Ritoók Zsigmond az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezetője, professor emeritus, akadémikus 1929-ben született Budapesten. Kamaszként Cicero egyik munkájának hatására kezdett el érdeklődni az ókor iránt, de hamar rájött, hogy ehhez szüksége van a latin és az ógörög nyelv ismeretére, amelyet magánúton kezdett el tanulni. Szülei nem ellenezték, hogy bölcsész legyen, az egyetemen a görög és a latin mellett az angol és magyar szakon is végzett szemesztereket. Latin–görög szakos tanári oklevelet szerzett az ELTE-n, majd 1952 és 1958 között tanársegédként dolgozott az egyetemen. 1958-tól 12 éven át tanított a budapesti Martos Flóra Gimnáziumban, majd 1970-től az MTA Ókortudományi Tanszéki Kutatócsoportjában dolgozott főmunkatársként. 1986-ban kezdett tanítani az ELTE-n, 1987 és 1993 között vezette a Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszéket. Vendégtanár is volt a grazi és a heidelbergi egyetemen. 1999-ben vonult vissza a katedráról, de a tudományos életben továbbra is aktív maradt, rendszeresen publikált új kutatási eredményeket.

Kutatási területe a korai görög epika és dráma, az antik esztétikai gondolkodás, az antikvitás továbbélése volt. 1985 óta az irodalomtudomány doktora, 1993 óta az MTA rendes tagja volt. Munkáját a Bolyai-díj előtt 1992-ben a Szent-Györgyi Albert-díjjal jutalmazták, 1995-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki, 2008-ban megkapta ugyanennek az elismerésnek a csillaggal ellátott fokozatát. 2001-ben Széchenyi-díjat, 2009-ben Bolyai-díjat kapott. 2012-ben Prima díjjal, 2016-ban Magyar Örökség díjjal ismerték el munkásságát. Díszdoktora volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, a Károli Gáspár Református Egyetemnek és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek. 2018-ban megkapta a Corvin-lánc kitüntetést.

„Ha a tanári és tudósi munkámat elfogadhatóan végeztem, az nem válik el az egyháztagságomtól. Mindenki munkája mögött valamilyen emberi magatartás áll. (…) Azt hiszem, keresztyén ember esetében ez a tényező végső soron az, hogy Isten ránk bízott valamilyen feladatot, melyet nekünk, mint sáfároknak, hűségesen kell elvégeznünk. Ennyiben az én egyháztagságom és a tanári hivatásom az erkölcsi kötelezettség szempontjából nem választható el egymástól. Ahogyan én megpróbálom az egyházban is végezni a munkámat, ugyanúgy szükségesnek tartom teljesíteni a tanári hivatásomat” – nyilatkozta korábban a Reformátusok Lapjának.

A református egyház ifjúsági tevékenységében már az 1950-es évek elején tevékeny szerepet játszott. 1956 után ötvenöt évig volt a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség presbitere, majd tiszteletbeli főgondnoka. A Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke is volt.

Temetéséről később adunk hírt.
 

Források: Kultúra.hu, MTA.hu, Parókia.hu, Reformátusok Lapja

Kép: Szigeti Tamás/ MTA.hu