„Olyan történetben élünk, amely sokkal drámaibb és sokkal veszélyesebb, mint ahogy azt valaha elképzeltük."
John Eldredge
Hatvanhat év után megsüvegelték
Hatvanhat éve várta a kápolnásnyéki reformátusság, hogy megújuljon templomuk tornya, amely még a II. világháborúban sérült meg. A tíz tonnás, vörösrézzel borított toronysisakot a közelmúltban tették a helyére.
Történelmi pillanatok tanúi voltak a közelmúltban a kápolnásnyéki reformátusok, amikor új tornyot kapott templomuk – mondta Agyagási István, a Vértesaljai Református Egyházmegye esperese.
Harminchárom méteres torony
Az 1812-ben neogótikus stílusban épült templomnak a II. világháború utolsó évében sérült meg a tornya. Az épen maradt részt akkor palával fedték be. A gyülekezetnek mostanáig nem volt elegendő pénze, hogy felújítsa a tetőt, azonban egy pályázatnak köszönhetően új sisak került a templomra, így az eddig 24 méteres torony ma 33 méterre szökik a magasba. A rézlemezzel fedett toronysisak mellett a templom felújításárára, többek között a padlófűtés elkészítésére is jut pénz – árulta el az esperes, aki hangsúlyozta a kápolnásnyékiek példamutató összefogását is.
A helyiek lelkipásztora, Burján Zsolt karácsonykor még valószínűleg nem a megújult templomban hirdeti az Igét, de röviddel az ünnep után már a felújított templomban dicsérheti Istent a gyülekezet - tette hozzá Agyagási István.
További képek a gardonyrefhir.hu oldalon, ide kattintva tekinthetők meg.