„Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékére ért, megkérdezte tanítványait: Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.”
(Máté evangéliuma 16. fejezet, 13-18.)

A fenti igeszakaszra épült a nemrég egyesületi formát öltött Colloquium Iuvenum közösség beszélgetéssorozatának idei budapesti alkalma, amely azt a témát járta körül, hogy pontosan mi egyházunk küldetése a 21. században. A 2025. november 8-án a Ráday Házban tartott rendezvényen az egyesület elnöke, Kovách I. Bendegúz református lelkipásztor köszöntőjében kiemelte: a küldetésünk ott kezdődik, ahol az identitásunk van, az idézett ige pedig a hitvallás fontosságára hívja fel a figyelmünket. „Megalkuvásmentes, bátor hitvallásra van szükség, mert az egyház jövője nem a stratégiában, nem a programban, hanem a hitben és a Krisztusról szóló hitvallástételben rejlik” – fogalmazott a lelkész.



Jó földdé kell válni
Az alkalmon Balog Zoltán dunamelléki püspök tartott igei áhítatot Az apostolok cselekedetei 14. fejezetének első tíz verse alapján, amely a keresztény zsidók és a keresztyénné lett pogányok közötti feszültségekre mutat rá. „Mondhatjuk, hogy nincs új a nap alatt” – fogalmazott a püspök. „Ellentétpárok határozzák meg ma is az egyházunkban zajló vitákat. Avantgárdként kéne elől vonulva felmutatni a társadalomnak az Isten országa felé vezető utat, vagy hátul kullogni? Kívülről vagy belülről közelítsünk a misszióhoz? Megőrzés vagy innováció? Ezek valahol hamis alternatívák. Ha népegyházként gondolunk magunkra, miért ne lehetne egyházon belüli munkamegosztás ezek kapcsán?”

Az apostolok között is volt mindebből konfliktus, de ennek a testvéri elviselése az igazán fontos. Lukács evangélista inkább elsimítaná az ellentéteket, míg Pál apostol Péter szemébe mondja: gyávaságból képmutató lettél. Balog Zoltán kiemelte: a jelenlévők nem mind ugyanazt gondolják az egyház helyzetéről és jövőjéről, de tudnunk kell egymással úgy beszélgetni, hogy találjunk közös nevezőt a részigazságaink megtartása mellett. A lényeg szerinte az, hogy van-e gyógyulás, mert anélkül nincs megújulás. „Ahhoz, hogy Péter az egyház kősziklájává válhasson, előbb porhanyós földdé kellett válnia. Jó földdé kell válnunk, ahová az evangélium üzenetét el lehet venni, hogy azután gyümölcsöt teremjünk.”



Tanító, tanítás és tanítvány
Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes a hitvallástételről mint küldetésről tartott előadást a cikkünk elején idézett evangéliumi szakasz alapján. Jézus itt Palesztina legészakibb részén jár, ahol erős a pogányság, a babonák. Itt lehetősége nyílt elbújni, mégis innen indul el Jeruzsálembe, a Golgota felé. „Mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor úgy érezzük, a lehető legnagyobb utat tettük meg és a lehető legtöbbet tettük küldetésünk beteljesítéséért. Ahhoz, hogy küldetésben tudjunk maradni, tisztában kell lennünk azzal, mit gondolnak rólunk. A legfontosabb mégis az, hogy mi kinek mondjuk Jézust, mert ez határozza meg küldetésünket és azon keresztül egyházunkat” – fogalmazott az esperes.

Mindezt három fogalmon keresztül fejtette ki: tanító, tanítás és tanítvány.



Tanító: Jézus az egyetlen olyan egyházalapító, aki saját magát azonosítja Istennel. Ez felháborító és döntéshelyzetre kényszerítő állítás, amely vagy igaz, vagy nem igaz, nincs középút. Ezt a döntést minden kor keresztyén emberének meg kell hoznia. Ha Urunknak tartjuk Jézust, akkor mindent el kell fogadnunk, amit tanított. Nincs értelme küldetésről beszélni, amíg ezt az alap kérdést le nem tisztáztuk.

Tanítás: El kell tudnunk mondani és életünkkel meg kell tudnunk vallani, hogy mi, akik Jézus követőinek hívjuk magunkat, kinek mondjuk Őt. Ennek van ereje a világban, enélkül senki sem fogja elhinni, hogy erő, békesség és szeretet árad a hitünkből. Vagy olyan Úrnak hiszem Jézust, aki előtt minden térd meghajol, vagy nem. Ez az üzenet, amelyet át kell tudnunk adni. Ha eljutunk életünk határáig, ott sokszor nem marad más, mint ezt megvallani.

Tanítvány: Nem emberi logika, hanem Isten Lelke világosított meg minket és tett tanítványokká. A világnak olyan tanítványokra van szüksége, akik megvallják hitüket. Mesterünk nem hallgatást vár el tőlünk, hanem azt szeretné, hogy beszéljünk. Akkor leszünk tanítványaivá, ha mindaz, amit tanított, belső meggyőződéssé válik és életet formáló erővé. Innentől lesz küldetésünk megvallani, hogy Krisztus az Úr, mert tanítvánnyá formált.

„Aki mer kockázatot vállalni, áldozatot hozni, mert belső tűz hajtja, az hitet fog tenni” – mutatott rá Hajdú Szabolcs Koppány. „A 21. század egyháza és annak küldetése akkor fog igaz, tiszta és erővel átitatott üzenetet küldeni a világnak, ha vállaljuk a kockázatot és beletesszük a munkát, és nem olcsón akarjuk megúszni a küldetést, azaz akkor, ha Jézushoz hasonlóan és vele együtt mi is célegyenesen megyünk tovább.”



