Azért jöttünk, hogy tisztelettel emlékezzünk a szabadságharcunkra, hiszen ez a 20. századi történelmünk legfényesebb időszaka – fogalmazott ünnepi nyitóbeszédében Huszár Pál főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke.

Felelősségtudat
A budapesti emlékülésen Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök áhítatában arról szólt, hogy „1945 után bizonytalanság, félelem és kilátástalanság uralkodott az országban, de volt, aki ebbe nem törődött bele, érdekelte a haza és a nemzet sorsa. Ezt a felelősséget valaki kimunkálja az emberben” – fogalmazott. „Ezért az indíttatásért és felelősségért kell most is könyörögnünk, imádkoznunk, hogy ma is legyenek emberek, akiket érdekel az ország, a nemzet sorsa. A közömbösség betegsége, bűne ma is terheli nemzetünk lelkét, ezért imádkozzunk, hogy a Teremtőnk munkálja ki bennünk és egyre több emberben a felelősségtudatot és az áldozathozatalra való készséget.” – tette hozzá a kárpátaljai egyházvezető.

Következményei vannak
„1956-ban egy kicsiny, rabságba döntött, megnyomorított és a nagyok által útszélre vetett ország, Magyarország szolgálatába állt a történelem” – kezdte beszédét Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. „Ennek azonban 1956-ban és a forradalom eltiprása után három bő évtizedig, valamint a mára nézve is elkötelező következményei vannak. Amit egy társadalom vagy politikai közösség megadhat számunkra, az csak szükséges feltétele lehet méltó keresztyén életünknek. Az elégséges feltétel felragyogtatása és érvényre juttatása más és nagyobb mélységhez vezet. Jól értették ezt 1956-1957-ben a magyar református gyülekezetek presbitériumai is, akik nyilatkozataikban – már a forradalom leverése után is – annak adtak hangot, hogy szabadságunknak ez az igazi tétje” – folytatta Bogárdi Szabó István.

A szabadság kérdése
„A szabadság kérdése döntően áthatja az egész keresztyén civilizációt. 1956 a szabadság jogáért való kiállást, illetve akár a forradalom árán való érvényesítését is jelöli. Ez olyan világpolitikai konstellációban következett be, amikor a nagyhatalmi status quo értelmében nem volt bölcs dolog egy gyarmati rendszer foglyaként vergődő országban bármiféle szabadságért síkraszállni. 1956 ezért nemcsak egy hazug és barbár rendszer senki által nem várt leleplezését jelentette, hanem azt is, hogy minősített történelmi helyzetekben nem a pillanatnyi nagypolitikai alku, nem a pax sovietica vagy a pax americana, vagy éppenséggel a pax brusseliana a mérvadó, hanem az ember Istentől adományozott szabadsága” – fogalmazott a zsinat lelkészi elnöke.

Az emberi méltóság forradalma
„1956 magyar forradalma az emberi méltóság forradalma is volt egy olyan rendszerrel szemben, ami a kommunista diktatórikus politika értelmében pontosan azokat fosztotta meg alapvető jogaiktól, akiknek azt a boldog célt ígérte, amit éppen a történelem hordozna számukra. És ha ehhez a hatalmi hazugsághoz az 1950-es évek defetista világpolitikája asszisztált is, 1956 magyarországi eseményei felhasították és leleplezték ezt a borzasztó burkot. Adósságunk újra meg újra tisztázni és kimondani: 1956 úgy világtörténelmi esemény, hogy egyúttal éppen a történelemmel való visszaélést vonja leginkább ítélet alá – vélte Bogárdi Szabó István.

Belső szellemi fenntartás
„1956 mindig is belső szellemi fenntartást fog jelenti minden magabiztos ideológiával szemben, amelyek történelmi kényszerekre hivatkoznak (…) Keresztyén szemléletben azt mondhatjuk: a forradalom, mint a történelem valamennyi eseménye csak történelmet tud alkotni, ennél többet nem. Minket azonban, akik meggyőződéssel valljuk, hogy igaz ember voltunk, szabadságunk és méltóságunk nem azon alapul, amit elvégeztünk, megszereztünk, elszenvedtünk, hagyományként átvettünk és továbbadunk, hanem Istentől való teremtettségünkön és megváltásunkon nyugszik, minket tehát 1956 azért kötelez, mert benne azt láthatjuk, hogy egy pillanatra felnyílt maga a történelem, és önmagánál nagyobbra és többre mutatott.”

