EZT AZ ÁLMOT LÁTTAM, TE PEDIG, BALTAZÁR, MAGYARÁZD MEG, MERT ORSZÁGOMNAK EGYETLEN BÖLCSE SEM TUDTA MEGMAGYARÁZNI NEKEM. DE NEKED TUDNOD KELL, MERT SZENT, ISTENI LÉLEK VAN BENNED. EKKOR DÁNIEL, MÁS NÉVEN BALTAZÁR, EGY PILLANATRA MEGDÖBBENT, MERT GONDOLATAI MEGRÉMÍTETTÉK. DE A KIRÁLY ÍGY SZÓLT HOZZÁ: BALTAZÁR, NE RÉMÜLJ MEG AZ ÁLOMTÓL ÉS A JELENTÉSÉTŐL!

Miért döbben meg, miért rémül meg Dániel? Mert az álom nyilvánvaló számára, sőt, talán azt gondolja, hogy a király is értette, amit érthetett, ugyanúgy ahogy az álom első felét, csak épp nem képes magára venni. Miért is nem? Mert nem szembesült igazán vétkeivel, mindazzal, ami - ha látja, ha nem - ellene szól… Dánielnek ezért nehéz a dolga. Hogyan közölje az álom megfejtését, hogy az a királyt ne sértse, hogy ne ellene forduljon, hanem érthesse, és súlyát magára vegye, még mielőtt az abban kijelentett ítélet bekövetkezik?

Tudunk mi isteni ítéletet közvetíteni? Avagy magunkra venni? Eléggé félünk tőle? Nemrég olvastam Ezékiel könyvének elején, hogyan bízza rá Isten az ítéletmondást. (Ezékiel 4:1-8.)

„Te pedig, emberfia, fogj egy téglát, tedd magad elé és véss rá egy várost: Jeruzsálemet! Vedd ostrom alá, építs vele szemben ostromgépeket, emelj sáncot, állíts fel táborokat, helyezz el körülötte faltörő kosokat! Azután fogj egy vas sütőlapot, tedd oda mint egy vasfalat magad és a város közé, szegezd rá a tekintetedet: így legyen ostrom alatt, így ostromold! …Azután feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Izráel házának a büntetését!...Ha ezt kitöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Júda házának a büntetését… Szegezd tekintetedet Jeruzsálem ostromára, tűrd fel ruhád ujját, és prófétálj ellene! Megkötözlek, és nem fordulhatsz egyik oldaladról a másikra, míg le nem telnek ostromod napjai…”

Kőbe vésni a várost, falaira szegzett tekintettel ostromolni azt, magára venni büntetését, jobbról is, balról is elszenvedni, megkötöztetni érte-miatta, míg el nem múlik az ítéletidő...

Mi a baj velünk? Hogy nem vesszük magunkra azt, ami istentelenül történik, s csak másokra mutogatunk, azokra akikhez valamiképp tartozunk, de kívülről, nem szenvedünk velük, értük.

BALTAZÁR ERRE ÍGY VÁLASZOLT: URAM, SZÁLLJON AZ ÁLOM GYŰLÖLŐIDRE, JELENTÉSE PEDIG ELLENSÉGEIDRE! AZ A FA, AMELYET LÁTTÁL, ÉS AMELY OLYAN NAGYRA ÉS HATALMASRA NŐTT, HOGY AZ ÉGIG ÉRT, ÉS LÁTHATÓ VOLT AZ EGÉSZ FÖLDÖN, SZÉP LOMBJA ÉS SOK GYÜMÖLCSE VOLT, TÁPLÁLÉKOT NYÚJTOTT MINDENKINEK, ALATTA TANYÁZTAK A MEZEI VADAK, ÁGAIN FÉSZKELTEK AZ ÉGI MADARAK, AZ TE MAGAD VAGY, Ó KIRÁLY! TE LETTÉL NAGGYÁ ÉS HATALMASSÁ; HATALMAD MEGNŐTT, FELÉR AZ ÉGIG, ÉS URALMAD ELÉR A FÖLD SZÉLÉIG.

