A járványhelyzet miatt a korábbiakban elhalasztott, végül november 13-án megtartott ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett igét, a beiktatást pedig Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese végezte.

A prédikáció alapigéi Mózes 2. könyve 33. fejezetének válogatott versei voltak. Az igeszakasz az Egyiptomból való kivonulás utáni pusztai vándorlás történetéhez és Mózes dilemmájához vezet vissza.

Balog Zoltán püspök abból a kérdésfelvetésből indult ki, hogy valójában miért jöttünk a templomba? Micsoda merészség lenne erre egyszerűen azt válaszolni, „azért, hogy lássuk Istent.” Mózes az idézett igeszakaszban egyértelműen ezt kéri, ő is Istent akarta látni. Mi általában szelídebb formában beszélünk arról, hogy mit jelent Istent látni: amikor érezzük az Urat, amikor átéljük az Ő jóságát, kegyelmét, szeretetét. A reformátorok úgy fogalmaztak, hogy Istent az Ő jótéteményein, üdvösségkínáló akaratán, Jézus Krisztuson keresztül láthatjuk, találhatjuk meg. Mózes a pusztában azzal szembesült, hogy Isten azt mondja, nem akar tovább menni velük az úton, de Mózes ezt nem hagyja annyiban: „Ha nem jön velünk a Te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket.” (2 Mózes 33, 15) Hiába adatott a Kánaán, hiába az előttük küldött angyal ígérete, Mózes nem egyezik ki, hanem azt mondja Istennek, ha Ő nem megy velük, ők nem mennek tovább.” Felmerül a kérdés most: „hogyan tovább? Az Egyiptomból való kijövetel után menjünk tovább, vagy forduljunk vissza?”

Isten konkrétan akar jelen lenni az életünkben, minket is ki akar vezetni saját Egyiptomunkból, és ehhez nekünk vele kell mennünk előre az úton. Kell az Ő jelenléte is, hogy lássuk, merre visz tovább az utunk. „Többet akarni a hitben: erre hív bennünket Isten igéje” – fejtegette a püspök. „Istenből akarni többet, ez az egyház titka. Ha Istenből, ha Krisztusból akarunk többet, akkor ott több lesz másból is, vagy ha nem, a lényeg akkor is meglesz az életünkben. Így nem kívánhatunk mást a gyülekezetnek, az újonnan beiktatott lelkipásztornak, mint ezt a többet: többet Krisztusból, többet a hitből” – zárta igehirdetését a püspök.

A ráfelelő ének és Nyilas Zoltán esperes imádsága után a hivatalos beiktatás jelképeit, a pecsétet és a templomkulcsot e biztatással adta át a lelkésznek: „Hirdesd Isten igéjét, és szeresd a rád bízottakat!” Az északpesti egyházmegyéből a megjelent palástos szolgatársak egy-egy személyre szóló igével kérték röviden áldásukat Pógyor Judit életére és szolgálatára. A nyilvános presbiteri gyűlésen a meghívott elöljáróságokat és a gyülekezetet Szövérfi Ferenc megbízott főgondnok köszöntötte.

Elsőként mondott köszöntőt Vörös Ákos István, a dunabogdányi gyülekezet nyugalmazott lelkésze, utalva arra, hogy év végére befejeződhetnek az építő és felújítási munkálatok a gyülekezeti ház és a lelkészlak épületén.

Igei áldásként pedig az egyházunk zászlaján olvasható igét hozta: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Köszöntőjét és jókívánságait levélben juttatta el az ünnepi eseményre dr. Vitályos Eszter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. Schuszter Gergely polgármester elismerő szavakkal méltatta Pógyor Judit lelkészt.

A zsoltárok könyvéből ismert folyóvíz mellé ültetett fa képével fejezte ki: „A gyülekezet termőtalaját új forrás táplálja.”.

Az előző, rákoscsabai szolgálati hely képviseletében Skultétyné Fekete Katalin iskolalelkész szolgatársi és baráti üdvözlésében kifejezte, hogy a beiktatott lelkésznő olyan vezető, aki maga is vezetett ember – Jézus Krisztus által.

„Aki pedig Krisztus által vezetett, valóban célhoz ér, és gyülekezetét is tudja pásztorolni” – mondta. Meglepetés ajándékként furulyával és énekkel előadva felcsendült az „Ahány csillag van az égen, annyi áldást adtál nékem, Istenem” kezdetű hálaadó dal.

A Visegrádi Református Leányegyházközség szavait Kenéz Attila presbiter közvetítette, végül a gyülekezet főgondnoka nagy csokor virággal köszönte meg Pógyor Judit eddigi munkáját a templomban és az iskolában egyaránt.

Az újonnan beiktatott lelkipásztor a köszöntésekre reagálva bizonyságot tett Isten személyes elhívásáról, vezetéséről, a Krisztusban kapott új életről és az imádság erejéről. Köszönetet mondott a jelenlétért, az áldó igékért, imádságokért. Az igehirdetési igét külön hálával megemlítve, arra válaszul közös, elmélyült imádságra hívta az egybegyűlteket, végezetül jelen lévő családtagjainak fejezte ki háláját szerető támogatásukért megható szavakkal és virágcsokrok átadásával. „Egy dolog az, amiért idejöttünk, és ami összeköt bennünket: Jézus Krisztus” – hangsúlyozta. „Lábam előtt mécses a Te igéd, ösvényem világossága – áll a meghívón. Ez az ige, ami életre keltett engem is.”

A lelkipásztor előzetes érdeklődésünkre kifejtette lelkipásztori hivatásának alappontjait: az evangélium hirdetését, hogy az elveszettek Istenre találva új életet nyerjenek Jézus Krisztusban; az Isten igéjéhez való ragaszkodást, mert csak az Igére épülő közösség lesz valódi és tartós testvéri közösség; valamint annak fontosságát, hogy Krisztus lelkületével forduljon a rá bízott emberek felé.

Az elhangzott gyülekezeti hirdetésekből kiderült, hogy az ünnepi istentiszteleten összegyűlt adományokat  a Magyar Református Szeretetszolgálat javára ajánlja fel az egyházközség.  A beiktató istentisztelet a püspöki áldással, a Himnusz közös eléneklésével zárult, ezt a dunabogdányi művelődési házban megrendezett állófogadásos szeretetvendégség követte.

Képek: Füle Tamás