Adósok vagyunk
A püspök szólt arról is, hogy „adósok vagyunk tisztázni az egyház akkori együttműködését a politikai hatalommal, amely hatalom nyíltan az egyház megsemmisítésére törekedett, és azt szabta átmeneti életfeltételül, ha az egyház szolgai igába adja magát. De leginkább és mindenekfelett a hálával és igaz reménykedéssel vagyunk adósok. Ám ez már másfajta adósság, a szabadságot elnyert közösség szabad elkötelezése” – zárta gondolatait a püspök.

Minden lyukból ugyanaz a hazugság
Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, magyar katonatiszt, akit az 1956-os forradalomban viselt szerepe miatt börtönbüntetésre ítéltek, úgy fogalmazott az ünnepi ülésen, hogy a „diktatúrában lassan alakul ki hiteles közvélemény, hiszen az egész rendszer minden lyukból ugyanazt a hazugságot fújja, és aki ellene merészel szólni, vagy csak elereszti a füle mellett a vörös szózuhatagot, pórul jár! Ezért érezzük még utólag is elkésettnek a magyar milliók reagálását. A forradalmat nem a hívő emberek robbantották ki, bár a református egyházon belül elég hamar elkezdődött az ébredés, amit később a vallatóim kálvinista ellenforradalomnak neveztek. Bibó István szerint 56-ban az egész magyarság egy fejjel magasabb volt önmagánál, s így zúgott bele történelmünkbe »az emberi méltóság forradalma«”.

Munkaszüneti nap lesz nagypéntek
Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét azzal a bejelentéssel kezdte, hogy nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánítja a kormány. A folytatásban a kormányfő a református teológusok 1956-os szerepvállalását méltatta. „1956. október 23-án a Budapesti Református Theologiai Akadémia ifjúsága együtt vonult a magyar írókkal és egyetemistákkal; harcba szálltak: sebesülteket mentettek a Vöröskereszt zászlaja alatt, vagy éppen kézikocsin vittek élelmet a Práter utcai felkelőknek. Ketten közülük, Magócsi István és Herczegh Lajos hősi halált haltak, hatan pedig megsebesültek.”

A modern európai kultúra a keresztyénségnek köszönheti létét
Beszédében a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „a protestantizmus a modern európai demokrácia és kultúra egyik alapvető építőeleme. A hitvalló bátorság fél évezredes hagyománya, amely ma ismét mércét állít Európa elé. A dolgok állása szerint ma ismét bátorság szükségeltetik ahhoz, hogy kimondjuk azt az egyszerű igazságot, a modern európai kultúra, a mai polgári berendezkedés a kereszténységnek köszönheti létét. Ma nem egyszerűen a gyökereinket akarják elvágni az európai politika színpadán, hanem ki akarják cserélni a talajt, amiből Európa szárba szökött. Ma gyakran ennek kimondásához sincs bennünk elegendő bátorság.”

A porból és hamuból is újjáéledt
Orbán Viktor szerint „a hitbéli bátorságot a magyar református egyház akkor is magában hordozta, amikor a kommunista diktatúra legsötétebb időszakában elvették tőle nagy múltú iskoláit, amikor szellemi vezérét, tudós püspökét száműzetésbe kényszerítették, vezetőit békepapokra cserélték, lelkészeit pedig kegyelemkenyéren tartották. És amikor úgy tűnt, hogy a diktatúrának sikerül porrá zúznia a magyar reformátusokat, elérkezett 1956 októbere, és bebizonyította, hogy csak a templomok tornyán lévő csillagok maradandók. A porból és hamuból – mint története során már annyiszor – ismét újjáéledt a magyar református egyház.”

