A három főgondnok, akiről biztosan lehet tudni, hogy elfogadná az egyházkerületi főgondnoki tisztségre való jelölést: Brandenburg Sándor, dr. Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely. Dr. Kovács Levente nem vett részt az eseményen.

Miért vállalná az egyházkerületi főgondnoki tisztséget?
Bemutatkozással vette kezdetét a beszélgetés, a résztvevők a lehetséges egyházkerületi főgondnoki tisztségről is megosztották elgondolásaikat.

Brandenburg Sándor vízgazdálkodási mérnök, olasz műszaki tolmács 23 éve a Pesterzsébet-Központi Református Egyházközség gondnoka, 18 éve a Budapest-Déli Református Egyházmegye főgondnoka, ezzel párhuzamosan végig zsinati tag. Mint mondta, „divat hírt adni magunkról a közösségi médiában, de a legjobb, ha azon keresztül tájékozódunk, hogy eddig ki mit tett, hol volt és a családi életét ki hogy éli meg, mert ez a legfőbb indikátor, ez vagy hitelesíti a szolgálatunkat, vagy nem.”

 

Szalai Zsolt közgazdász elsősorban pénzügyi területen dolgozott, húsz éve szentendrei presbiter, 9 éve gyülekezeti főgondnok. A magánéletben, a gyülekezetvezetésben és az üzleti életben is mindig Isten országát, igazságát keresi az Ige szerint,  és ezt követik a döntései – vallotta meg. Arra buzdított, hogy ha valaki többet szeretne tudni róla, keresse meg a szentendrei gyülekezet tagjait, presbitereit vagy tájékozódjon a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságánál, melyben több mint egy évtizedig vezetőként szolgált.

 

Szathmáry Gergely két és fél éve vállalta az egyházkerületi presbiteri főjegyzői tisztséget, a Budapest-Déli Református Egyházmegye presbiteri tanácsosa, nagykovácsi presbiter, húsz éve Remeteszőlős polgármestere. Eredeti szakmája szerint tanár, környezetvédelmi mérnök. Egyházunk elsődleges feladata a misszió – mondta –, „eköré kell szerveződnie és ehhez képest kell történnie mindennek: a szervezeti kérdéseknek, a gazdálkodásnak és az ingatlangazdálkodásnak is.”

 

Milyen ajándékai vannak, és miért lesz jó, ha Ön lesz a főgondnok?
Ajándékait nem akarta firtatni, de arról beszélt Brandenburg Sándor, hogy a főgondnoknak olyan pozícióba kell kerülnie, hogy egy lelkipásztor, aki az egész életét a szolgálatra áldozta, elfogadhassa a véleményét. Ehhez „fel is kell nőni hitbeli kérdésekben is” – mondta.

Szalai Zsolt az őt jól ismerő közösség visszajelzései alapján beszélt talentumairól, ezek a stratégiai szemléletmód; az, hogy a víziót le tudja fordítani a mindennapi gyakorlat nyelvére; a jó szervezőkészég – akár csapatoké is – és a tervezés készsége azzal az alázattal és engedelmességgel együtt, hogy az Úré a valódi irányítás. Az esetleges kerületi szintű vezetéshez ezeken kívül friss látásmóddal tudna hozzájárulni.

Szathmáry Gergely azt hangsúlyozta, hogy Isten megadja a talentumokat és az erőt ahhoz a szolgálathoz, amire elhívott. „Az elhívás iránti elkötelezettség, az Isten iránti hűség sok mindent kipótol.” Hozzátette: az eddig szerzett tapasztalatai hasznosak, de ezekre támaszkodni önmagában Lélek nélküli.

Miben kell valódi ellensúlyt, szövetségest és önálló vezetőtársat jelenteni a püspök mellett? Hogyan lehet erősíteni a laikus egyháztagok és vezetők szerepét?
Szathmáry Gergely a fenti kérdések kapcsán elmondta: a püspök és a főgondnok nem egymás konkurenciái, „ugyanazért a célért harcolnak, ugyanabba az irányba mennek”. Az egyházkerületi elnökség eddig is igényelte a vezető testület minden tagjának érvét, ellenérvét – számolt be. „Ha valahol nincs így, inkább az a probléma.” Hozzátette: a püspök az egyházkerület lelki vezetője, főgondnok társa dolga pedig az, hogy segítse ezt a szolgálatát, és a püspöknek ne abba kelljen energiát fektetnie, amit ő el tud végezni.

