfogadom az emberi gondolkodásom a korlátait, hogy nem tudom megérteni Istent, viszont a Szentírás arra vezet bennünket, hogy attól, hogy nem értjük meg, mert nem érthetjük meg, még maximálisan bízunk benne, akár gyermek a szülőjében.

Létezik-e szabad akarat?

Az első emberpárnak szabad akarata volt, többek között ez különböztette meg az állatoktól. Ma viszont a szabadság illúziójában ringatjuk magunkat: az ember, amikor szabadnak hiszi magát, akkor is függ valamitől. Ha szabadon dönt és azt mondja, hogy nem Istenre hallgat, akkor valamilyen más erőnek engedelmeskedik. A nyugati demokráciában a szabadság az egyik legfontosabb alapjog, mégis, minden egyes választásunk, döntésünk manipulációk között születik. Isten akarata a saját szabad döntéseinken keresztül valósul meg. Ez a szabadság Isten akaratának alárendelt szabadság, de semmiképpen nem manipuláció.

Hogyan része Isten akaratának a bűn?

A világ teremtése a kezdettől Krisztusra mutatott, rá pedig a bűn miatt volt szüksége a Földnek. A testet öltéssel Isten belépett a világba, részesévé vált a történetnek ahelyett, hogy önkényúrként nézte volna azt, ami itt történik.

Mégis, mintha a predestináció kapcsán kevésszer beszélnénk Krisztusról, nem?

Szinte az összes eleve elrendeléssel foglalkozó írás mellőzte a keresztről való beszédet. Nem mutatta meg az önmagát feláldozó Istent. De oda kell borulnom Krisztus lábaihoz akkor is, ha nem érthetem, hiszen a kegyelme és szeretete mindennél valóságosabb.

Hol vannak jelen Isten akaratában azok, akik soha nem hallhatnak az evangéliumról?

Jézus eszkatológiai vonatkozásban beszél arról (Mt 24,14), hogy az evangéliumot az egész világon hirdetik majd, Pál apostol pedig a Római levélben ír azokról, akiknek a szívükbe van írva a törvény (Róm 2,11-16), de nem a törvény cselekvése, hanem a hit vezet üdvösségre. Ha az emberi logikát követem, igazságtalanság, hogy olyanok jutnak kárhozatra, akiknek esélyük sem volt a megtérésre, vagy a kisgyerekek, akik nem tudtak dönteni. De Isten kegyelme sokkal nagyobb, mint amit el tudunk képzelni. Milyen jó, hogy ezt a kegyelmet tudom hirdetni egy olyan ember ravatalánál is, akiről a családtagjai egy jó szót sem tudtak mondani, annyira megkeserítette az életüket az alkoholizmusa.

Milyen szerep jut az imádságainknak, ha életünk minden egyes pillanata előre eltervezett?

Az imádság arra is eszközként szolgál, amikor ott állunk a megismerhetetlen határán, a csipkebokor előtt, amelyről látom, hogy ég, de nem ég el, és nem értem, hogy mi történik, nem értem, hogyan szól ebben Isten és hogy mit akar. Lehet imádkozni azokért a népekért, azokért az emberekért, azok üdvösségéért, akiket most úgy látunk, hogy nem volt lehetőségük a megtérésre, vagy ők maguk nem tudtak ilyen döntéseket hozni.

Melyik bibliai történeten keresztül érthetjük meg leginkább az eleve elrendelést?

Az üdvtörténet eseményei során Isten folyamatosan kiválaszt: Noét, Ábrahámot, Mózest, kiválasztja és elhívja a prófétákat, kiválasztja Krisztust, Krisztus kiválasztja az apostolokat, akik kiválasztanak maguk mellé munkatársakat. Nem az emberi logika érvényesült abban, hogy olyanokról van szó, akik teljesen alkalmatlannak tűntek a feladatra. Nem az emberi alkalmasságon múlik az, hogy célba ér-e Isten akarata vagy sem, hanem hogy Ő akarja. Nagyon sokszor túlterheljük magunkat azzal, hogy sokat gondolunk magunkról, azt hisszük, hogy túl sok múlik rajtunk. Nem tudunk pihenni, nem tartunk szabadnapot, ha szabadságon vagyunk, nem tudunk kikapcsolni, mert folyamatosan pörgünk, és azt gondoljuk, hogy tőlünk forog a világ.

Isten eleve elhívott engem az alkalmatlanságaim és a hiányaim ellenére, tehát tudta, hogy milyen anyagot választ.

Miért nem dőlünk akkor hátra?

A saját emberi értékünket is valamilyen módon növeli a szemünkben, amikor Isten valamire képessé tesz és felismerjük, hogy általunk alkotott, általunk vitt véghez valamit, általunk nevelt és tanított gyermekeket. Az élet minden területén ott van, hogy jó dolog, hogy van rendeltetésünk, és hogy eszközök vagyunk valamiben. Nem az a dolgunk, hogy üljünk és nézzük, hogy Isten megcsinálja, bár Ő a kövekből is fiakat támaszt Ábrahámnak. Azért jó, hogy mi nem kövek vagyunk, hanem arra van elhívásunk, hogy munkatársai legyünk Istennek.

A könyv alcíme: A predestinációról megnyugtatóan. Hogyan tudunk a mindennapokban megnyugodni Isten akaratában?

Az édesanyja karjaiban lévő gyermek képét hoznám ide: csak ezzel a gyermeki bizalommal és alázattal tudunk megnyugodni. Ez nem azt jelenti, hogy nem fáj, amit tapasztalunk. A megnyugvás nem beletörődés: Isten nem azt mondja, hogy amikor látod a rosszat, akkor törődj bele és ne tegyél ellene semmit. A bűn ellen is harcolni kell, amikor látom, hogy van. Számos prófétai szöveg arról szól, hogy a társadalmi igazságtalanságok ellen föl kell lépni. Nem azt mondták, ez az Isten akarata, nézzétek, hogy ez történik. Isten akarata az volt, hogy ezt lássuk, és hogy ez fájjon. Mert pont ezáltal fogunk megindulni arra, hogy ez ellen cselekedjük az Ő akaratát. A megnyugvás pedig az, hogy tudom: Isten akarata ér célba.

Képek: Dezső Attila