"Elméletben mindig is tudtam, hogy Jézus az egyetlen segítség, akire szükségünk van. Ám ezt egészen addig nem értjük meg, míg Jézuson kívül valóban nincs már senkink."
ismeretlen
Az egység
Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy 2009. május 22-én, 11 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre – visszhangozták a hatalmas hangfalak az Alkotmányozó Zsinat üzenetét négy évvel ezelőtt Debrecenben. Az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának negyedik évfordulójára emlékezik május 26-án, vasárnap a Kárpát-medence magyar reformátussága.
Felejthetetlen, különös, megható, szívbemarkoló – záporoztak az érzéseket kifejező jelzők 2009. május 22-én. A kálvinista Rómába ünnepelni gyűlt össze a magyar reformátusok húszezres tömege. Szerették volna kinyilvánítani az egységet, és cáfolni azt a vélekedést, hogy széthúzó nemzet a magyar. A résztvevők bizonyítani akarták az összetartozást és felülírni a fájdalmas múltat.
„Összetartozásunkat még történelmi viszontagságok és politikai szándékok sem tudták kikezdeni, így a trianoni döntés és a 2004. december 5-i népszavazás sem tudta szétzilálni közösségünket" – olvasható az Alkotmányozó Zsinat üzenetében, amelyet a Nagytemplom előtt Tonk István, az erdélyi egyházkerület – azóta elhunyt - főgondnoka hirdetett ki.
Fekete Zsuzsa rádiós riportjával 2009. május 22-re, a református egység napjára emlékezünk.
Kapcsolódó képtárak – Füle Tamás képei:
"Egy maréknyi föld" (28 fotó)
Alkotmányozó Zsinat (42 fotó)
Egyesítő menet (27 fotó)
Istentisztelet (57 fotó)
Forgatag (77 fotó)