Jobb, ha tudjátok, nem volt bolti szaloncukor, zselés meg marcipános. A nagymama által főzött kakaós cukrot csomagoltuk be az év során összegyűjtött, vasalóval ropogósra simított, gondosan méretezett, bajuszkával ellátott selyempapír-pólyákba. Sztaniol is került némelyikre, mert minden kicsi csokipapírt félretettünk évközben, hogy az ünnep fényét növeljük. Amikor kiderült, hogy a háború előtti angyalhaj porrá foszlott, pattogatott kukoricaszemekből raktunk össze füzéreket. És volt még a fán hat fehérpapírból kivágott szív, öt testvéremmel együtt azon gyűjtöttük az adventi jócselekedeteket. Esténként édesanyánkkal, a nagymamátokkal megbeszéltük, szereztünk-e aznap a születendő kis Jézusnak örömet. A két aprónak könnyű volt, dicséretet kaptak a spenót kikanalazásáért, meg a tisztán maradt pelenkáért, a két középső fogcsikorgatva kerülte a gyakran sírással végződő közelharcot, a kamaszok meg sűrű sóhajtások közepette vitték magukkal öccsüket és húgukat, ha barátaikhoz indultak. Senki nem lázadozott, az Úrjövet gyönyörű négy hete a békesség jegyében telt el. Mind a hat szív megtelt jó ponttal, kinek már december közepére, kinek csak a hajrában. Akkor már nem hat gyerek, hanem hat angyal tevékenykedett a szűkös lakásban.

Ti meg, két buta, elkényeztetett kölyök azt számolgatjátok az égig érő karácsonyfa alatt, hogy ki kapott több ajándékot. Azt találgatjátok, hogy miért nagyobb az egyik legós doboz, mint a másik. Hogy melyik a márkásabb korcsolya. Nektek fogalmatok sincs arról, milyen nehéz volt nekünk, mégsem irigykedtünk sem egymásra, sem a barátokra."

Az ingerült anyai kifakadás után a két ünneplő gyerekből egyszerre tör fel: de jó volt nektek!

Sok év telt el azóta, az egykori kisgyerekek felnőttek, a hajdani, gyerekeiket saját régi nélkülözéseikért kárpótolni igyekvő szülők pedig rájöttek, merő szeretetből mi mindent elhibáztak. Lehet, hogy a két egyke, ahogy egymás között nevezték őket, mindent megkapott, amire csak vágyott, amit meg tudott nevezni. Csak azt nem, amitől a szegényes karácsonyok boldogok voltak. Amit nehéz szavakba önteni.

Még csak novemberben járunk, de az üzletek már karácsonyi díszben pompáznak, hogy vásárlásra csábítsanak. Mi lenne, ha idén nem a Jézuskának írt ajándéklistát böngésznénk és boltból boltba rohanva teljesítenénk az olykor szeszélyes kívánságokat, hanem odafigyelnénk a szavakba nehezen önthető vágyakra? Ha időnket ajándékoznánk gyerekeinknek, szeretteinknek?

Osztovits Ágnes
A szerző a Heti Válasz munkatársa 

Kép: Hegedűs Gyöngyi