Ne így legyen! - Dániel úgy fordítja még az álmot, mintha nem lenne muszáj annak teljesülni.
Az álom első felével kezdi, amivel még tudott azonosulni a király, hogy gondolataik, érzéseik találkozhassanak… ahogy az álomban kapta, s azzal, amit még jólesik hallani a királynak.
És ugye így van velünk is? Szeretjük hallani, amire büszkék vagyunk, amivel kiszúrhatjuk a magunk és mások szemét, amivel eltelünk, azonosulunk, s nem lépünk, nem látunk többet, nem fér mellé a rossz, a vétek, ami jelen van, mutatkozik is mások számára, úgy, mint a jó…

ANNAK PEDIG, HOGY A KIRÁLY EGY SZENT ANGYALT LÁTOTT LESZÁLLNI A MENNYBŐL, AKI EZT MONDTA: VÁGJÁTOK KI EZT A FÁT ÉS PUSZTÍTSÁTOK EL, DE A TÖVÉT GYÖKERESTÜL HAGYJÁTOK A FÖLDBEN, VAS- ÉS RÉZBILINCSBEN A MEZŐ FÜVE KÖZÖTT, HADD ÁZTASSA AZ ÉG HARMATJA, ÉS AZT EGYE, AMIT A MEZEI VADAK, MÍG CSAK HÉT IDŐSZAK EL NEM TELIK FÖLÖTTE! - ANNAK EZ A MAGYARÁZATA, Ó KIRÁLY: A FELSÉGESNEK AZ ÍTÉLETE ÉR UTOL TÉGED, URAM, KIRÁLY! SZÁMŰZNEK TÉGED AZ EMBEREK KÖZÜL, A MEZEI VADAK KÖZT TANYÁZOL, FÜVET ESZEL, MINT AZ ÖKRÖK, ÉS AZ ÉG HARMATJA ÁZTAT.

Az álom második felében, az ítéletet hozó angyal kegyetlen, félreérthetetlen szava, parancsa nyomán bekövetkező ítéletről szól. VÁGJÁTOK KI! PUSZTÍTSÁTOK EL! Ami a bűnre joggal felel, az az ítélet. A FELSÉGESNEK AZ ÍTÉLETE ÉR UTOL TÉGED…De ha akarja, láthatja, érte történik, ami bekövetkezik, mert nem gyökerestől vágattatik ki, a gyökér megmarad, igaz megkötözve, de talán kihajthat, eljöhet még az ideje…

Ért már utol minket a FELSÉGES ÍTÉLETE? Hogyan történik? Amikor, ki tudja hányszori figyelmeztetés után is azt tesszük, amire nézve már láttunk, ráébredtünk, értettünk, szembesültünk, elhatároztunk, de mégse hagytuk el… akkor történik valami, ami fáj, amitől súlya lesz, elhordozhatatlan, megsemmisítő súlya, annak, ami elválaszt Istentől. Mikor UTOLÉR. Addig, ha láttuk, hallottuk is, nem vágott a földhöz, nem akartunk igazán szabadulni tőle…

HÉT IDŐSZAK TELIK ÍGY EL FÖLÖTTED, AMÍG EL NEM ISMERED, HOGY A FELSÉGES URALKODIK AZ EMBEREK KIRÁLYSÁGA FÖLÖTT ÉS ANNAK ADJA AZT, AKINEK AKARJA. AZÉRT MONDTÁK, HOGY A FA TÖVÉT GYÖKERESTÜL HAGYJÁK MEG, MERT KIRÁLYSÁGOD MEGMARAD,MIHELYT ELISMERED,HOGY A MENNY URALKODIK. AZÉRT Ó KIRÁLY, FOGADD MEG TANÁCSOMAT: HAGYJ FEL VÉTKEIDDEL,LÉGY IGAZSÁGOS, ÉS GONOSZSÁG HELYETT BÁNJ IRGALMASAN A SZEGÉNYEKKEL! ÍGY BOLDOGAN ÉLHETSZ SOKÁIG.

