Talán a csernobili katasztrófa is közrejátszik abban, hogy az atomenergia szó hallatán laikusként mindjárt elfog a szorongás. Ezért is mosolyodtam el, amikor egy héttel ezelőtt a paksi református templomba lépve az Úr asztala mögötti transzparensen egy kérdés szegeződött nekem: „Ki az, aki nem fél?"

Ülj le közénk!
Fél órával az istentisztelet kezdete előtt a zenekar próbál, az ügyeletes presbiterek beállítják a mikrofonokat, a projektort, friss virágot tesznek a vázába, kivetítik a falra a köszöntő feliratot, hogy mire megérkezik a gyülekezet apraja-nagyja, minden a helyén legyen. A padsorok fél tízhez közeledve egyre gyorsuló tempóban telnek meg, én is helyet keresek magamnak. Az egyik presbitertől megtudom, a közösség elöljáróinak nincsenek külön padsorok fenntartva, de azért így sem szeretném bárki megszokott helyét elfoglalni. A gyülekezeti tagok kedvesen hellyel kínálnak, nem kérdés: szívesen látott vendég az ismeretlen is.

Aki nem kockáztat...
Hamarosan gyerekekkel telnek meg az Úr asztalával szemközti padsorok, és aktív közreműködésükkel elkezdődik a tanévnyitó istentisztelet. Ők köszöntik a gyülekezetet, igeverseket olvasnak fel, egyikük bátor önként jelentkezőként egy bizalomjátékban is részt vesz. „Aki nem kockáztat, az nem is nyer" – ez volt a nyári gyülekezeti tábor jelmondata. A táborról az istentiszteletet követő ebéden számolnak be, ahol több mint százan, fiatalok és idősek, házaspárok és családok ülik körbe az asztalokat. Családias hangulatú órákat töltenek együtt, végre hosszabban beszélgethetnek a rég nem látott ismerősökkel is. A paksi gyülekezetben úgy negyedévente rendeznek ilyen ebédeket, ezúttal is az egyik bibliakör tagjai szolgálnak fel, és két fiatal is fellép, akik rap-produkciójukkal idézik fel a tábori hangulatot.

Nem az a kérdés, Jézus mit tenne...
– Csak szeretettel lehet közvetíteni az örömhírt a gyerekeknek – mondja a gyülekezeti tábor szervezője. Gócza Leventéné szerint a gyerekektől nem azt kell megkérdezni, Jézus mit tenne a helyükben egyes helyzetekben.
– Engedjük gyereknek lenni a gyerekeket, akár tombolni is. Szabad nekik is megbotlaniuk, ugyanakkor arra is rá kell vezetni őket, hogy mit tudnak okozni a másiknak – fogalmaz a nyugdíjas tanító. Mint mondja, a paksi gyülekezetben van idő az ismeretátadás mellett a nevelésre is, a korosztályokra bontott vasárnapi gyermekfoglalkozások pedig abban segítenek, hogy a tizenévesek konfirmációja jól előkészített és őszinte döntés eredménye lehessen.

Megoszlik a teher
Az utóbbi években nem csak általános iskolások, hanem felnőttek is konfirmáltak Pakson, ahogy arról a református parókia előszobája is tanúskodik, hiszen falait az elmúlt évtizedek konfirmációs ünnepségein készült fényképek borítják.
– Árva gyermek voltam, a nagyszüleim neveltek fel. Csak felnőttként jutottam hitre, mert a nagyapám sosem engedett el a templomba – meséli Gyulai Ilona, aki tavaly konfirmált.
– Ebben a közösségben úgy fogadtak, mint egy családtagot, egy vérrokont. A legfőbb támaszom ez a szeretetteljes közösség és a biblia – árulja el a tanító. Miután harmincéves munkaviszony után tavaly elbocsátották állásából, Ilonát az egyik gyülekezeti tag hívta meg az éppen induló Alpha-kurzusra. Ilona azt mondja, itt hallott arról, hogyan lehet a problémák közepette Istenbe kapaszkodni, hogy milyen fontos a rendszeres imádság, és arról is, hogyan szolgál a református közösség. Ezután ő maga is bekapcsolódott egy bibliakörbe és a gyülekezet énekkarába.

