Bibliaolvasás közben előfordul, hogy úgy érezzük, nincs minden megírva, a történetnek csupán a kivonatát, a summáját kaptuk kézhez. Persze nem kétséges, a Biblia nem tartalmaz minden eseményt, minden lelki vívódást, gondolatot, s joggal föltételezzük, az, amit olvasunk, sokkal inkább útjelző táblákat tartalmaz, semmint teljes útleírásokat. Maguk az evangéliumok sem részletes, mindenre kiterjedő úti beszámolók, s nem is akarnak azok lenni. Ezért írja János apostol evangéliumának befejezéseként: „De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket." (János evangéliuma 21. rész, 25. vers) Ugyanakkor – úgy gondolom – hangsúlyozni kell, hogy ez az igevers nem válhat olvasói, igemagyarázói módszerré.

Mindez számomra azt jelenti, hogy konkrét leírásokra nem alkalmazhatjuk, vagyis nem hatalmaz föl arra, hogy a hiány irányába mozduljak el. Bizony előfordul velem is, hogy úgy gondolom, egy-egy igeszakasz lehetőséget ad arra, hogy „mögé" nézzek, azaz elkezdjem kutatni azt, ami a leírásban nem történt meg, de megtörténhetett; vagy bár egy-egy imában, belső vívódásban nincs megjelenítve, de elhangozhatott, illetve a gondolat szintjén lejátszódhatott. Ilyen pl. Jónás imája, aki három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, melyhez képest imája meglehetősen rövidre szabott. Vagy ilyen Jézus imája, melyet a Gecsemáné-kertben mondott el. Továbbá Pál athéni prédikációja, de ide sorolhatjuk a tékozló fiú példázatát is, ahol a feslett életre és a megbánásra csupán rövid utalások vannak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a történetet nem lehet kibontani, sőt, számomra éppen azt jelenti, hogy „kivenni" kell belőle, s nem hozzátenni. Tapasztalataim azt mutatják, hogy olykor nemcsak laikusok, de még igehirdetők is csapdába esnek, s a prédikációkban inkább a lehetségest fejtegetik, mint magát az igét, a kijelentést. Miért? Mert többet akarunk tudni, mégpedig – kétségtelen – a megértés pozitív igényével. Ez amolyan lelki-igei visszafelé haladás a kezdet, illetve a folyamat föltárásának tisztes szándékával, ugyanakkor – akár bevallottan vagy be nem vallottan – az igei teljesség átélésének hiányát is fölfedezni vélem. És ez a hiány mondatja velünk: nincs benne minden. Megítélésem szerint azonban ekkor nem kevesebbet állítunk, minthogy az Írás nem teljes, ergo kiegészítésre szorul. Fölvetődik akkor a kérdés: Isten a Szentírásban nem nyilatkoztatta ki tökéletesen magát? De igen – mondom –, hiszen én csakis egy önmagát tökéletesen kijelentő Istenben tudok gondolkodni, következésképpen Isten kijelentése tökéletes és teljes kell, hogy legyen. Azaz, hitem szerint a legteljesebben tartalmazza mindazt, amit el akart mondani – számára nincsenek önkifejezési akadályok, illetve korlátok –, elmondta azt, ami az üdvösségünkhöz fontos, s azt is, ami hitünk megéléséhez elengedhetetlen.

Nincs „hiány-kijelentés"! Nem kell, és nem is szabad szentírási „joghézagokat" keresnem, hogy aztán az általam kigondolt „információkat" érvényesítsem. A föltételezhetem, a lehet, a nincs kizárva ugyanis akaratom ellenére is kiegészítésekké, betoldásokká válnak, illetve válhatnak, amelyekre nincs megbízatásom. Nem tehetek mást, minthogy belátom, hogy még a rövid leírások, imák, vívódások, gondolatok is hitelesen tartalmazzák Isten kijelentésének, szándékának teljességét. Olyan ez, mint amikor a vizesvödörből merítek, s a pohár magába foglalja a nagyobb edény tartalmának minden alkotó elemét. Nem kell hipotézissel élnem ahhoz, hogy teljesebben megismerhessem a vödör tartalmát. Tehát a „pohár" tartalma az a „szent merítés", amelyben az egészséges élethez szükséges minden elem benne van. S ahogy igaz ez az evangéliumokra, igaz a teljes Szentírásra is. Ügyelnem kell tehát, hogy ne essem a hiány és a lehetséges kísértésébe! Annál is inkább, mert maga az Isten szól így: „Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben." (Jelenések könyve 22. rész, 18. vers)

Személyes hitvallásomként mondhatom: meg kell elégednünk a Bibliával! Abban kell keresnünk Isten kijelentését, amit jónak látott megíratni! Persze nem gondolom, hogy az igehirdetésről le kellene mondani, hiszen maga a Szentírás több igehirdetést is tartalmaz, ami önmagában is a prédikáció mellett szól, de az apostolok is a kijelentett igét szólták és nem a vélt tartalmat. Úgy vélem, csakis így válhat Isten igéjének hirdetése Isten igéjévé. S ez belsőszobai bibliaolvasásom zsinórmértéke is.

Apostagi Zoltán
A szerző református presbiter.