Szalai Zsolt arra emlékeztetett: a presbitérium mint a gyülekezet vezető testülete a közösség lelki és anyagi életének a sáfára. „A lelkipásztor egyenlő a presbiterekkel – így olvasom az alkotmányjogból is. Szentendrén ezt mi így tudjuk megélni: egymást támogatva vezetjük a gyülekezetet. Különböző ajándékaink vannak és ennek megfelelően szolgálunk. A lelkipásztornak a lelki területen van több, nekem pedig jobban bele kell állni az adminisztrációs feladatokba. Az adminisztráció szó jelentése, hogy hozzáad a szolgálathoz, támasza a szolgálatnak, egyenrangú vele.” Hozzátette: fontos, hogy a püspök és a főgondnok jó lelki közösségben legyenek egymással, és mindkettőben legyen alázat: „a lelkipásztornak is lehet jó gyakorlati látása és a főgondnoknak is lehet biblikus gondolata.”

Brandenburg Sándor jónak látja, ha valakit egy gyülekezeti közösségben és az egyházszervezet fentebbi szintjein is többször megválasztanak. Hangsúlyozta: „ütközni fognak a habitusaink, a kérdés az, hogy szeretjük-e az egyházunkat és egymást annyira, és töltünk-e annyi időt egymással, hogy ezek megoldódhassanak az Úr előtt.”
Abban minden beszélgetőpartner egyetértett, amire Brandenburg Sándor hívta fel a figyelmet, hogy vitás kérdésekben végül kifelé azonos álláspontot kommunikáljon a vezető testület.

Szalai Zsolt szerint „amikor a másik fél érintett egy ügyben és nem tud objektíven gondolkodni, főgondnokként kimondunk olyan igazságot, amit ő nem lát.”

Szathmáry Gergely szerint a főgondnok ideiglenes ellensúlyt képvisel, míg egyetértésre nem jut vezetőtársával.

Mi a víziójuk a városi, falusi és fogyatkozó gyülekezetek életére nézve?
Szalai Zsolt véleménye szerint „egyházként nem tudunk egy társadalmi mozgás ellenében menni, lekövethetjük azt vagy akár megtartó erőként felléphetünk. Vannak példák, amikor kis települések kihaló gyülekezetei életre kelnek, ugyanakkor ha az emberek többsége városban szeretne lakni, akkor ott kell őket elérni az evangéliummal. Emellett szeretettel és gondoskodással fordulni a vidéki gyülekezetek felé, hiszen ez nem az üzleti hatékonyságról szól. Isten is így áll mögénk: a legtöbben reménytelenek vagyunk, mégis egész életen át kísér bennünket.”

Brandenburg Sándor vízió helyett missziói parancsról beszélt. „Olyan helyeken van élet, ahol már lemondanánk róla, és ott nincs, ahol minden tárgyi vagy emberi feltétel adott lenne. Egy gyülekezetben annyi szeretet van, amit mi oda bevittünk. Ehhez kell a Szentlélek is – ami viszont rajtunk múlik, meg kellene tennünk. Mindig visszavezethető emberi okokra, ahol egy gyülekezetben elfogy az élet; keresni kell ezeket és fohászkodni.”

Szathmáry Gergely a misszió kapcsán beszélt a szórványosodó és a revitalizálásra vágyó gyülekezetek helyzetéről. „Fontos az egyetemi misszió, az agglomerációs plántálás, de a fentiekre kevesebb energia jut. Pedig a kistelepülések szórványosodó gyülekezetei az adott település lelkei, társadalmi magjai. A revitalizálásra vágyó gyülekezetekben pedig még akár sokan is lehetnek, de passzívak vagy fogynak – Budapesten is jó pár ilyen van.” Felvetette a belmisszió lehetőségének újragondolását is, amely „nem kisebb néptömörüléseket célzott, hanem országos volt.”

