- Az olvasóknak történet kell. Tetszik az irodalomtörténészeknek vagy sem, ez az igazság. Az irodalom úgy született, hogy az emberek leültek a tűz köré és elkezdtek mesélni. Az eposzok, a népmesék elégítették ki a történetéhségüket - fejtegeti a kétkötetes prózaíró, Magyary Ágnes. A csepeli református gyülekezet tagja otthonában fogadott minket.

Komoly játék
Magyary Ágnes spanyol nyelvet tanít, fordít és ír. A Hajszáloptika nevű fotós-irodalmi blog kisprózaszerzője. Korábban főleg kritikákat írt az Erdélyi Terasz nevű írói társulás portáljára. Novelláit évek óta beválogatják a Körkép című kispróza-antológiába. Első novelláskötete 2004-ben jelent meg. Második kötetét Az ördög operába készül és más történetek címmel a napokban mutatják be Budapesten. Idén várhatóan megjelenik első regénye is.
- Van, aki szerint mindig ugyanazt a történetet mondjuk el. Lehet benne valami. Előfordul, hogy egy témából annyi minden kifakad, hogy ami novellának indult, abból regény lesz. Ezen a regényen dolgozom most.

Irodalmi kalandozások, időbeli, térbeli ugrások, egzotikus környezet, szürreális jelenetek és szereplők, abszurditás és humor - Magyary Ágnes nem titkolja: szereti a változatosságot, és nem híve a túlírt szövegeknek. A kihívások és a játék szerelmese. És a szerző önmagával sem kíméletes. Már egyik legelső írásában leszámol a narrátor szavahihetőségének illúziójával, ahogy azzal is, hogy egy eseménynek létezne egy, objektív olvasata. Elárulja, nehezen engedi el „zseniálisnak hitt ötleteit".
- Azt szokták mondani, a szöveg írja önmagát. Meg azt is, hogy amikor az ember elakad írás közben, az nem véletlen. Valami rossz nyomon akar továbbmenni. Játék ez, mégis komoly játék - fűzi hozzá.

A ház
Játékkal kezdődött írói karrierje is. Egykori kolozsvári magyartanára, az azóta ismert költő, Egyed Emese biztatta írásra.
- Kaptunk egy házi feladatot: a szobánkról vagy a kuckónkról kellett írni. Tizenegy-két éves lehettem, nem tudtam semmit a narrációs technikákról, de volt egy ötletem: a kuckó szemszögéből írtam meg az egészet. Mindig is sokat olvastam, még az órákon is. Főleg az unalmas órákon. Később bölcsészkarra mentem, magyar és spanyol szakra, ahol folytathattam az olvasást. Akkor már megválogattam az olvasmányaimat, kamaszként még mindent kezembe vettem - az indiánregényektől a lányregényekig, néha egy-egy klasszikust.

Most újra arról a házról ír.
- A házat, ahol felnőttem, 1909-ben vette a dédapám, és 1989-ben bontották le. A kolozsvári dohánygyár közelében volt, ahol a dédapám tisztviselőként dolgozott. Ott pillantotta meg a dédnagymamámat, egy mezítlábas tizenöt éves munkáslányt. Nagy szerelem lobbant köztük, össze is házasodtak. Ez akkoriban rendkívüli fordulatot jelentett, hiszen a dédapám ambíciózus családból származott, Egerben eljegyzett menyasszonya is volt. Hogy hogyan került Kolozsvárra, nem tudom - én már kitaláltam, hogyan.

Ha újraírja a családi történeteket, nem érzi úgy, hogy az eredetiek is erejüket veszítik? - vetem fel.
- Bizonyára. Főleg, mivel nagyon sok történet szóbeli változatokban él a családban, és apám szerint nagyon fontos az élőben való elmondásuk, mert csak így tudja átadni egy-egy karakter valós megnyilvánulásait. Minden újraírás, újra elmondás megváltoztatja a történetet. De nem ezt tette Jézus is, aki ugyanazokat a példázatokat mondta el, amelyeket korábban mások? Csakhogy ő máshova tette a hangsúlyt... Ennyit a posztmodern irodalomról.

A Kövér víziló a Szamosban szürreális világba kalauzolja az olvasót, mégis családregényről van szó.
- Nagyon nehezen haladok az első és második világháborús részek megírásával. Az utóbbiban az egyik nagyapám orvosként szolgált. Sok visszaemlékezést olvastam arról, milyen volt az élet a fronton. A katonák ott éltek, ott aludtak, és bizonyos mindennapi feladatokat el kellett látniuk. Érdekes, hogy az erőszakhoz a mindennapjainkban is ragaszkodunk, még akkor is, ha nem élünk háborús övezetben. Nem arra születtünk, hogy embereket öljünk, az emberiség története mégis hosszú erőszakláncolat. Öldöklés közben az ember a szeretet teljes ellentétét éli meg, de nem erre van teremtve. Akik túlélik a háborút, nem véletlen, hogy roncsként jönnek haza.

