„Az én templomom”

Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását október 19-én, vasárnap. Az évforduló alkalmából a gyülekezet alkotói pályázatot hirdetett, amelyre 72 remekmű készült el. Az ezekből összeállított kiállítást október 18-19-én tekinthették meg az érdeklődők a templomban.



A reformációig nyúlnak vissza a Váchartyáni Református Missziói Egyházközség gyökerei, lelkipásztoraik és gondnokaik névsora az 1600-as évektől ismert. A közösség oszlopos tagjai máig őrzik az ősi, kálvinista, biblikus alapon álló értékeket. Balogh Róbert lelkipásztor megkeresésünkre úgy fogalmazott, hogy ők a jobb kezei, a gyülekezet motorjai, képviselik a gyülekezet derékhadát, identitását. Hozzájuk csatlakozott az a hat-hét fiatal család, akiknek gyermekei hittanra és gyermek-istentiszteletre járnak. Működik egy folyamatosan gyarapodó ifjúsági csoport is 10-18 fiatal részvételével. Négy iskolában és egy óvodában 120 hittanos gyermeket oktatnak hetente református hittanra, a lelkész és két hittanoktató segítségével. Négy-hat fő rendszeres részvételével szerdánként bibliaórák zajlanak. A gyülekezeti tagok önállóan megszervezték az istentiszteletek utáni kávézást, amely egyre népszerűbb az idősebb korosztály körében is.



Fokozatosan erősödik a közösség anyagi értelemben, létszámban és a Krisztushoz való ragaszkodásban egyaránt. Az erdőkertesi gyülekezet – amely 2002 óta a váchartyáni szórványaként működött – 2019-es önállósodásával bár a váchartyániak anyagi forrásokban sokat veszítettek, mégis az erősödés útjára léptek. Sikerült az egyházközség autóját lecserélni, a régi anyakönyveket, dokumentumokat újraköttetni, új konyhaszekrényt vásárolni a gyülekezeti terembe, illetve a korábbi felújításkor kimaradt nyolc templomi pad is elkészült az idén. Az egykori lelkipásztorok fotóinak tablót készítettek, ez a gyülekezeti teremben látható. Az istentiszteleteket rendszeresen 50-60 ember látogatja, a konfirmálók és a keresztelendők létszáma is egyre nő.

A hálaadó istentiszteleten Nyilas Zoltán északpesti esperes előfohászát követően az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke végezte az Apostolok cselekedetei 6. fejezet 1-7. verse alapján. A templom lelki otthon – mutatott rá. A jelen igeszakasz is arról szól, mit jelentett az első gyülekezet számára a jeruzsálemi templom és az a közösség, amely a lelki templomot jelképezte. A hely, hogy hol vagyunk otthon fizikailag, lelkileg, sokat elmond rólunk. Már ezekben az igékben is felmerül a kérdés, hogy az egyház két alapvető küldetése – az igehirdetés és a diakónia – hogyan viszonyulnak egymáshoz. Együtt történt ugyanis a lelki-testi szükségletekről való gondoskodás és az evangélium hirdetése a korai, növekvő létszámú gyülekezetben. Emiatt választottak hét diakónust, annak érdekében, hogy az ige és annak hirdetése maradhasson a gyülekezeti élet középpontjában. „Ha ez nincs, ez az apostoli szolgálat, akkor minden más pótcselekvés.” A lelkész legfőbb dolga az igehirdetés, aztán következik a mindennapi gondoskodás, a mindennapi szolgálat. Mert amit a szószékről hirdetünk, annak meg kell valósulnia az életben: hogy a szóból tett, cselekvés legyen. „A szavaknak és a tetteknek az egysége minden közösség életében a hitelesség mércéje” – jelentette ki az elöljáró.

A Heidelbergi Káté idevágó üzenetét idézve pedig arra világított rá: „nem a magamé, hanem Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok”; ebből pedig az következik, hogy szolgálni, gondoskodni akarok másokról. Ezzel Jézusra bízhatjuk a világban előírt „öngondoskodás” terhét, mi pedig gondoskodhatunk másokról. „Intézményeinkben nem egyszerűen szociális munkát végzünk, hanem megy vele egy üzenet. Mindez Krisztus szeretetéből következik, amit tőle kaptunk, egymásra hat, erősítő erővel.”