Színre lépnek a Lélek emberei
„A forradalmakat csak leverni lehet, legyőzni sohasem” – fogalmazott a miniszterelnök. „Egyetlen dolog okozhatja a forradalom bukását: ha elveszti céljai tisztaságát, amikor a bátor polgárok közössége dühös és alantas tömeggé alakul át. És éppen ez az a pillanat, amikor a Lélek embereinek színre kell lépniük. (…) A mai emlékzsinaton tisztelettel állunk meg minden református előtt, akik azon az őszön részt vettek a harcokban vagy a sebesültek és az üldözöttek mentésében. Tisztelgünk azok előtt is, akik a hallgatás évtizedei alatt tovább őrizték a forradalom és a forradalmárok emlékét, és imádságban hordozták Isten előtt a magyar szabadság ügyét és a gyászolók fájdalmát – zárta gondolatait a kormányfő.

Sose keverjük össze!
Balog Zoltán református lelkipásztor, emberierőforrás-miniszter elsőként arról szólt, hogy 2017 januárjától 34 százalékkal emelik a vidéki lelkipásztorok jövedelem-kiegészítését. A miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott: azért értékeli nagyra az emlékzsinatot, mert van még bőven adósságunk 1956-tal összefüggésben. „1956 fénylő csillag, nem csak ott álltak az őseink ahol kellett, de az ’56-tal való szembesülésben benne volt a történelmi tévutak kritikus szemlélete, amelyek sokszor elragadták az egyházunkat, amikor azonosulni akart valamilyen történelmi mozgással. Mi történik a református egyházzal, ha megrendül körülöttünk a világ, a politika mélyebb rétegei? – tette fel a kérdést a miniszter.  „A tudás arra kötelez minket, hogy sose keverjük össze az Isten és az ember munkáját. Az Isten dicsőségét és az ember kötelességét.”

A tárcavezető hangsúlyozta a múlttal való szembenézés fontosságát. Úgy vélte, hogy nemcsak az áldozatokról, hanem – méltányossággal és testvéri szeretettel – a tettesekről is beszélni kell, a református egyházban is.

Becsület, hitelesség és súly
A református egyházunk becsületét, hitelét és súlyát Jézus Krisztustól várjuk – folytatta Balog Zoltán –, de hogy mi látható a mi hitelességünkből, az rajtunk múlik: „szükség van az egyházak becsületére, hitelére és súlyára. Miközben az állam irányítja a nagy rendszereket, mint például az oktatást, az egészségügyet, a szociális ellátást, mégis minden az egyes embereken múlik. Azon, hogy milyen emberek állnak a katedrán, a betegágy vagy az idős emberek mellett, milyen édesanyák nevelik, és milyen édesapák tanítják hazafiságra a gyerekeket. Minden rajtunk múlik. (…) A kormány annyit tud tenni, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítja nagypénteket, de hogy ünneppé is váljon, az az egyházak dolga – tette hozzá.

Erdős Kristóf történész Gulyás Lajos levéli mártír református lelkipásztorról emlékezett meg. Nemcsak a református lelkészi karból, hanem a többi felekezetből is ő volt a kádári megtorló gépezet egyetlen olyan határon belüli áldozata, akit jogerős bírósági végzéssel végeztek ki, pedig a törvényesség pártján állt, elutasítva az önbíráskodást. A bíróságon azonban ez nem számított, hiszen a Kádár-kormány célja az ellenforradalom mítoszának megteremtése volt. Ezért volt szükség Gulyás Lajos kivégzésére – emlékeztetett.

Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a református egyház ötvenes évekbeli meghurcoltatásáról és a református keresztyén emberek, közösségek helytállásáról beszélt előadásában. Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész pedig az '56-os budapesti forradalom romániai következményeiről szólt. Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy „nem panaszkodni és káromkodni kell, hanem imádkozni”.

