„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Az igaz szenvedése: Hogyan teljesíti be Jézus szenvedéstörténete az Írásokat?
1. Bevezetés
A panaszzsoltárokról tanulva diákjaim olykor felvetik, hogy az Újszövetség nem használja őket, az csak a hálaadást, dicsőítést ismeri, tehát az Újszövetség népeként nekünk sem kell imádkoznunk. Ez volt az egyik ok, hogy tollat ragadtam. A másikat az elterjedt felfogás szolgáltatta, amely az Újszövetségben található ószövetségi idézeteket a szövegösszefüggésből kiragadott, ugródeszkaszerű igazolásokként olvassa. Az Újszövetséget e két szempontból tanulmányozva meglepő eredményre juthatunk. Ha teológusok számára nem is tartogatnak sok újdonságot az alábbiak, azon reményben osztom meg azokat, hogy segíteni fogják a bibliaolvasót mind a zsoltárok, mind Jézus szenvedése, váltsága megértésében. Emellett talán az Ó- és Újszövetség közti kapcsolat is világosabb lesz a nagypénteki sötétség fényében.