A bibliai nyelvben Isten szavára és Isten cselekedetére nincs két külön szó, hanem ugyanaz a szó fejezi ki mindkettőt. Amikor Ő szól, az egyúttal tett is. Vannak olyan szavak, olyan mondatok, amelyek képesek életet változtatni, ezért elsődleges az imádság és az igehirdetés. „Ebből a talajból nő ki minden hiteles cselekedet. Ezért érdemes egyházban, gyülekezetben, közösségben lenni.”

„Segíts megtalálni a másik embert, hogy hol van az, akinek szüksége van ránk, s akire nekünk van szükségünk. Mi szűkölködő emberek vagyunk nélküled, de áldottak lehetünk, mint a Te teremtményeid – itt, ebben a templomban, mint közösség, mint egyház” – mondta végül imádságában Balog Zoltán.

Balogh Róbert lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, az emlékezés és a hálaadás sohasem csak múltba révedés: a Bibliában ez mindig Isten generációkon, sok nehézségen átívelő kegyelmének a jelenben, a jövőben, a Krisztus ölelésében, reménységében való megnyilvánulása. Kifejezte háláját a gyülekezetnek azért, hogy – bár szatmári származású –, itt mindig otthon van, itthon lehet, mert itt mindenki tudja, átérzi, hogy mit jelent a mély református identitás. Reménységét fogalmazta meg afelől, hogy a jövőbeni hálaadó alkalmakon még többen, erőteljesebben vallják majd: „Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére”.
„Nagyon szegény ember az, aki, ha meghallja azt a szót, hogy templom, nem jut eszébe egy, ahol otthon van. Legyen a mi templomunk az otthonunk, generációkon átívelve!” – zárta gondolatait a lelkész.

„Csordultig van a szívünk hálaadással elődeinkért, tesszük a dolgunkat a jelenben, imádságban hordozzuk a következő nemzedéket. Legyen az ige élővé, teremjen gyümölcsöt!” – fogalmazott Borbély Sándorné, a gyülekezet főgondoka.

Juhász István, akit a gyülekezetben mindenki Csaba bácsinak szólít, saját szerzeményű, megható versével köszöntötte a templom közösségét „Az én templomom” címmel.

Ezután Dériné Dézsi Orsolya énekes szolgálata következett egy hálaadó dallal. Az ünnepi alkalom a Himnusz közös eléneklése után püspöki áldással zárult, majd szeretetvendégséggel folytatódott a helyi művelődési házban.

A török hódoltság idején Váchartyánban is gyökeret vert a reformátusság, 1605-től jegyzik a gyülekezetet. A reformációval a falu is áttért, így a katolikus templom lett templomukká, amelyet azonban az ellenreformáció harcaiban a katolikusok visszafoglaltak, és megszűnt a szabad vallásgyakorlat. II. József türelmi rendelete után azonban a reformátusok templomot és parókiát építhettek, amely 1785-ben készült el, akkor még torony nélkül, az udvarra néző bejárattal. Az egyhajós copf stílusú templom a község második legrégebbi műemléke. A homlokzat előtti torony és a fő útra néző bejárat csak 1796-ban épülhetett fel. 1901-ben jelentős felújításokra került sor, a bejárat elé ekkor épült az oszlopos porticus, ezzel az épület elnyerte mai formáját. Jellegzetessége a téglából épült, padozaton álló szószék, klasszicista hangvetőjét csillag díszíti. Karzatán található az ország egyik legrégibb református orgonája, amelyet 1885-ben újítottak fel. Az egyház műemlékei közé tartozik az 1600-as évekből származó úrasztal és egy úrvacsorai kehely.

     


Pomáziné Licskay Eszter
Képek: Vargosz

 

 

 

Hálaadás Váchartyánban