„Isten országában minden szalonna kutyából készül."
Sükös Pál
Ébredj, reformátusság!
A reformátusság felelősségének felébresztése volt a célja a IV. Kárpát-medencei Missziói és Diakóniai Konferenciának, amelyet Berekfürdőn tartottak ezen a héten a Megbékélés Házában.
A szervező Református Missziói Központ lelkész-igazgatója az Elhívással-egységben szolgálni című konferencián azt mondta: a reformátusság felelősségén azt érti, hogy hitelesek legyenek a munkatársak és lelkipásztorok ott, ahol a munkájukat, szolgálatukat végzik.
Magyarné Balogh Erzsébet szerint keresztyénként az hiteles, akinek szavai harmóniában vannak döntéseivel, tetteivel. A lelkész-igazgató a konferencia további céljai között említette a missziói elköteleződés megerősítését és a cselekvésre buzdítást. Anne-Marie Kool, a Károli Gáspár Egyetem professzora, a Kelet-európai Missziológiai Intézet vezetője a kisebbség, mint misszió lehetőségről beszélt előadásában. Úgy vélte, hogy az egyházi struktúra egyik legnagyobb problémája annak túlzott intézményessége, valamint az egyháztagok passzivitása. Anne-Marie Kool követendő példaként a Bibliából ismert antiokhiai keresztyéneket említette, akik kulturális és nyelvi határokat átlépve a pogányoknak hirdették a megtérés útját.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának elnöke Készenlét, kitartás, igyekezet címmel tartott előadást a segítségnyújtás missziójáról.
Pál Sándor a szeretetszolgálat által koordinált programokról számolt be. Hangsúlyozta, hogy egyre több önkéntest várnak soraikba, mert nagy a szükség az országban. Olyan segítőket várnak, akik szívesen áldoznak idejükből, energiájukból, hogy segítsenek a bajba jutottakon.
A háromnapos (október 3-6) konferenciára a különböző szakmissziós területeken szolgálók, valamint az egyházmegyék és egyházkerületek missziói és diakóniai felelősei kaptak meghívást, mintegy 150-en.
Forrás: RMK sajtó