Életcélt ad
– Egy-két évvel a lelkészházaspár érkezése után azt éreztem, ez valami más, ilyen még nem volt az életemben. A gyülekezet rendet ad, vigaszt, kitartást és erőt. Külsőre nem látszik, mi változott, de teljesen más az életünk, újabb életcéljaink vannak, és igazán boldogok vagyunk, mióta ide tartozunk – mondja Kern Sándor. A paksi gyülekezet gondnoka szerint a szeretet az, ami a legjobban jellemzi a református közösséget.
– Paksra kerülve azt gondoltuk, ebben az életkorban már nem lesznek barátaink, de itt lettek – teszi hozzá, utalva arra, hogy a gyülekezeti tagok rendszeresen összejárnak, a bibliakörön, a szolgálatban is sokat vannak együtt, és ha tehetik, együtt is üdülnek.

Bizalmas körben
Nyolc házi bibliakörben mélyítik el a paksi református gyülekezetben a vasárnapi istentisztelet üzenetét. A szűk körben tartott alkalmakon azt is megosztják egymással, kivel mi történt az elmúlt héten.
– Nem zárt, belterjes közösség ez, hiszen mindig csatlakoznak hozzánk újak, és amikor már tízen felül vagyunk, új házi csoportot indítunk – számol be az egyik bibliakör vezetője. Molnár Klára háziorvos szerint ez a kör több, súlyos betegséggel küzdő gyülekezeti tagra volt már jó hatással. A közösségi összetartásról sokat elárul saját elesettsége.
– Amikor megbetegedtem, épp egy nagy lakásfelújítás közepén voltunk. A klinikán azon gondolkodtam, hogy ott van a felfordított lakás, még semmi nincs kitakarítva. Mire hazajöttem, legnagyobb meglepetésemre a lakás ragyogott, a függönyök felrakva, minden bútor a helyén volt, igaz, hogy még két év múlva is kerestem a könyveimet – meséli nevetve.

Ezrek várnak reményt
A református gyülekezet további növekedése érdekében szeptember elsejétől egy missziói lelkész és vallástanár felesége is a városba költöztek. A Dunamelléki Egyházkerület támogatásával kezdhették meg a munkát a gyülekezetben, ahol egyre több szolgálati terület nyílik.
– Az ifjúsági munka és a bibliakörök pásztorolása, látogatása a feladatom, és a gyülekezeti zenekarba is bekapcsolódtam. Az első évben szeretnénk megismerni a református közösséget, Paksot, a lakótelepen élőket, hiszen mi is ott élünk. Szeretnénk feléjük szolgálni, amihez nélkülözhetetlen a személyes találkozás és kapcsolat. Példa előttünk az, ahogy Jézus végezte a missziót: szerette őt a tömeg, ott volt az emberek között, erre vágyunk mi is, és ehhez idő kell – mondta el érdeklődésünkre Apostagi Adorján missziói lelkész. Felesége, Apostaginé Gál Viktória hittant oktat több helyi iskolában, amely jó lehetőség arra is, hogy a szülőket is elérjék a gyerekek révén. A fiatal házaspár tavasztól szeretne egy filmklubot is elindítani a lakótelepen, ilyenkor beszélgetésekre is sor kerülhet.
– Több ezer ember Isten nélkül, reménység nélkül éli a mindennapjait, őket szeretnénk elérni – tette hozzá a lelkész.

Vonzó közösség
– Akkor működik jól a gyülekezet – és mindegy, hogy tíz- vagy nyolcvanfős –, ha tényleg Krisztust tükrözi, mert akkor vonzó lesz a kívülállók számára, akik szívesen jönnek majd – állítja Lenkeyné Teleki Mária. A lelkipásztor vezetésével Pakson havonta egyszer fiatal nők számára úgynevezett Lídia-kört tartanak, hetente pedig baba-mama klubot, ahol a házasság és a gyermeknevelés kérdéseit beszélhetik meg a kismamák. A gyülekezet sokat köszönhet az asszonykörnek is, az első olyan kiscsoportnak, amelyik imádkozott a közösség növekedéséért. Nemrégiben egy új imakör is alakult, a gyülekezeti tagok a vasárnapi istentisztelet előtt találkoznak.
– Rugalmasak vagyunk a kis körökben, van, ami évekig megy, aztán beáll a szünet, többet nem indul, mert indult helyette másik. A bibliakörök állandóak és nagyon fontos csoportjai a gyülekezetünknek. Meggyőződésem, hogy ez a gyülekezet attól működik ilyen jól, mert valamennyien nagyon komolyan veszik, hogy meggyökerezzenek ebben a közösségben, és a mindennapjaikban is igazodjanak Istenhez – teszi hozzá a lelkipásztor, aki tizenegy éve szolgál férjével a paksi gyülekezetben. E szolgálat gyümölcseként októberben beiktatják lelkipásztori hivatalába, hiszen a református egyházközség immár két lelkipásztort is fenn tud tartani.

