Gyönyörű Dunánk sírhellyé változott

A tegnap esti balesetben ütközött és felborult egy városnéző hajó, heten megmenekültek, de több mint húszan a Dunába vesztek, többségében koreai turisták, a hajó magyar személyzete és az idegenvezetők. Osztozunk a hozzátartozók, a családok gyászában és imádkozunk értük. 

Sokszor érezzük, hogy mások gyászában talán akkor osztozunk a legjobban, ha nem szólunk egy szót sem. Így volt ez azokban a percekben is, amikor megrendüléssel értesültünk a Margit hídnál bekövetkezett hajótragédiáról. A tegnap esti balesetben ütközött és felborult egy városnéző hajó, heten megmenekültek, de több mint húszan a Dunába vesztek, többségében koreai turisták, a hajó magyar személyzete és az idegenvezetők. Osztozunk a hozzátartozók, a családok gyászában és imádkozunk értük. 



Arra kérjük a jószándékú embereket, hogy imádkozzanak a túlélőkért, valamint az áldozatok családjaiért. 
Kérjük, aki teheti, és szívesen adakozik az életben maradottak, illetve a gyászoló családok és árvák számára, hogy a Magyarországi Református Egyház erre a célra elkülönített bankszámla számára küldjék el adományaikat. A támogatásokat a budapesti koreai református gyülekezeten keresztül juttatjuk el az érintetteknek. Szeretnék ily módon is kifejezni együttérzésünket koreai testvéreink iránt, akik mindig segítségünkre siettek, ha bajban voltunk. 

Három évvel ezelőtt Dél –Koreában, Ansanban jártunk, ahol meglátogattuk a 2014-ben elsüllyedt Sewol komphajó áldozatainak emlékhelyét. 295 diák halt meg a szörnyű balesetben. Itt több szülővel, testvérrel és egy túlélővel is találkoztunk, akiket az ansani gyülekezet egyik lelkésze mutatott be nekünk. Sokszor érzi az ember, hogy a mások gyászában talán akkor osztozunk a legjobban, ha nem szólunk egy szót sem. Többen voltunk ott lelkipásztorok, a világ számos országából, akiket a hivatása mégiscsak beszédre kényszerít, ezúttal azonban nagy szótlanságba burkolóztunk. De a szülők keresztyén bizonyságtétele még minket is átsegített a megrendülésen. Azt kérdezgettem magamtól: tényleg, ilyen messzire kell menni, hogy igazán megtanuljam, mit jelent sírni a sírókkal?
Ma Budapesten gyászolunk. Az akkori megrendülés most mély fájdalommá változott bennem, a mi szép városunk és gyönyörű Dunánk sírhellyé változott. Istennél keresem a vigasztalást, Akihez a mennyek dicsőségébe felment Megváltó nevében imádkozom, és hívok mindenkit közbenjáró könyörgésre.

Kérjük a támogatókat, hogy az alábbi számlaszámra utalják el adományaikat. Az adományszámla természetesen nyitva áll a magyar áldozatok megsegítésére is.

Köszönjük az imádságokat és a támogatást. 

Bogárdi Szabó István
püspök

Az adományozáshoz szükséges információk:

Számla tulajdonosa: Magyarországi Református Egyház
GIRO számlaszám: 10702019-19024048-55300001
Devizanem: HU
Kérjük, hogy az utalás közleményébe írják be, hogy „hajóbaleset”.

Külföldről utalás esetén.
IBAN számlaszám: HU46 1070 2019 1902 4048 5530 0001
SWIFT kód: CIBHHUHB
Bank: CIB Bank Zrt.
Bank címe: 1027 Budapest, Medve u. 4-14.