Mi a református egyház látásában a legnagyobb vakfolt, amin változtatni lehetne?
Szathmáry Gergely a kistelepülések missziója mellett az alázatot említette: hogy miként hajlandó önvizsgálatot tartani az egyházi közösség.

Szalai Zsolt gyülekezete intézményfenntartó, ezért ő arról beszélt, nagy dilemma, hogy a vezetés megtalálja az egyensúlyt abban, hogy mennyit foglalkozik a gyülekezet életével és mennyit az intézmény ügyeivel. „Sok erőforrást áldozunk az intézményre, ami jó missziós terep, de néha úgy érzem, hogy eltolódik a hangsúly efelé.”

Brandenburg Sándor utalt arra, hogy az egyházzal szemben kritikus médiumok találta vakfoltot „nem biztos, hogy komolyan veszi”, a vakfoltokat szerinte az Úristennek kell megítélnie bennünk.

Milyen legyen az egyház kommunikációja a következő években?
Brandenburg Sándor ennél a kérdésnél is arról beszélt, hogy „nagy kérdés, mit adunk ki a világ felé. Nem tartom jónak, ha egy világi médium kamerája előtt mondja el a véleményét arról egy lelkész vagy bárki, hogy mit gondol az egyházról és az egyházvezetésről. Az elmúlt években erre sok rossz példa volt, ennek ellenére ezek szinte elismerést váltottak ki.”

Szathmáry Gergely szerint gyakori az a kritika, hogy súlyos és fontos kérdésekben az egyház nem nyilvánul meg. „Az egyháztagok szerették volna látni ezeket például a család, a genderkérdés vagy a háború kapcsán. Meg kellene vitatnunk, hogy mi, református keresztyének mit képviselünk egy-egy társadalmi kérdésben.” Fontos, hogy „politikai helyzettől függetlenül képesek legyünk kiállni és az adott kérdésben állásfoglalást tenni akkor is, ha az épp nagyon trendi, és akkor is, ha csúnya ellentámadásokat kapunk.”

Szalai Zsolt első gondolata az volt, hogy az egyház legjobb kommunikációs csatornái az egyháztagok, „akik bizonyságot tesznek a munkahelyükön, a családban, a baráti körben. Ezeknek a szenteknek a felkészítése talán a legjobb erőforrás-elosztás. Rendezni az egymás közötti nézeteltéréseket – ennek kell, hogy legyen fóruma belső körben, ahol a kérdéseket fel tudjuk dolgozni, és fontos, hogy utána a változások is megtörténjenek.” Hangsúlyozta a közösségi vezetés fontosságát, és azt, hogy az egyház hallassa a hangját a lényeges vagy épp megosztó társadalmi kérdésekben. Hozzátette ugyanakkor: „mi a tanúságra vagyunk elhíva; tanúim lesztek – mondja Jézus. Ez két feladatot jelent: a feltett kérdésre válaszolni és az igazságot mondani.”

Egyház és állam kapcsolata, bérkiegészítések
Elhangzott az a kérdés is, hogy hogyan maradhatna fenn hosszú távon a lelkipásztorok állami bérkiegészítése úgy, hogy az ne csupán a kistelepüléseken szolgáló lelkipásztorokra terjedjen ki.

Brandenburg Sándor azzal kezdte válaszát, hogy nincs lelkiismeret-furdalása, „mert miután elvettek minden anyagi, tárgyi eszközt, ami a második világháború előtt az államtól való viszonylagos függetlenségünket jelentette, ezért élünk azzal, amit utólag ebből csöpögtetve visszakapunk.” A lelkipásztori fizetéskiegészítésről azt mondta: az elmúlt években mentőövnek bizonyult, hiszen „sok kis gyülekezetünk volt, ami képtelen volt eltartani a lelkészét. Akkor lennénk teljesen függetlenek, ha a gyülekezeteink teljesen eltartanák a lelkipásztoraikat.”

