„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Drámajáték csoportot szervez a Pontes Alapítvány: felkészítő hétvége Nagyvázsonyban, kalandok, különleges szolgálat
Idén is felkérte a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodája a nagyvázsonyi Pontes Alapítványt, hogy a kétévente megrendezésre kerülő Csillagpont Református Ifjúsági Fesztiválon közreműködjön a Történelmi Drámajáték c. programjával.
A történelmi drámajátékokat alapítványunk a Csillagpont 2003-as és a 2005-ös rendezvényén biztosította 8-10 fős önkéntes csapatával. A történelmi drámajáték lényege, hogy a fesztiválozók a magyar (egyház-)történelmi szituációba helyezett egy órás programon vehetnek részt a programjeggyel, 20 fős csoportokban. A résztvevők különböző eszközök segítségével (kellékek, a szabadtéri helyszín természetes "díszlete", "beépített" emberek stb.) az adott korba csöppennek vissza, ahol hitük, bátorságuk, kreativitásuk, asszociációs és egyéb képességek felhasználásával meg kell oldaniuk egy élethelyzetet, feladatot. A program népszerűségét jellemezte, hogy hamar megteltek a csoportok, turnusok, rendszeres "túljelentkezéssel" birkóztunk.
Idén te is jelentkezhetsz a Drámajáték csapatba, mert 2-3 hely még szabad. Ennek módjáról a Pontes Alapítvány honlapján, a Pályázatok menüpontunkban olvashatsz!
Ami vár rád: egy ráhangoló térítésmentes hétvége Nagyvázsonyban, ingyenes résztvétel a Csillagponton, csapatmunka és egy különleges szolgálat élménye.