Alföldy-Boruss Dezső: Az úrvacsoráról – a szereztetéstől napjainkig

A csíksomlyói pápalátogatás, de különösen a jövőre esedékes eucharisztikus kongresszus különös aktualitást ad annak a kérdésnek, hogy hogyan szerezte az Úr Jézus az úrvacsora sákramentumát, hogyan élték meg azt a keresztyén közösségek a történelem folyamán, és milyen torzulások keletkeztek vele kapcsolatban az egyes felekezeteknél. A különbségek ellenére tudunk-e közösséget vállalni velük?

Az előadás a Világ-egyetemi előadások sorozat keretében hangzik el. 

Világ-egyetemi előadások

Már többször, többünkben megfogalmazódott az igény, hogy korunk és gyorsan változó környezetünk jelenségeit, szellemi és tudományos-technikai áramlatait keresztyén szemmel értelmezzük. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolkodásában is.

Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel.

A korábbi előadások hangfelvételei, ill. kép illusztrációi elérhetők a www.refpasaret. hu lap Egyéb anyagok rovatában.