Szalai Zsolt a Szentírás és az egyháztörténet szempontjából vizsgálva az érzékeny kérdést, határozottan úgy látja, az egyház fenntartása az egyháztagok feladata. „Értem a törést a huszadik században, mégis erre kell törekednünk” – mondta. Az észak-indiai „egy marék rizs” mozgalom példájával szemléltette, hogy még egy igen szegény régióban is évszázados kultúrája van annak, hogy a napi betevőből minden nap egy keveset félretesznek a hívek az egyház javára. Nemcsak azt tapasztalták meg, hogy sok kicsi sokra megy, hanem az általuk támogatott bibliás asszonyok bizonyságtételei nyomán a lelki növekedést is: mára a tartomány kilencven százaléka keresztény. Az egyházmegye gazdasági előadójaként kiszámolta, hogy egy marék rizsnek megfelelő összeg csak az ő egyházmegyéjükben 150 millió forintos plusz bevételt hozna – osztotta meg. „Tanítanunk kell egyháztagjainkat a sáfárságra: annak megértésére, hogy minden Istené. Ennek a gyümölcse a nagylelkűség: amikor megértik, hogy nem a sajátjukból adnak, hanem Istenéből, amit számukra adott.”

Szathmáry Gergely a lelkészi illetménykiegészítésről azt mondta, erről a kérdésről az új kormánnyal a Zsinat elnöke tárgyalhat. A gyülekezetek önfenntartása kapcsán úgy fogalmazott: „szeretjük hangoztatni a gyülekezetek önállóságát, de ha probléma van, akkor hajlandók vagyunk kompromisszumot hozni, és egyéb helyről kérni segítséget, és ez sem baj. Ha viszont komolyan vennénk a tized kérdését, egészen megváltozna a helyzet. Az egyházfenntartói járulék azonban jelenleg messze elmarad ettől, az önfenntartó gyülekezetek száma húsz százalék alatt van – és ez csak a matek. Merjünk erről beszélni, és azt is értsük meg, hogy a lelkészeink kínban vannak, amikor ezt ők kell, hogy hirdessék a szószékről!”

Brandenburg Sándor szerint szoros összefüggés van a lelkiek, az igehirdetés és az adakozókészség között.

Szalai Zsolt hangsúlyozta: az adakozásról szóló tanítás elsősorban a presbiterek, főgondnokok feladata. Az is biblikus – mondta –, hogy ha nem tud minden gyülekezet önfenntartó lenni, akkor a többiek adományaikkal segítség a rászoruló közösséget.

Milyen lépésekre van szükség a gyülekezetek önfenntartóvá válásához?
A kérdésre már elhangzott válaszon, azaz a sáfárságról szóló igei tanításon túl Szalai Zsolt két dolgot emelt ki: a folyamatosan Isten gondoskodásáért imádkozó gyülekezetet és a transzparenciát. „Mutassuk meg, mire és hogyan költ a gyülekezet, lehessen be- és rátekintése erre a tagoknak, ebben legyünk nyíltak, őszinték, hogy a bizalmat tudjuk erősíteni.”

Szathmáry Gergely szerint az egyháztörténet azt mutatja, „olyan még sosem volt, hogy minden gyülekezet önfenntartó lett volna”, ezért „a gyülekezetek anyagi életének segítéséből az egyházkerület sosem hátrálhat ki” – főleg, mivel ez is missziós célt szolgál.

Brandenburg Sándor azt mondta: „ne felejtsük el, hogy mi a társadalom nem hívő részének is hasznos feladatot látunk el. Az állam részéről ki kell fejeződnie támogatásban ennek. Például műemlék templomot fenntartani – ezt nem várhatjuk el 15-20 családtól. Ne legyenek lelki skrupulusaink, ha az állam valahol besegít.”

A presbitériumok evangéliumi megújulásának lehetőségei
Mit lehetne tenni azért, hogy csak újjászületett keresztyének lehessenek presbiterek? – a kérdésre a válaszadást Szalai Zsolt kezdte. Szerinte önmagában kérdés, hogyan történik a kiválasztási folyamat. Egy másik felekezetből vett példát említett, ahol a gyülekezetben az alapján választanak presbitereket, hogy kire néznek vezetőként a közösség tagjai. „Így természetesebb, hogy újjászületett emberek lesznek a gyülekezet presbiterei, akikre a többiek is felnéznek a hitben, vezetésben, hűségben, kitartásban” – sorolta.