Dániel elmondja az álom megfejtését, és nem történik semmi. Ő se került bajba, és a király sem változik meg. Pedig a figyelmeztetést is elmondja. HAGYJ FEL VÉTKEIDDEL! Miért mondja hiába? Mert még nem ÉRTE UTÓL ISTEN ÍTÉLETE Nebukadneccárt… Mi ellene a vád? Gőgös, kevély, magát mindenki más fölött tudó… és ennek tudatában cselekvő, mást megítélő, felmentő, vagy porba taposó… Úgy él, mintha nem a MENNY URALKODNA…Míg teheti, míg UTOL NEM ÉRI ISTEN ÍTÉLETE, tetteit saját rugói, saját lehetőségei mozgatják.

Különös könyv került kezembe. Nem véletlenül, valaki ajánlotta nekem A szerző: C.S.Lewis, a kis kötet címe: A nagy válás. Fikció, kitalált történet…A pokol és menny közötti tér - „az élet árnyékának völgye „ - a helyszín, és a haláluk után, pokolból mennybe látogatókról szól… Lehet-e segíteni, a pokol és menny határán, annak, ki sose akarta látni a valót, annak, aki haláláig önigazolásokból élt? Elképzelt kirándulás, pokolból a mennybe, ahol kiszállnak az utasok, és csak az bír ott maradni, aki képes másképpen gondolkodni élete és vétkei felől… Mindenkit egy olyan angyallá lett valaki fogad ott, akihez köze volt életében, akivel kapcsolatban változni kéne önlátásának… Akinek nem növekedik ott vétkeitől a súlya, az nem tud se lépni, se haladni, mert a merev, kőkemény anyagból való fű élesen meredez talpa alatt, amit ha nem nyom eléggé a lába, nem hajlik alatta, szüntelen megsebzi és megállni kényszeríti… Aki ragaszkodik ahhoz, amivel egész életében áltatta magát, aki ott is súlytalan marad, az nem bír megérkezni, nem tud, képtelen a mennyben élni, visszautazik a pokolba. Egy részt idéznék belőle, egy pokolból mennybe látogató esetét, akit egykori alkalmazottja vár, akit nemtörődömsége gyilkosságba hajszolt. Ő persze egészen másképp látja a történteket…

„- Én csak azt szeretném tudni – akadékoskodott… –, hogy a fenébe kerültél te ide, vigyorogva és elégedetten, te alávaló gyilkos, miközben én, odalenn jártam az utcákat…
- Először nehéz megérteni. De most már vége van. Nemsokára te is örülni fogsz neki. Addig meg nincs miért aggódni.
- Nincs miért aggódni? ! Hát nem szégyelled magad?
- Nem, nem úgy, ahogy gondolod. Nem nézem magamat. Feladtam magam. Tudod, meg kellett tennem, a gyilkosság után. S ettől megváltoztam. Minden ezzel kezdődött.
- Énszerintem pont fordítva kellett volna történnie veled, meg velem. Ez a személyes véleményem.
- Valószínű, hogy hamarosan így is lesz – válaszolta a másik, ha nem gondolsz többé rá.
- Nézz rám! – kiáltott, s a mellére csapott -, Egész életemben egyenes úton jártam. Nem mondom, hogy vallásos voltam, és azt sem állítom, hogy hibátlan, sőt. De egész életemben megtettem mindent, ami tőlem telt… ilyen fickó voltam én…
- Jobb lenne, ha nem erről beszélnél itt állandóan.
- Állandóan? Csak elmondom neked, milyen voltam világéletemben, érted? Semmit se kérek, csak ami jog szerint megillet. Azt hiszed letorkolhatsz, mert most szegény vagyok, te meg így kiöltöztél? Bezzeg, amikor nálam dolgoztál, nem csípted így ki magad! De nekem is ugyanolyan jogaim vannak, mint neked, világos?
- Ez azért nem egészen így van. Nekem nincsenek jogaim; ha lennének, nem lennék itt. Te sem kapsz jogokat. Ne félj, annál sokkal többet kapsz.
- Én csak azt nem értem, miért raknak egy olyan nyomorult gyilkost fölém, mint te vagy?...
- Így semmire se mész itt – mondta -, nem voltál becsületes, és nem tettél meg minden tőled telhetőt. Egyikünk sem volt becsületes, egyikünk sem tett meg mindent…
- Te mered azt mondani, hogy nem voltam becsületes? … Hazamegyek…Igenis hazamegyek – ismételte -, Nem azért jöttem ide, hogy úgy bánjanak velem, mint egy kutyával…”

