"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Fiatal felnőttek nyári tábora
A REFISZ Nyári Tábor egy minden évben megrendezésre kerülő, a Református Fiatalok Szövetsége által szervezett református ifjúsági tábor, ahova elvonulunk együtt keresni Isten közösségét és közelségét, megélni egymás közösségét, és ahonnan hazatérve megtaláljuk az otthoni közösséget.
Célok: 1. Elvonulás 2. Elmélyülés 3. Istennel és a közösséggel való találkozás 4. Változás
Szálláshely: sátrazás (a sátrat mindenkinek magának kell biztosítania, de érdemes az ifiben vagy a barátokkal összebeszélni, hogy együtt készülhessenek ezzel)
Tartalom: 4 napos hosszú hétvégére való elvonulás, plenáris előadások, csoportbeszélgetések, lelkigondozás,, szabadidős tevékenységek, igehirdetés, úrvacsora
Kiket várunk: minden, a Kárpát-medencében élő 18-29 év közötti fiatal felnőttet, akik már egyetemre járnak vagy dolgoznak. Ha most érettségizik valaki, akkor azt javasoljuk, hogy inkább a Klasszik Nyári Táborunkba jöjjön! Ez a tábor ugyan rövidebb, de a téma és a felmerülő kérdések, beszélgetések, más jellegű problémák miatt ide a fiatal felnőtteket várjuk, akik már konfirmált, hívő fiatalok.
Fő téma: A tanítványság útján
Jelentkezés: https://refisz.hu/gyere-el/nyari-tabor/
Elmélyedünk abban, hogy mit jelent Krisztus tanúinak lenni a mai világban! Mit bíz ránk az életünkben, hogy cselekszünk ezzel a küldetéssel a szívünkben. Mitől leszünk mi Jézus tanítványai a hétköznapjainkban, a templom falain kívül.