Brandenburg Sándor a kiválasztás fent említett módjával egyetértett, de a működés tekintetében különbséget tett kis és nagy létszámú presbitériumok között. Saját gyülekezetében a feladatokat kisebb körökben és aztán koncentrikusan növekvő körben beszélik meg a testületen belül – számolt be.

Szathmáry Gergely szerint is alapvető, hogy egy gyülekezeti tag, akiből akár presbiter is lehet, hogyan mozog a gyülekezetben lelkileg, fizikailag. Hozzátette ugyanakkor: „sikamlós dolognak tartom, hogy bárki vegye a bátorságot, és azt mondja, hogy te evangéliumi ember vagy, te pedig nem. A presbiterjelölteket alapvetően a lelkész javaslata alapján jelölik ki.”

Kérdések és válaszok
A hallgatóság soraiból érkezett kérdés arra vonatkozóan, hogy mit lehet tenni azért, hogy annak a lelkésznek, akinek kevés a javadalma, ne kelljen emiatt nyugdíjasként is nélkülöznie; továbbá hogyan lehet összeegyeztetni a főállású világi munkát és a főgondnoki szolgálatot; végül pedig a püspöki tisztségre való jelölést elfogadni kész lelkészek közül kivel dolgoznának együtt szívesen egyházkerületi főgondnokká választásuk esetén.

Brandenburg Sándor elmondta: minden lelkipásztorral szívesen dolgozna együtt. A nyugdíjelosztás kapcsán azt képviselte, méltányosabb és igazságosabb rendszert kell kidolgozni, melyben figyelembe kell venni, hogy valaki méltó fizetést kap-e és azt az időszakot, amikor nem így van vagy volt, hogyan lehetne kompenzálni.

Szalai Zsolt szerint is fontos, hogy a lelkipásztorok már aktív korukban megfelelő javadalmazásban részesüljenek. Egyházmegyei szinten ő maga tett is erre javaslatot: a lelkészeknek tanári, a vezető lelkészeknek iskolavezetői fizetésnek megfelelő illetményt. A főgondnoki tisztség szerinte odaszánt életet kíván. Ő maga Istentől olyan elhívást kapott, hogy „Lovas András mellé rendelte”, erről szívesen beszél bővebben személyesen az érdeklődőknek.

Szathmáry Gergely egyetértett a nyugdíjkérdés rendezésének szükségességével, ugyanakkor emlékeztetett: „van lelkészi illetményminimum, amit a vizitációk során ellenőriznek, ehhez képest mérődik a nyugdíjjárulék. Emellett a lelkészi bérkiegészítés után járó nyugdíjjárulékot az egyházkerület befizeti. Kérdés, hogy a lelkipásztorok például a stóla után befizetik-e a nyugdíjjárulékot.” Hosszú távon szerinte szükség lenne olyan intézményre, ami szerény, de fenntartható lakhatást biztosítana nyugdíjas lelkészeknek. A főállású gondnokság kapcsán elmondta: „ma sincs kizárva, hogy egy gyülekezet a főgondnokát rész- vagy főállásban foglalkoztassa, és mint szolgatárs munkáját ilyen módon is elismerje.” Hozzátette: a megjelent püspökjelölt-jelöltekkel jó viszonyban van, ugyanakkor „Nyilas esperes úr engem megnevezett jelölttársának és ezt tisztelettel elfogadtam.”

Az egyházmegyei közgyűlések 2026. szeptember 20-án állítanak – többek között – püspök- és főgondnokjelölteket. A tisztújítási folyamatról ebből a cikkünkből tájékozódhatnak.

A püspöki tisztséget elfogadni kész lelkipásztorok beszélgetéséről itt számoltunk be. https://www.parokia.hu/v/beszelgetes-a-puspoki-tisztsegrol/

Képek: Füle Tamás