AMÍG EL NEM ISMERED…A másik fordítás szerint: AMÍG MEG NEM TUDOD…Vajon kit s miért küldenének elém, ha odamennék? Mi az, amire vak voltam, vak vagyok? Vajon mire nézve lettem kevély, mivel mentem magamat a nálam vétkesebbnek látszókkal szemben? Kevés a szó, kevés elismerni a rosszat! Igazolni kész önféltésemet legyőző igazság kell…

MINDEZ MEGTÖRTÉNT NEBUKADNECCAR KIRÁLLYAL. AMIKOR KIRÁLYI PALOTÁJA TETEJÉN SÉTÁLT BABILONBAN, ÍGY SZÓLT A KIRÁLY: EZ AZ A NAGY BABILON, AMELYET ÉN ÉPÍTETTEM KIRÁLYI SZÉKHELLYÉ HATALMAM TELJÉBEN, FENSÉGEM DICSŐÍTÉSÉRE! ALIGHOGY A KIRÁLY KIMONDTA EZEKET A SZAVAKAT, EGY HANG HALLATSZOTT A MENNYBŐL: NEKED SZÓL EZ AZ ÜZENET, NEBUKADNECCAR KIRÁLY! ELVESZTETTED KIRÁLYSÁGODAT! SZÁMŰZNEK AZ EMBEREK KÖZÜL, A MEZEI VADAK KÖZT TANYÁZOL, FÜVET ESZEL, MINT AZ ÖKRÖK, ÉS HÉT IDŐSZAK MÚLIK EL FÖLÖTTED, AMÍG EL NEM ISMERED, HOGY A FELSÉGES URALKODIK AZ EMBEREK KIRÁLYSÁGA FÖLÖTT ÉS ANNAK ADJA AZT, AKINEK AKARJA. AZON NYOMBAN BETELJESEDETT EZ A BESZÉD NEBUKADNECCARON. SZÁMŰZTÉK AZ EMBEREK KÖZÜL, FÜVET EVETT, MINT AZ ÖKRÖK, ÉS AZ ÉG HARMATJA ÁZTATTA TESTÉT, MÍG OLYAN HOSSZÚRA NEM NŐTT A SZŐRE, MINT A SASNAK A TOLLA, ÉS OLYAN KARMAI NEM LETTEK, MINT A MADARAKNAK.

Mit kell megértenie, elfogadnia Nebukadneccárnak? Hogy nem más veszi el tőle, hanem ő maga vesztette el, mert képtelen látni, megváltozni… ELVESZTETTED KIRÁLYSÁGODAT!
Egy esztendőt kapott az álom után a király. TIZENKÉT HÓNAPOT… Miért nem ért semmit ez az idő? Mert nem arra használta, amire kapta. Nem vette komolyan a vétkei miatti ítéletet, nem vette magára azt, amit Dániel figyelmeztetésül mondott. Vesztés nélkül, nem bírt mássá lenni! Mit kellett elveszítenie? Mindent! Kivettetik mindabból, amit birtokol! Testileg is, lelkileg is megsemmisül. El kellett veszíteni azt, amire olyan büszke volt, amire nézve gőgössé lett…

