Két hölgy, egy idősebb és egy fiatal kopogtatott, s az idősebb azt mondta: „Szeretném, ha az én kedves barátnőm gyermekét megkeresztelnék!” Leültünk beszélgetni, s a következő derült ki! – kezdte az emlékezést Somogyi Péter, a Budapest-Fasori Református Egyházközség elnök-lelkipásztora, amikor arról kérdeztük, kik és milyen indokkal jönnek felnőtt konfirmációra. A történetek szövevényesek, nem ritkán megrendítőek, mint ez is. Ez a fiatal hölgy – mint elmondta – beleszeretett egy Magyarországon tanuló külföldi férfibe, aki miután elvégezte az egyetemet, még itt maradt. Bár nem házasodtak össze, együtt éltek, s megfogant a pici gyermek. A férfi elhagyta a fiatal hölgyet, aki azonban azt érezte, nem szabad, hogy a gyermeket elvetesse. Abban a reményben volt, hogy a férfi visszajön hozzá, feleségül veszi, s családként élhetnek. Megszületett a gyermek, a férfi azonban nem hogy nem vette feleségül, hanem tragikus módon kifordult önmagából. Olyan helyzet teremtődött, hogy a szó szoros értelmében menekülnie kellett tőle, és a hölgy menekítette a gyermekét is. Ez a fiatal anya nem volt megkeresztelve, semmilyen felekezethez nem tartozott, mondhatni, Isten-tagadó családban nőtt fel. Fogalma sem volt kereszténységről, hitről, semmiről. Barátnője, az idős hölgy azonban ragaszkodott ahhoz, hogy kereszteljék meg a gyermeket. Így jöttek ide. Ő sem volt református.

Papírforma szerint nem lett volna szabad
„Megkérdeztem tőle, miért tartja fontosnak a keresztelőt. Azt válaszolta, azért, mert rákos, és már fél éve sincs hátra” – folytatta történetüket Somogyi Péter. Az idősebb hölgy elmondta, hogy addig szeretne valamit tenni fiatal barátnőjéért, amíg teheti. Könyörögve kérte a lelkipásztort, segítsen rajtuk, szeretne keresztmama lenni. Míg hallgatta őket, végig imádkozott. Aztán elvégezte a keresztelést az előkészítő beszélgetések után Isten elpecsételő szeretetének bizonyosságával, holott a papírforma szerint nem lett volna szabad, mivel egyikük sem tehetett volna fogadást. Hogyan is tudták volna megtartani azt, hogy református hitben nevelik a gyermeket, ha ők maguk nem reformátusok? Azt kérte az édesanyától, jöjjön el és ismerje meg az Úr Jézus szeretetét. A mentő szeretetet. És a fiatal hölgynek kinyílt a szíve, eljárt a Kereszt-kérdések tanfolyamra, majd hitre jutott. A Kereszt-kérdések után pedig felnőtt konfirmációi előkészítőre járt. Hitvallást és fogadalmat tett és megkeresztelték őt is. Nyelvtudása révén lehetősége nyílt külföldi munkára. Egy ideje Németországban él, s amikor hazalátogatott, elmondta, az első dolga a kiköltözést követően az volt, hogy keresett egy magyar nyelvű református gyülekezetet, ahol lelki otthonra talált. Amikor legutóbb itthon járt, örömmel újságolta, presbiternek jelölték. Abban a leült közegben ő az egyik motor. „Isten a diaszpórában elszórja a fasori népet, s ott munkálkodik” – mondta örömmel Somogyi Péter.

