Írásomat annak megállapításával kezdtem, hogy Biblia-szemléletünkben a „kijelentés” az uralkodó modell. Az általános használat miatt sokan nem látják e modell korlátait, s hogy az bizonyos esetekben nem szerencsés, olykor pedig egyenesen káros. Világos, hogy a Biblia valamilyen módon Istentől származik, hogy különleges, nem pusztán emberi mű. Ám hogy a Biblia egy az egyben kijelentés, ahogy láttuk, korhoz kötött, teológiai következtetés, nem magának a Bibliának az állítása, azaz ebben az értelemben nem „biblikus”, legalábbis nem „biblikusabb” (ha e melléknév egyáltalán fokozható), mint pl. Barr vagy Goldingay megközelítése. Ezért hasznos a „kijelentés”-re mint lehetséges, de nem kizárólagos modellre tekinteni.

Ebben az összefüggésben érdemes a metafora és a modell közti szembeötlő hasonlóságra felhívni a figyelmet. Ami egy modellt általánosan fenyeget, a kijelentés modelljét is utolérte: a modell és modellezett közti feszültség eltűnik. Ily módon többé nem modellként gondolkodunk a modellről – ez esetben a „kijelentés”-ről –, hanem mintha a valóságot fejezné ki. Ezzel a metafora és metaforikus gondolkodás jellemzői vesznek el: rugalmassága, viszonylagossága és a metafora természetéből fakadó feszültség.[i]

Írásom elején idéztem Tom Wrightnak a megigazulásról tett megfigyelését, melyet a „kijelentés”-re alkalmaztam. Az egyház hajlamos megfelelő kritika nélkül a saját szóhasználatát a bibliaival egyezőnek tekinteni, tehát az eredeti kifejezést s így Isten szavát félreérteni, végül pedig ennek következtében Isten szavát és a saját hangját félreértve döntő szereptévesztés és identitászavar áldozatává válni, amikor saját elveit és értelmezését Isten szavának tekinti. A „kijelentés” esetében ez pontról pontra bekövetkezett. Ezzel magyarázható, hogy a fogalom mai teológiai vitákban már legtöbbször nem eredeti jelentésének megfelelően bukkan fel, hanem a nem feltétlenül biblikus, de hagyományos álláspont igazolására és új értelmezések és megközelítések cáfolására.

Nem csoda tehát, ha Barr és Goldingay a hagyományos teológiai kategóriákat vagy vitát elégtelennek érzi. Sok mindent lehet vitatni velük kapcsolatban, az azonban kétségtelen, hogy céljuk a Biblia megszólaltatása, javaslataik, kritikájuk és Goldingay modelljei pedig segítséget nyújtanak egyháznak és teológiának. A fentiekből az is kiderült, nem a kijelentés az egyetlen, még csak nem is a legmegfelelőbb modell a Biblia nagy részére, és más modellek legalább annyira, ha nem szerencsésebben alkalmazhatók.

Világossá vált, a Biblia irodalmi műfajainak szempontja a kérdés tárgyalásakor mindeddig nem megfelelő figyelemben részesült, valamint a „kijelentés” egész Bibliára való alkalmazása pontosan annak műfaji sokszínűsége miatt szerencsétlen. Goldingay modelljei ezt a helyzetet igyekeznek orvosolni.

Mindez arra a tényre figyelmeztet minket, hogy az Írás több, mint puszta „kijelentés” az információ-továbbítás értelmében; de több, mint „isteni önközlés”; és biztosan több, mint „lejegyzett kijelentés”. Ezen kategóriák elsősorban egy korábbi gondolkodási rendszerből maradtak ránk, amelyben a döntő kérdés egy többnyire távoli Isten körül forgott, aki magáról és céljairól bizonyos üzeneteket küld a világnak. Ez kisajátította a közeli, bár transzcendens Istenről alkotott bibliai képet, aki teremtése gazdag, dinamikus életével ünnepel, és bánkódik szégyene és szenvedése miatt.[ii]

Talán segítene, ha a „kijelentés”-t csak korlátozottan, a megfelelő kitételekkel, gondosan meghatározva használnánk.[iii] Ez különösen is rendszeres teológusoktól követel nagyobb áldozatot, valamint azoktól, akik hozzászoktak vagy magától értetődőnek veszik, hogy a Bibliára mint Isten kijelentésére utaljanak. Ám ha érvelésem meggyőző volt, a használat átgondolását első vagy egyik lépésként érdemes megtenni. Ha Goldingay modelljei használhatók, ennek gyakorlati következményei is kellenek, hogy legyenek mind Biblia-szemléletünkben, mind írásértelmezésünkben.

Nem gondolom, hogy a kijelentés kérdését és minden félreértést, homályos szempontot sikerült tisztáznom. Természetesen e cikk újabb kérdéseket vet fel. Írásomat inkább gondolatébresztőnek, vitaindítónak szántam. Remélem, ezt a célt sikerült elérnem.

[i] McFague, S. Metaphorical Theology. London: SCM, 1983, 74; idézi Goldingay, Models of Scripture, 11.

[ii] Wright, The Last Word, 30-31.

[iii] Hasonlóan – Dietrich Ritschlre és más teológusokra támaszkodva – Barr, Concept, 484-85. Barr tárgyalása és hivatkozásai azt is világossá teszik, hogy rendszeres és biblikus teológusok egyaránt látják a kijelentés fogalmának korlátait és elégtelenségét.