„Olyan szenvedést vállalni, amin lehetne változtatni, nem erény."
Pál Ferenc
A téren
Hisszük, hogy jó és gyönyörűséges, ha a testvérek egységben élnek. De mitől nyílik meg az emberi szív? Elég annyi, ha tágas térre ér?
Bölcsködések – Bölcsföldi András videórovata.
Az erdélyi településen alig hetven magyar él, mégis évről évre több mint ezren vesznek részt az Abrudbányai Magyar Közösség Napján. A magyar lakosok szervezte egész napos rendezvény egyedülálló kulturális és közösségi eseménynek számít a város életében, amelyről nyáron olvashattak portálunkon.
Az igazi kárpótlás
Semmi különös nincs abban, hogy egy város szimbólumának templomait választja, és ezek körvonalai láthatók a saját nevével ellátott pólón, amely helyi rendezvényeken az összetartozást hirdeti, a járásban vagy még távolabb pedig a lokálpatriotizmust is kifejezi. Van olyan város, ahol az ilyesfajta apróságok mellett mégsem lehet szó nélkül elmenni. A felirat magyar, az ország Románia, a templomok pedig két nemzetiség három felekezetének lelki hajlékai.