Az Újszövetségtől nemcsak nem idegen a panaszzsoltár, hanem természetszerűleg használja. Az ószövetségi elbeszélést és témát (szövetség; a szenvedő igaz) ismerve ez természetszerű. Az Ó- és Újszövetség közti folytonosságra ez újabb ékes példa. Emellett a szenvedő igaz nemcsak a panaszzsoltárok kedvelt témája. Isten szenvedő Szolgája (pl. Ézsaiás 53) a szenvedő igazzal rokon téma, és ilyen témaként értelmezendő.

Egy szövegösszefüggésből kiragadott idézet, még ha az szent is, ritkán győz meg bárkit.[1] Remélem, sikerült bemutatnom, mennyivel gazdagabb olvasatot eredményez, mennyivel biztosabb megérkezést, ha az ugródeszkát repülőgépre cseréljük. Bár reménységem szerint világos volt, hadd hangsúlyozzam: nem amellett érveltem, Jézusban nem teljesedtek be a zsoltárok és ószövetségi írások. Inkább új összefüggésbe igyekeztem helyezni, hogyan teljesedett be az Ószövetség a Messiásban. A szövegösszefüggést és az ószövetségi témákat komolyan véve az Írás a szemünk láttára fog megnyílni. Az Újszövetséget így olvasva feltárul előttünk az Ó teljes gazdagsága. „Ha a Zsoltárok egyfajta szent helyet teremt, ez a hely az, ahol ünneplés és fájdalom az egy Isten hatalmas szeretetében és jelenlétében egybekapcsolódik.”[2]

[1]            Nota bene: Több egyházatya (pl. Alexandriai Kelemen) szintén ugródeszkaként használt görög filozófusokat, amikor pl. Plátó műveiben az Atyára és Fiúra, ill. a Szentháromságra tett utalásokat talált.

[2]            Wright, 2014, 112.