Az emlékülés után a résztvevők megkoszorúzták az 1956-ban mártírhalált halt református teológusok kopjafáit az egykori Budapesti Református Teológia, a mai Károli-egyetem hittudományi karának udvarán. Az emlékzsinat istentisztelettel zárult, melyen Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

A zsinat az emlékülésen nyilatkozatot fogadott el, amelyben köszönetét fejezi ki a forradalom résztvevőinek és megemlékezik a megtorlás áldozatairól, köztük a meghurcolt lelkészekről, presbiterekről, gyülekezeti tagokról, akiket bebörtönöztek vagy hivatásuktól eltiltottak.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának ünnepi nyilatkozata az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából

A Magyarországi Református Egyház a Szentháromság Istennek ad hálát az 1956-os forradalomért és szabadságharcért, mindazok bátor, önfeláldozó és példamutató életéért, akik abban szerepet vállaltak. Egyházunk, Hűséges Istene előtt állva, a szabadságharc 60. évfordulóján újólag megvallja: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre…” (Zsolt 90,1), és tiszteletadással emlékezik a forradalom hőseire, az azt követő megtorlások áldozataira és hozzátartozóikra.

1956-ban nemzetünk a sztálinista diktatúra, a szovjet megszállás és egy kizárólagosságot követelő, hamis ideológia ellen indított forradalmat. E forradalom népünk szabadság-szeretetéről, az igazság győzelmébe vetett hitéről és az összefogás erejéről tett bizonyságot a világ előtt, példát mutatva hősiességből, áldozatkészségből és az igaz elvek melletti bátor kiállásból a kommunista diktatúrák népeinek és a szabad világnak. Küzdelmük a magyar szabadságharcok hősei közé emeli e forradalmárokat: a történelem lapjaira följegyzett vezetőket és a névtelen hősöket, majd a megtorlás sok ezernyi áldozatát, és az évtizedekig hátratételt szenvedőket. E forradalom eltiporva is nemzeti identitásunk kitörölhetetlen része lett, és egyben elkötelező példa is számunkra, a későbbi nemzedékek számára.

Az 1948-ban hatalomra került kommunista diktatúra megsemmisítendő ellenségnek tekintette az egyházakat, és mindent elkövetett, hogy vagyonuk elkobzásával, társadalmi bázisuk felmorzsolásával, a tömegek ideológiai átnevelésével, hazug propagandával, titkosszolgálati eszközökkel, híveinek és lelkészeinek folytonos zaklatásával, megosztásával, megfélemlítésé¬vel és zsarolásával végleg felszámolja, de addig is embertelen propagandájának eszközeivé aljasítsa őket. Ez a kor a Magyarországi Református Egyház számára is a folyamatos elnyomás, próbatétel és üldöztetés ideje volt. Sokakat elűztek, bebörtönöztek, internáltak, megöltek, sokakat megtörtek, tömegek kényszerültek keserű hallgatásra. Mindeközben egyházunk közösségeinek tűrniük kellett, hogy egyes vezetői akár lelkiismeretükkel szemben is vállalták a kényszerű együttműködést, míg mások teljes önfeladásban az elnyomó rendszer ideológiai kiszolgálói lettek. Ám a szabadság utáni vágyat és a diktatúra elutasítását nem lehetett a lelkekből kitörölni. Csak Istennek adhatunk hálát azért, hogy az egyház közösségei, beszűkült lehetőségeik, megosztottságuk és szenvedéseik közepette is sokak számára a vigasztalás és a remény forrásai maradhattak. „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!” (Zsolt 115,1)

         Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot a magyar reformátusság is kitörő örömmel fogadta, mert abban nemcsak a zsarnokság felszámolását és a nemzeti függetlenség visszanyerését látta, hanem egyháza felszabadításának a reményét is felismerte benne. Lelkészeink, egyháztagjaink szerepet vállaltak a helyi forradalmi bizottmányokban, nem egyszer gátat vetve a forradalom tisztaságához méltatlan indulatoknak, fővárosi egyháztagjaink pedig a tömegek hangjaként vagy a harcosok ellátásával, a sebesültek gondozásával vették ki részüket a küzdelemből. A forradalmi időszakban egyházunk közösségei is kinyilvánították az egész nemzet és az egyház megújulásának igényét.

