"Elméletben mindig is tudtam, hogy Jézus az egyetlen segítség, akire szükségünk van. Ám ezt egészen addig nem értjük meg, míg Jézuson kívül valóban nincs már senkink."
ismeretlen
Az ismerős ismeretlen
Szabadság, szerelem, háború, hit - van egy ország, amelynek a szívét ezek dobogtatják meg évszázadok óta. Földjét maroknyi nemzet vette birtokba, amely a szomszédos népek elismerését és megvetését egyaránt kivívta. Többszörös célpontja lett a hódítóknak, de folyton azon munkálkodik, hogy lerázza magáról a bilincseket. Hát nem ismerős?
A leírás minden ízében illene hazánkra is, ám ugyanúgy igaz Skóciára. Hogy mennyi szálon kötődik egymáshoz a két nemzet, arról idén nyáron református teológusok egy csoportja is meggyőződhetett. A budapesti teológia spirituálisa, Bölcsföldi András vezetésével július első felében tanulmányúton vett részt egy jórészt teológusokból és vallástanárokból álló csoport Skóciában. A kéthetes úton felelevenítettük az utóbbi években, évtizedekben kialakult skót testvérkapcsolatokat: fogadtak minket többek között az edinburgh-i teológián és vidéki gyülekezetekben is. Felkerestük a skót reformáció emlékhelyeit, eközben pedig képet kaptunk egy olyan nemzetről és történelméről, amely nem hagyja érintetlenül a magyar lelket, és amely saját magunkkal kapcsolatban is állásfoglalásra késztetett.
Edinburgh
A hitvallás éve a 2013-as esztendő; utunk első nagyobb állomása Heidelberg volt, a káté szülővárosa. A református hitvallás keletkezési körülményeiről és a városban folyó teológiai oktatásról Balla Péter, a Károli egyetem rektora mesélt az utazóknak. Nemcsak ezen az egyetemen fordultak meg a magyarországi református teológiák oktatói és diákjai közül jó néhányan, az elmúlt évtizedekben ugyanis számos alkalommal nyertek el magyarok teológiai ösztöndíjat Edinburgh-ba is. A jó kapcsolatnak köszönhetően David Ferguson dékán fogadott minket a skót főváros egyetemének teológiai karán. A dékán felvázolta a Church of Scotland (Skót Egyház) szerkezetét, majd elkalauzolt az Egyesült Királyság legnagyobb teológiai könyvtárába is, amellyel az edinburgh-i teológia büszkélkedhet. Az ifjú magyar teológusok kérdéseiket is feltehették, így bepillantást nyerhettek azokba a nehézségekbe, amelyekkel a Skót Egyháznak meg kell birkóznia. Kevés fiatal, lelkészhiány, egyházszakadás - egyebek mellett ezek jelentik a legnagyobb kihívást napjainkban skót testvéreink számára. Megtudtuk, hogy eközben a teológiai képzés iránti érdeklődés rendkívül magas. Szerte a világból érkeznek diákok a nagy múltú és színvonalas képzést nyújtó edinburgh-i teológiára; a szak az értelmiségképzés egyik alapköve lett, sokan végzik el azok közül is, akik egészen más pályára készülnek. A nyitottság vélhető árnyoldaláról ad ugyanakkor hírt az a tény, hogy miközben korábban imádsággal kezdtek egy-egy előadást az egyetemen, ma már a teológiai oktató nem veheti biztosra, hogy a diákjai hívő keresztyének. Sokan ateista érdeklődőként vagy más vallás iránt elkötelezett hívőként vesznek részt a képzésben, és az irántuk tanúsított türelem az oktatás szellemiségében is változásokat eredményezett. A közvetlenebb hangot és a testvéri közösséget vélhetően egyre inkább kiszorítja a keresztyénség csupán tudományos megközelítése.
Fruki
Mindez a legkevésbé sem tapasztalható a skót gyülekezetekben. Elragadó báj és feltétlen szeretet jellemzi azokat a kis közösségeket, amelyek mintegy ötvenfős társaságunkat befogadták több éjszakára is. A skót vendégszeretet olyannyira meghatotta a délről észak felé, a Felföld vidékére tartó fáradt utazókat, hogy az első faluban, ahol megtapasztalhattuk a gyülekezeti tagok minden földi jóval elhalmozó gondoskodását, a település nevét a kedvesség, a vendégszeretet és a báj kifejezésére alkalmas jelzőként kezdtük használni. Freuchie után így lett minden, ami jó, egyszerűen csak: fruki.
A szeretett mártír
A csapat igyekezett meghálálni vendéglátóink jóságát: így Freuchie-ban és az északabbra található Boat of Gartenben a teológusok vezetésével az utazók istentiszteleti szolgálatot vállaltak. Dunscore-ban szintén várakozásainkat felülmúló, kedves fogadtatásban volt részünk: a helyi gyülekezet tagjai nemcsak vacsorával vártak minket, hanem közös megemlékezésre is invitáltak. Miután felkerestük gyermek- és ifjú korának legfontosabb állomásait, megkoszorúztuk a település szülöttének, Jane Hainingnek az emlékművét. Miss Haining a Skót Episzkopális Egyház misszionáriusaként érkezett Budapestre 1932-ben, hogy a Skót Misszió mintegy négyszáz zsidó és keresztyén gyermek számára működtetett iskolájában dolgozzon. Amikor tanítványait elhurcolták Auschwitzba, Jane Haining velük tartott a gázkamrába. A mártírhalált halt hölgy emlékét skótok és magyarok egyöntetű tisztelete övezi.