AMIKOR ELTELT EZ AZ IDŐ, ÉN, NEBUKADNECCAR, FÖLTEKINTETTEM AZ ÉGRE, ÉS ÉRTELMEM VISSZATÉRT. ÁLDOTTAM A FELSÉGEST, DICSŐÍTETTEM ÉS MAGASZTALTAM AZ ÖRÖKKÉ ÉLŐT, MERT AZ Ő URALMA ÖRÖK URALOM, ÉS KIRÁLYSÁGA MEGMARAD NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE. A FÖLD MINDEN LAKÓJÁT SEMMINEK TEKINTI, TETSZÉSE SZERINT BÁNIK A MENNY SEREGÉVEL ÉS A FÖLD LAKÓIVAL. SENKI SEM FOGHATJA LE A KEZÉT, SENKI SEM MONDHATJA NEKI: MIT CSINÁLSZ? ABBAN AZ IDŐBEN ÉRTELMEM VISSZATÉRT, ÉS KIRÁLYSÁGOMHOZ MÉLTÓAN VISSZATÉRT TÜNDÖKLŐ DICSŐSÉGEM IS. AZ UDVARI EMBEREK ÉS A FŐURAK FÖLKERESTEK ENGEM, VISSZAHELYEZTEK KIRÁLYSÁGOMBA, ÉS MÉG NAGYOBB HATALOMRA JUTOTTAM. MOST AZÉRT ÉN, NEBUKADNECCAR, DICSÉREM, MAGASZTALOM ÉS DICSŐÍTEM A MENNYEI KIRÁLYT, MERT MINDEN TETTE HELYES, ELJÁRÁSA IGAZSÁGOS, ÉS MEG TUDJA ALÁZNI AZOKAT, AKIK KEVÉLYEN ÉLNEK.

Mit tesz Nebukadneccár, mikor visszatér értelme, és visszanyeri királyságát? ÁLDOTTAM A FELSÉGEST… Miért bűn a magam mások fölé emelése? Mert aki mások által becsülhető érdemnek, jó teljesítésnek igazolja azt, ami csupán Isten ajándékozó kegyelme, ami ki nem érdemelhető, el nem várható szeretetének jele, - annak nem lesz szüksége kegyelemre, az nem bír másokon könyörülni, elengedni, testvérként szeretni, együttérezni, összetartozni…

Pár héttel ezelőtt, sikerült új gazdát találni nyughatatlan kutyánknak. Utána nekiláttam, hogy eltakarítsam mindazt, ami utána itt maradt. Aznap este már éreztem, valami mászik, csíp, jaj, valami bogarat szedtem össze… és másnap reggel el is kaptam egyet az ágyamon. De nem csak egy volt. Újra meg újra éreztem magamon, levettem magamról a ruhát, átnéztem, leráztam, kimostam, tisztát ruhát vettem elő, térültem, fordultam, újra éreztem, már megint csíp. Talán a kutyaól vackának kipakolásakor szedtem össze? Merre járok, ahol van még? Zavart, idegesített már a gondolat is. Hófehér zoknit vettem fel, hogy rögtön észrevegyem. De hiába, mindig csak akkor láttam, mikor ott mászott zoknimon, rajtam… Egészen ADDIG, míg végre észrevettem, hol, mibe lépve támadnak újra…Az általuk fertőzött helyet, kellett megtalálnom, hogy ne lépjek bele, illetve kiirtsuk, eltávolítsuk azokat. Miért vehettem észre? Mert nagyon utáltam jelenlétüket, s meg akartam szabadulni tőlük, csípéseiktől, mindattól, amit okoztak…

Milyennek látom az életemet? És másokét? Mit láttathat felőlem Isten? Riaszt, elkeserít az, amit magamról sejtek, avagy látok? Meg tudok változni? Kire-mire nézve való elvárásaimat kell elveszteni, hogy végre a magam vétkének súlyát-kínját érezzem, azt amitől meg kéne engem szabadítani? Hogy ne érdemeimmel, hanem a nekem irgalmazó Isten iránti hálával töltődhessen szívem. A koldus nem elvár, hanem kérve-kér, adományra szorul. Ő az, akinek semmije sincs, nem tud szerezni, kiérdemelni, nem jár neki, ezért tud örülni annak, amit kap.

TÚRMEZEI ERZSÉBET

       MINDEN NAPOM ÖRÖK CSODÁJA

Érted mindennap hálát adni,
Téged egyre nagyobbnak látni,
királyi kincseid csodálni
és koldusodként elfogadni,

Krisztus, erre segíts engem!
Így lesz minden nap hálaének,
percek, évek, rólad beszélnek,
irgalmadat ujjongva zengem.

Legyek egyre kisebb, szegényebb,
s egyre sugárzóbb a Te fényed!
Koldus szívem ezt kéri, várja.

Hadd áldlak új meg új énekben
Téged, Te megköszönhetetlen
minden napom örök csodája!