Beszippant
Hogy hogyan születnek a művek, arról minden olvasónak van saját teóriája. Képzeletében az író lehet pöfékelő uraság vagy éppen ihletre váró fantaszta. A prózaírás, különösen a regény megírása azonban kemény munka, amely önfegyelmet igényel - árulja el a szerző.
- Egy novellát még meg lehet írni a reggeli kávé és a reggeli között, de egy regényt azért nem. Nagyon meg kell fegyelmeznem magam, mindig megszabom, ma mennyit kell írnom. Nem lehet az ihletre várni, le kell ülni, csinálni kell. Írás után narkotikus állapot jön létre. Annyira magába szippant a mű szerkesztése, az események továbbgörgetése, a karakterek kidolgozása, hogy egy ilyen munkanap után másra már nincs szellemi kapacitásom. Nem tudok odafigyelni komolyabban senkire, annyira kimerülök. Az írás tényleg olyan, mintha beszednék valamit. Aztán egyszer csak azt mondom: ma itt abbahagyom, és innen folytatom holnap. Persze, megeshet az is, amiről Esterházy Péter azt mondta: „kihúztam egy szót, aztán másnap visszatettem, dolgoztam két napot". A nem túl látványos dolgokkal is irdatlan mennyiségű idő megy el. Ez is része a feladatnak.

Bármi megtörténhet
Vajon mit adnak ezek a történetek saját írójuknak? - kérdezem.
- A végtelen fantáziát. Bármi megtörténhet, a történetekben bármi lehetek. A színészek szokták mondani, hogy azért jó színésznek lenni, mert bármilyen karaktert eljátszhatnak. Az írás még jobb, mert egyszerre több mindenki lehetsz. Az író akár öt karakter bőrébe is belebújhat, mert tudnia kell, hogy a szereplői miről gondolkodnak, mit csinálnak. Még akkor is tudnunk kell, ha az nem kerül le a papírra, hiszen mindig csak egy töredéket fogalmazunk meg az egészből - ezt hívjuk irodalomnak.

Hisztis Jónás
Az írás magányos feladat - ismeri el a szerző. A színdarabírás viszont közösségi munka is lehet. Magyary Ágnes korábban a budapesti református egyetemi gyülekezet tagja volt. Hogy a liturgiát változatosabbá tegyék, egy-egy hosszabb bibliai történetből jeleneteket írt, amelyeket a közönség bevonásával adtak elő az amatőr színjátszók. Egy alkalommal Jónás történetét dolgozta fel.
- Az én Jónásom utálja az embereket, allergiás a napra, tömegiszonya van. Egyszóval, olyan, mint egy hisztis gimnazista. Modern környezetben helyeztem el, a városban például jár a metró. Jónás találkozik a cettel és a tökkel is. A cet rosszkedvű, mert néhány nappal korábban elrontotta a gyomrát, a tök viszont nagyon kedves teremtés.

Provokáció?
A kiskunhalasi református gimnázium is felkérte egy darab megírására. A gimnazisták az 1945 utáni időszak történelmének feltárására interjúkat készítettek idősekkel. A visszaemlékezésekből szövődő darab eredeti szereplői mások szemszögéből is szembesülhettek a múltnak ugyanazzal a darabkájával.
- Mindannyian nehezen dolgozzuk fel, hogy az emberek nem csak jók vagy csak rosszak - jegyzi meg a szerző.
- Nem könnyű elfogadni, hogy annak az embernek, akitől valami jót tapasztaltunk, van negatív arca is. Saját magunkkal is így vagyunk. Más kérdés persze, ki minek ad teret. Ahogy az is, hogy vajon azért történik-e annyi szörnyűség, mert mondjuk egy háborúban gonosz emberek vállalnak részt, vagy mert olyan helyzetbe kerültek, amelyben valamennyien ezt tennénk.

Az irodalom célja nem a gyönyörködtetés - vélekedik Magyary Ágnes, de szerinte nem lehet célja a provokáció sem.
- Az öncélú provokáció kétélű fegyver és nagyon veszélyes is. Igaz, sokszor az is provokáció, amit nem szánnak annak. Ha erre az asztalterítőre idetennénk valami teljesen fehéret, az a tiszta fehér ehhez a törtfehérhez képest provokáció. Az irodalom is valami ilyesmi. Nem azt mondja, amit mindenki más.

Mesék az emberről
Van egy történet, aminek továbbadása minden keresztyén ember feladata. Magyary Ágnes íróként mégsem akar mindent egyszerre elmondani.
- Az evangéliumot egész jól elmesélték. Ugyanakkor minden erről szól. Mindenki azt próbálja megfejteni, mi is ez az egész: miért vagyunk, hová tart az életünk. A szépség keresése a tökéletes utáni vágyakozás jele. Minden embert ez foglalkoztat. Akkor is, ha azt állítja magáról, hogy ateista. Az ő kérdéseik ugyanazok a kérdések. A történeteim ezért nem elsősorban Istenről szólnak. Nekem az ember érdekes.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás

Magyary Ágnes Az ördög operába készül és más történetek című prózakötetét április 7-én, hétfőn délután 17.30 órai kezdettel mutatják be a budapesti Litea Könyvesboltban (Budai Vár, Hess András tár 4.). A szerzővel a könyv szerkesztője, Egyed Emese beszélget. Felolvas Kovács Hajnal színművész.