         A forradalmat nem lehetett volna eltiporni a kommunista vezetők hazaárulása és a Szovjetunió katonai beavatkozása nélkül. A megtorlás kegyetlen időszakában, amikor ezrek fizettek életükkel bátor kiállásukért, tízezrek kerültek börtönbe, százezrek voltak kénytelenek elhagyni hazájukat, egyházunk is sok hitvalló tagját és lelkipásztorát veszítette el. A diktatúra ezután, egy újabb forradalomtól tartva, az elnyomás puhább, ám céljaiban azonos eszközeit alkalmazta. Mégis, 1956 a szabadság győzelmébe vetett hit és a lelki ellenállás sarokkövévé vált. Ennek a hitnek a gyümölcse végül az 1990-es rendszerváltással ért be nemzetünk számára.

 Méltó tehát, hogy köszönettel megemlékezzünk a forradalom bátor résztvevőiről és arról az áldozatvállalásról, amit a jövőért, értünk, későbbi nemzedékekért is megtettek – abban a bizonyosságban, hogy „…ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17) Hálatelt szívvel emlékezünk a hősökre és bátor támogatóikra. Tisztelettel adózunk a megtorlás közvetlen és közvetett áldozatainak, köztük meghurcolt lelkészeinknek, presbitereinknek, teológiai hallgatóknak, gyülekezeti tagoknak, akiket bebörtönöztek, hivatásuktól eltiltottak, családjukkal együtt háttérbe szorítottak és évtizedekig félelemben tartottak. Hálával és kegyelettel emlékezünk azokra az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai hit- és nemzettársainkra, lelkipásztorokra és egyháztagokra, akik 1956 szellemiségét vállalva szenvedtek hitükért és magyarságukért. Hálásan emlékezünk mindazokra, akik az üldöztetés ellenére sem fordítottak hátat egyházunknak, és megőrizték 1956 szellemét, igaz értékeit, és továbbadták gyermekeiknek az emberiesség, az igazság és a szabadság szeretetét. Külön tisztelettel emlékezünk azokra, akiket az elnyomó rendszerrel titkon vagy nyíltan együttműködők egyházunk közösségeiben megtagadtak, akiktől segítségüket megvonták, akiket koholt eljárásoknak vetettek alá és mintegy az egyház ítéleteként büntettek vagy aláztak meg – megtagadva ezzel az evangélium igazságát: „…Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Hálásak vagyunk a távolba szakadt magyarok és testvéregyházaink szeretetéért is, akik szüntelen imádságaikban hordoztak minket és a legsúlyosabb időkben sem szűntek meg támogatni az elnyomottakat és üldözötteket.

         A múlt és a megnyert szabadság kötelez. 1956 ma is az emberiesség, az evangélium szerinti igazság, a szabadság és a nemzeti értékeink melletti kiállásra bátorít bennünket és reményteli jövőt nyit számunkra. Az emlékév legyen alkalma a hálaadásnak, a múlt megbecsülésének és a megbékélésnek, hogy az évforduló, csaknem immár 30 esztendővel szabadságunk elnyerése után, valóban közös nemzeti ünnepünkké válhasson. Kívánjuk, hogy 1956 emléke vezesse igazabb egységre nemzetünket, s hogy annak értékeit közösen tudjuk megőrizni és továbbadni.

Arra kérjük gyülekezeteinket, oktatási és szeretetszolgálati intézményeinket, hogy teremtsék meg a méltó emlékezés alkalmait. Állítsunk emléket a hősöknek és az áldozatoknak. Támogassuk településeinken a forradalom és szabadságharc évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseket, rendezvényeket, ismeretter¬jesztő programokat, emlékhelyek, emléktáblák létrehozását. Bátorítsuk a még köztünk lévő áldozatokat történetük elbeszélésére, s tegyünk meg mindent, hogy ezeket gyülekezeteink fiatalabb nemzedékei is megismerhessék.

Adjunk hálát a Szentháromság Istennek a megtartó kegyelméért. Adjunk hálát a hősökért és az áldozatokért, akiknek küzdelme nem volt hiábavaló. Áldjuk Őt azért, hogy örökségük és mindazok fáradozása, akik készek továbbvinni 1956 értékeit, egy független és szabad Magyarországban él tovább.

Budapest, 2016. október 14.

Dr. Szabó István                                   Dr. Huszár Pál
a zsinat lelkészi elnöke                         a zsinat világi elnöke