Egyik alkalommal, még a háború alatt, amikor Richárd meglátogatta az egyik, szomszédban lakó hívét, megismerkedett Antonescu marsall· egy magas rangú tisztjével. Nem gyanítva, hogy a lelkész zsidó származású, a tiszt avval kezdett dicsekedni, hogy milyen módszerekkel irtották a zsidókat, ölték meg a gyermekeket, az öregeket, hogyan taszították le őket a hídról a folyóba. Az egyik észak-moldovai helység igen nagy szerepet játszott a történtekben, nemcsak a tiszt, hanem Richárd számára is. Richárd bele-belekérdezett az elbeszélésbe, és hamarosan a felesége családjára ismert. Világossá vált számára, hogy Binci rokonai is a katonatiszt elbeszélésében szerepelő pogrom áldozatai lettek.
Richárd nem hozta szóba az egybeesést, a tiszt kedvében járva klasszikusokat zongorázott, és kedélyesen tovább beszélgetett. A tisztet elbűvölte a lelkész műveltsége, nem különben finom zongorajátéka. Richárd áthívta újdonsült ismerősét hozzájuk, hogy ott folytathassák a muzsika élvezetét. A tiszt nagy örömmel elfogadta a meghívást. Richárd ismét zongora elé ült, ám amikor vendége kedvenc darabját játszotta, hirtelen felugrott a helyéről, és rákiáltott a tisztre:
- Te gyilkosa vagy a feleségem családjának!
A tiszt hebegve-habogva kérte a bocsánatot, a földre roskadt, mint akiből elszállt minden erő. Richárd átment a gyermekszobába, kiemelte alvó kisfiúkat az ágyból, és a tiszt karjaiba helyezte:
- Ilyen gyermekeket végeztél ki.
- Most pedig - folytatta Richárd - bemegyünk mindketten feleségem szobájába, én felköltöm őt és azt mondom neki: Nézd, itt van az a férfi, aki megölte szüleidet és testvéreidet. A feleségem, amikor megérti, kivel van dolga, meg fog ölelni téged, és azt fogja mondani: "Áldott legyen az Isten, hogy megbocsáthatok szüleim és testvéreim gyilkosának."
Ez történt azon a hajnalon, Bukarestben, szóról szóra.