A függetlenség ára
Nem fér hozzá kétség: a skótoké bátor, harcra kész nemzet. A szabadságért folytatott küzdelemben a klánok hol az angolok, hol a vikingek ellen mindvégig kitartottak, pedig szülőföldjük szeretete és nemzeti identitástudatuk rengeteg áldozatot követelt tőlük. Legnagyobb nemzeti hőseiket, a 13-14. század fordulóján élt William Wallace és Robert Bruce emlékét szenvedéllyel és hálával ápolják. Nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy minden háborúban elesett skót katona emlékezetét megőrizzék. A hősi halottak száma pedig igen magas: az első világháborúban Nagy-Britannia zászlaja alatt harcoló szigetországi nemzetek tagjai közül a skótok álltak a hadrendbe felsorakozott csapatok élvonalában - aránytalanul nagyobb vérveszteséget szenvedve, mint a náluk jóval több lelket számláló britek. A nemzeti öntudat mértéke máig nem szűnik a skótokban:1999-ben nyert újra önállóságot parlamentjük, és még nem ért véget a folyamat. 2014 őszén tartanak népszavazást arról, hogy kíván-e függetlenedni Skócia Nagy-Britanniától.
Mozaikok
A Skót Egyház elnevezéséből az is kitűnik, a nemzeti identitás összefonódott a vallási identitással. John Knox, a skótok reformátora tevékenységével megismerkedve kirajzolódott előttünk az angol-skót ellentét egyik legforróbb pontja. A karizmatikus Knox a 16. században azon igyekezett, hogy megnyerje a protestantizmus törekvéseinek a katolikus vallású I. Mária skót királynőt. Bár Máriát az anglikán Erzsébet angol királynő kivégeztette, őt Mária fia, a protestáns Jakab követte a trónon, Anglia és Skócia uralkodójaként.
Az általunk meglátogatott kolostorok, katedrálisok és kastélyok romjai emlékeztettek minket mindazokra a neves és névtelen hithősökre, akik életükben gyakran többet harcoltak földjükért, családjukért, szabad vallásgyakorlásukért, mint amennyit láthattak megvalósulni reményeikből. A történelem eme mozaikdarabkái arról beszélnek, hogy Isten országa emberéletről emberéletre épül, és bár a teljes képet nem láthatjuk, akár egy ember hite is továbbélteti Isten tervét: a lelkek üdvösségre jutását.
Együtt
Minthogy egy ember élete nem foglalhatja magába a teljes üdvtörténetet, nyilvánvaló, hogy Isten országának építéséhez nem elég egyetlen tégla. Hogy mennyire szükségünk van egymásra, abban olyan pillanatok is megerősítettek minket, mint túránk a Lomond Hills közül az egyikre, ahol többen azért tartottunk ki a meredek hegy megmászásában, mert nem voltunk egyedül. A sokfős tanulmányútnak persze nemcsak fizikai előnyeit élveztük, hiszen az élmények közös feldolgozása pótolhatatlanul gazdagította utunkat. Rengeteget tanultunk a világról, egymásról, önmagunkról, Istenről - úgy, ahogy azt nem élhettük volna át, ha nem szakadunk ki az itthoni mókuskerékből. Áhítatokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és csendes szemlélődéssel átszőtt utazásunk többünk számára zarándokút is volt egyben.
Pára
Ez a zarándokút pedig a legautentikusabb skót tájegységen, a Felföldön teljesedett ki. Jártunk a skót lélek számára meghatározó vidékeken, a népdalokban megénekelt helyeken. Loch Ness; a világhírű Eilean Donan kastély; Dunvegan, a MacLeod klán kastélya; a Tűzszekerek című film forgatási helyszínéül szolgáló festői St. Andrews; a falklandi királyi kastély és végül a Belső-Hebridák egyik szigete, Skye nemcsak ámulattal töltött el, de elringatta és fel is frissítette lelkünket. A Skóciát átható nemesség érzése felébresztette bennünk Istentől belénk táplált ösztönünket: hogy királyi sarjak vagyunk mi magunk is. A magas hegyek és vízesések alatt, a legelésző marhák, hegyi kecskék és bárányok, delfinek és bálnák természetes élőhelye közelében elénk tárult a teremtett világ fenségessége. A felfoghatatlanul széles óceánt és az öreg sziklákat szemlélve egyik útitársam szavai jártak a fejemben: az emberélet pára, Isten előtt mégis hatalmas érték. Hirtelen sem többnek, sem jelentéktelenebbnek, sem másnak nem éreztem magam, mint aki vagyok.
Szöveg: Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás, Márkus Tamás András