Ide be kell jönni!
Hozzátette, Isten csodálatos sokszínűségét mutatja, ahogy ide vonzza az embereket. Isten országában nincs sablon. Az Úr gyakran a legreménytelenebb helyzetben szólít meg valakit, s aki kopogtat, sokszor maga sem tudja, mit vagy kit keres. Volt olyan ember, aki elment a templom mellett, és érezte, hogy ide be kell jönni. Más azt mondta, úgy érezte, itt valami jó történik vele. Volt, aki csak beszélgetni szeretett volna a lelkipásztorral, és ez a beszélgetés jó értelemben irányba állította. Egy leendő felnőtt konfirmandus a Bajza utca és a Fasor sarkán állva látott két templomot, s hezitált, melyikbe menjen. Föl s alá járkált az utcán, még azt sem tudta, hogy az egyik evangélikus, a másik református templom. És akkor döntött. Valami azt súgta neki, hogy ide jöjjön. Mások attól indíttatva keresték fel a református egyházközséget, hogy azt érezték, valami nincs rendben az életükben. Megint mások tudatos döntést követően érkeztek. Felismerték, hogy semmi nem az a világban, mint aminek látszik, Másra van szükségük. Egy művészember azt követően talált ide, hogy hazaköltözött külföldről. Komoly egészségügyi kérdés foglalkoztatta. Tömegközlekedési járművel utazott errefelé, és a járműből kipillantva meglátta a templomot. Azt gondolta, eljön ide. Félelemmel vegyes érzésekkel ült be a padba az istentiszteletre. Aki látta, utóbb elmesélte, oldalra fordított térdekkel ült le, hogy bármikor felállhasson és elmehessen. Eltelt tíz perc, szólt az Ige és ennek az embernek lassan befelé fordult a térde, egész teste. Immár egyenesen ült, esze ágában sem volt kimenni. Tekintete a szószékre szegeződött. „Amikor a végén kifelé menet kezet fogtam a hívekkel, felfigyeltem rá, mert még nem láttam, s külön szeretettel köszöntöttem” – elevenítette fel az első találkozást a művésszel a lelkipásztor. „Ellépett tőlem, ment volna tovább, majd visszajött, és azt mondta: „Elnézést kérek, én nem vagyok református, hogyan kell reformátusnak lenni?” És akkor mondta neki, hogy nagyon szívesen beszél erről. Kérte, várja meg, s bemennek a hivatalba. És valóban leültek, fél órát beszélgettek, s ott volt a következő felnőtt konfirmáló csoportban a Kereszt-kérdések után. Teljesen átalakult az élete, a gondolkodása, a szíve.

Volt olyan is, aki elmondta: a kollégája irányította a Fasorba. Ő csak annyit látott, hogy ez a kolléga nagyon más ember, mint a többi. Kíváncsi volt a „titkára”, honnan van benne ennyi együttérzés, szeretet, empátia, jóság, békesség, türelem. Ez a kolléga nem a maga érdemeivel dicsekedett, hanem ahhoz küldte, akitől kapta: a forráshoz. És még másik három ember jött ide, akiket ugyanez a kolléga irányított a Fasorba. „Elmondhatatlanul hálás a szívem, hogy a hétköznapokban, a munka világában megélt valódi keresztény élet emberi életeket vonz, halász” – hangsúlyozta Somogyi Péter. Kiemelte: tulajdonképpen az Úr munkája, hogy ki jön ide. Nyilvánvalóan teljesen független tőlünk. Istennek nincs szüksége ránk. Ezt nagyon fájdalmas bevallanunk, de így van. És mégis bevon bennünket és mindazokat a munkájába, akik az Övéi vagyunk. Csodálatosan használja Isten azokat, akik örömmel az Ő eszközeiként és engedelmes munkatársaiként készek szolgálni Őt. Ez a kolléga egyetlen kérdést tett fel magának: hova küldeném ezeket az embereket, ha nem az Úr Jézushoz? És abban, hogy az Úr használni tudta őt, benne van a személyes hívás, személyes életszentség, életvitel, missziói lelkület, szolgálat, minden, ami a valódi keresztyén élet jellemzője.