Törődnek az erősekkel is
Amikor Lenkey István és felesége a paksi gyülekezetbe kerültek, az volt a céljuk, hogy szolgáló közösséget építsenek. A város összes óvodájában és iskolájában megszervezték a hitoktatást, és stratégiájuk része volt az is, hogy minden gyülekezeti tag eljárhasson a számára megfelelő rétegalkalmakra is.
– Az egyház hajlamos belecsúszni abba a hibába, hogy csak az elesettekkel, a kicsikkel, a magatehetetlen idősekkel foglalkozzon. Felvállaljuk ugyan ezt a szerepet, mert tényleg hozzátartozik a szolgálatunkhoz, de ha csak velük foglalkozunk, akkor előbb-utóbb nem tudunk velük se. A gyengén ugyanis csak akkor tudunk segíteni, ha vannak erősek, akik terhet vállalnak, és odafordulnak hozzájuk.

Az áttörés
A gyülekezet növekedésében a lelkipásztor szerint két eseménynek volt jelentős szerepe.
– Összegyűjtöttük azokat, akik eljárnak templomba, de még nem elkötelezett tagjai a közösségnek, és elindítottunk egy felnőtt konfirmációs kurzust. 2003-ban kilenc felnőtt konfirmált, akik aktív tagjai lettek a közösségnek. Egy evangelizációt követően pedig megszülettek a bibliakörök – számol be a lelkész.
A kezdetben kitűzött célokat sikerült elérni: a gyülekezet felnőtt tagjai nemcsak a paksi református közösségben szolgálnak, hanem országszerte és még határainkon túl is, hiszen többen résztvevői az úgynevezett Cursillo mozgalomnak, amely egy keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. Pakson a gyülekezeti tagok segítségével évek óta szerveznek Alpha kurzusokat is, ezek révén minden esetben új gyülekezeti tagokkal bővült a református közösség.

Parancsolat, szeretet, közösség
– Sokféle alkalmat kell biztosítani az embereknek, ahova eljárhatnak, hogy legyen tapadási felület – vélekedik a lelkipásztor. Lenkey István szerint nem baj, ha eleinte kevesen vannak egy-egy gyülekezeti alkalmon.
– Nem az a lényeg, hogy sok ember legyen, aki nem veszi komolyan a Krisztus-követést, hanem hogy sok olyan ember legyen, aki komolyan veszi. Jézust nem lehet úgy komolyan venni, ha nem szeretjük egymást. Ha szeretjük egymást, akkor van közösség, és ha szeretjük Krisztust, megtartjuk a parancsolatait, tehát szolgálunk is, hiszen e kettő összetartozik.

Tanulnak tőlük
A paksiak a környező települések református gyülekezeteivel is együttműködnek, főként az ifjúsági munkában és a presbiterképzésben.
– A lelkipásztor kollégákkal nagyon jó együtt dolgozni. Éled a térségünk, és úgy véljük, hogy Isten használta ebben eszközként a paksi gyülekezetet, hiszen egyre több helyen átveszik, hogy a választói névjegyzékbe csak azok kerüljenek, akik valóban aktív tagjai a közösségnek és fizetik az egyházfenntartói járulékot. Többen érdeklődnek az Alpha iránt is – tette hozzá a lelkipásztor.
A paksi gyülekezet vágya, hogy minél többen megtérjenek és megtapasztalják, mennyi áldást rejt a szolgáló élet. Nem tudni, milyen növekedés várható a közösségben a következő években, de egy biztos: a paksiak most is lépnek, nyitnak, remélnek. Van, amit nem lehet számokban kifejezni, nem azért, mert nem érzékelhető, hanem azért, mert megszámlálhatatlan: a félelem nélküli szeretetben rejlő energia. Pakson már ezt használják.

Jakus Ágnes