„Ahol gyűlölet, pusztító indulat van, ott lehet ugyan, hogy igazság is van – de az olyan, mint az a leves, amely nagyon ízletes ugyan, de döglött legyek vannak benne."
Böjte Csaba
Hans-Ola Ericsson svéd orgonaművész koncertje
December 10-én, vasárnap 18 órától Hans-Ola Ericsson svéd orgonaművész előadásában hallgathatják J.S. Bach műveit.
A Svédországban született Hans-Ola Ericsson egyházzene-, orgona- és zeneszerzés-diplomáit Stockholmban, illetve Freiburgban szerezte. Nemzetközileg elismert koncertező művész, emellett több egyetemen is tanít (McGill University - Kanada; Bréma - Németország; School of Music in Pite és Royal Academy of Music - Svédország), rendszeresen hívják kurzusokra, nyári egyetemekre vendégprofesszorként. Elsősorban nagy újítóként tartják számon, az új zene egyik szószólója.
Hans-Ola Ericsson számos orgonaépítéshez és felújításhoz kapcsolódó projektben is részt vesz. Sokoldalúságát fémjelzi, hogy a németországi Oppenheim városának borlovagja is.
A december 10-i Hold utcai koncertjén J. S. Bach műveit szólaltatja meg.