Nem nyitjuk ki a kaput
Hogy mit szoktak mondani azok, akik szeretnének konfirmálni? Ahány élethelyzet, annyifélét. „Szeretnék megnősülni.” „Szeretnék férjhez menni!” És elmondja, hogy a párja már konfirmált, de ő még nem. Nem is református, de úgy szeretné, hogy ha a templomban, amikor kimondják az igent, ebben is azonos tudjon vele lenni. És úgy jár a konfirmációi előkészítőre, hogy a vőlegénye végig elkíséri. S mielőtt összeházasodnának, konfirmál. Van, aki keresztszülő akar lenni, de még nincs megkeresztelve. Különösen nagy ajándéknak tartja Somogyi Péter, hogy gyülekezeti közösségükben felnőtt korban is konfirmálnak, akik közül sokan később a gyülekezet teljes jogú tagjaiként a különböző szolgálati munkaágakba is beállnak.

Minden évben indul egy-két felnőttkonfirmandus-csapatuk. A jelentkezéstől számított egy év leforgása alatt konfirmálhat valaki. Az erre felkészítő tanfolyamot megelőzi a Kereszt-kérdések sorozat, amelyen az evangélium lényegéről esik szó. A keresztyénség alapkérdéseivel kell, hogy tisztába kerüljenek: kicsoda Jézus, miért jött, és mit jelent Őt követni? A felnőtt konfirmációra azokat hívják és várják, akik hitben járnak és megérett bennük az elhatározás az elköteleződésre. „Nem nyitjuk ki a kaput azoknak, akiknek még alapvető kérdésekben vannak kételyeik” – fogalmazott a lelkipásztor. Ők a 12 hetes Kereszt-kérdés sorozatra járjanak, ahol ezekre a kérdésekre keresik a választ. Kérdezzenek, vitatkozzanak, érveljenek, gondolkodjanak! Ott előfordul, hogy valaki megérkezik, meghallja az első előadást, amelyikre azt mondja, hogy én ezt nem tudom elfogadni. S a következő vagy a harmadik előadásra már nem jön el.

Kinyílik az evangélium
Ha valaki Isten Szentlelke által megérti Jézus Krisztus váltságművét és hitből elfogadja, akkor csatlakozhat a konfirmáció-előkészítőre. Az, hogy mennyi a jelentkezőkben az ismeret és mennyi a befogadó készség, nagyon változó. „Amikor mélyen elkezdünk beszélni az alapkérdésekről, folyamatos rácsodálkozással, megrendüléssel, a felfedezés örömével nyílik ki előttük az evangélium. Ez hódolatra indítja őket” – összegezte tapasztalatait a lelkipásztor.

Isten ismerete, ahogy Spurgeon mondja, olyan mélység és olyan magasság, amibe beleszédül az ember. Megaláz és felemel. Abból indulnak ki, mit jelent, hogy Istené a világ. „Nem a világban van benne valahol Isten, hanem a világ van Istenben” – hangsúlyozza. Ezen a ponton megállítanám a hangrögzítőt. Fontos gondolat. A Kereszt-kérdések és a felnőtt konfirmációs tanfolyamon is felismerések, paradigmaváltások történnek. Akik megértik, hogy nem csak úgy véletlenszerűen van a világ, s vagyunk benne mi, nem eltávolodnak, hanem annál inkább ide akarnak tartozni. Vannak, akik megrendülnek és fokozatosan tudják csak feldolgozni ezt a hírt. „Mérhetetlen hálával, örömmel megyek ebbe a szolgálatba, megajándékozottság tulajdonképpen” – magyarázta lapunknak a lelkész. Volt, aki 70 év fölött konfirmált és volt, aki 16 évesen, holott előtte két évvel már konfirmálhatott volna, de akkor még nem érett meg rá. Teljesen más életkor, személyiség, képzettség és Isten kegyelméből mégis együtt és ugyanarra készül a 16 éves kamasz és az ősz hajú 70 éves, élete alkonyán. Volt, aki hajléktalanságból jött, más jómódúként. Somogyi Péter kiemelte: Istennek hála, ad újra és újra embereket, akiket magához vonz.

Cseke Hajnalka

Képek: Füle Tamás