Agresszió

Agresszív világban élünk.

 



Egyre gyorsabb az élet menete, egyre kevesebb számunkra a napi 24 óra. Igyekszünk a lehető legtöbbet kisajtolni a mindennapokból. Kihasználjuk a napot azon az áron is, ha közben mi meg elhasználódunk…
Ne áltassuk magunkat, cseppet sem attól függ az agresszió jelenléte életünkben, gondolatainkban, hogy Európa melyik fertályán élünk. Maga az agresszió, az erőszak sem mindig fizikai ráhatást jelent. Létezhet lelki terror is vagy akár pszichológiai hadviselés…
Immár több mint 13 éve, 1990 márciusában magyarellenes progrom tört ki Marosvásárhelyen. A felgyülemlet ellentétek, a megnemértés, az intolerancia, mint sötéten morajló fellegek: vihart, villámlást szültek. Elfogytak a szavak, s nem maradt más csak a tettlegesség. S, mikor elfogynak a szavak, akkor a szakadék peremén egyensúlyozunk, ami szinte egyet jelent a zuhanással.
Az ember kezdetektől fogva agresszív. A bűnesetet követően csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül sor a káini agresszióra.
Milyen csodálatos, hogy Isten nem agresszív módon jelent meg fiában, az Úr Jézus Krisztusban, hanem békességszerzőként. Ez ugye, teljesen elüt az emberi megközelítéstől. Mi rögvest Isten angyali hadseregét mozgósítanánk, rögvest lerúgnánk talpunkról a port és gondolkodás, mérlegelés nélkül ítéletet mondanánk.
Ezzel szemben Ő úgy szerez békét, hogy mindeközben vállalja, hogy agressziót kövessenek el rajta. Emberi ésszel szinte felfoghatatlan ez az isteni megközelités, melynek gyökerében, központjában az isteni szeretet és kegyelem áll.
Ez a világ az agresszióra épül. Háborúra, gyűlöleltre, összecsapásra, megelőző hadviselésre, fenyegetésre, öldöklésre. Mert káini a megközelítésünk és gondolkodásmódunk. Ima helyet töltünk és célzunk.
Ott, ahol előtérbe kerül az Úr szava, ott megfordul ez a torz szemlélet. Ott valóban béke költözik az ember szívébe és a káini rombolást felváltja az ábeli béketűrés és szeretet. Keressük ezt a békességet, amit egyedül csak a mi Urunk és Megváltónk: az Úr Jézus Krisztus nyújthat számunkra. Ne keressük tévutakon, mellék- és holtvágányokon, hanem ott ahol megtalálható. Őnála.
A fohász: adj békét Uram, a világnak és az én életemnek - ma legalább olyan fontos és aktuális, mint bármikor, mint mindenkor.
„Kinek szíve majd Rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik. „ Ézsaiás 26,3.