Összetett és fekete-fehér kérdések
A hiteles és bátor hitvallás kérdéseiről és az egyháznak a közélethez fűződő viszonyáról beszélgettek az első kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Molnár Ambrus balassagyarmati lelkipásztor; Szabó István, a József Attila-lakótelep lelkipásztora; valamint Thoma László gazdagréti lelkipásztor. A moderátor Genda Noémi volt.

Thoma László szerint a jó bizonyságtétel organikus, kapcsolódik ahhoz, ami éppen történik, de végső soron nem a forma a döntő, hanem a mögöttes hittartalom. Fontos a lehető legjobban felkészülni rá, de a megtört, gyarló emberi mivoltunkat ugyanígy fontos felvállalni. Isten előttünk jár a hitvalló helyzetben és előkészít hozzá mindent. Arra is fel kell készülnünk, hogy a hitvallás egyik következménye a hallgatóság meghasonlása lehet.

A Biblia sok társadalmi témát is érint, de a gazdagréti lelkész szerint nekünk arról kell világossá tenni az Ige álláspontját, amiről társadalmunk valóban beszél. Ezek között vannak kérdések, amelyet az evangélium nem egyszerűsít le annyira, mint a közéleti diskurzusok, másokat meg teljesen leegyszerűsít. „Azt látom, hogy olyan kérdésekben, amelyekben az evangéliumnak fekete-fehér a véleménye, nem merünk megszólalni, ahol meg sokoldalúan kellene megközelítenünk egy kérdést, ott mindent leegyszerűsítünk” – fogalmazott Thoma László. „Ebben saját magunkat kell megvizsgálni. Ha a motivációnk a véleményformálás, az nem egyenlő a hitvallástétellel.”



Szabó István arra hívta fel a figyelmet, hogy egyben kell látnunk a bizonyságtételben a szó és a tett harmóniáját. Az egyház szerinte sok tekintetben elvesztette a hitelét e téren, de az is igaz, hogy eleve sok előítélet is tapasztalható vele szemben. „Én hiszek a személyes kapcsolatokban és abban, hogy jelen legyünk mások számára” – mondta a lehetőségekről. „Krisztus képviseletéhez meg kell erősödnünk az Igében. Ha a mi kősziklánk valóban Krisztus, akkor nem akarunk máshoz tartozni, mást tenni, hanem Őróla fogunk beszélni.” Hozzátette: könnyen hirdetjük azt az egyházban, hogy Isten objektív igazságát képviseljük, de bűnösök vagyunk és nem hibátlanok, és mi sem tudunk mindig mindenre jó és kész válaszokat adni, ezekért sokszor meg kell küzdenünk.

Molnár Ambrus szerint az evangélium hirdetése egy isteni cselekvés továbbadása, ezért nem a tetteink hitelesítik az evangéliumot. Ugyanakkor, ha nem tudjuk képviselni annak igazságát, abból nem keresztyén hit lesz. „A mai korban a bibliai szeretetet elsősorban a konfrontációk keresztül lehet láthatóvá tenni” – mutatott rá. A közélethez fűződő viszony kapcsán arról beszélt, hogy meg kell látnunk Isten gondviselésének áldásait és élnünk kell a lehetőségekkel. „A teremtett világ Isten gondviselésének színtere, és a polgári kormányok nem véletlenül léteznek, hanem az isteni gondviselés eszközei a gonoszok megbüntetésére és a jók megjutalmazására.” Szerinte még a legszélsőségesebb politikai berendezkedés is sokkal jobb, mintha anarchia lenne, mert a rend jobban szolgálja az evangélium terjedését.

Kendőzetlenül Isten dolgairól
Valóban Krisztus fénye ragyog megszólalásainkban, vagy emberi elvárásoknak igyekszünk megfelelni? – e kérdés köré szerveződött a második kerekasztal, amelyen Zila Gábor a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője, valamint Nemes Vitold, a Károli Egyetemi Lelkészség egyetemi lelkésze vett részt. A moderátor Balázs-Bóna Judit volt.



Nemes Vitold kifejtette: lelkipásztorként se mindig tudja, hol érdemes hirdetni az evangéliumot, de mindig fontos látni a kontextust, ahol megszólal az igei üzenet. A legönazonosabbnak a fiatalok között végzett szolgálatait érzi, nemcsak az egyetemen, de fesztiválokon is. Akkor éri el a fiatalok szívét, ha tényleg kendőzetlenül tud Isten dolgairól beszélni nekik. Egyházunk kapcsán kifejtette: a legnagyobb kapocs közöttünk, hogy egyedül Krisztusra épülhet valódi egység. „Sokszor elveszünk a teljesítménykényszerben, azt gondoljuk, hogy minden a felmutatott számokon múlik, pedig valójában azon áll, hogy az életünket mire alapozzuk” – mutatott rá.

„Az egyháznak az élet minden területén van mondanivalója, de csak mint egyház” – fogalmazott Zila Gábor. „Egyénenként, szervezetekként egyáltalán nem biztos, hogy mindig mindenről véleményt kell mondanunk. Egy pozíció betöltése sem feltétlen jelenti azt, hogy mindennek a szakértőjévé váltunk volna. Emiatt először meg kell találni a saját határainkat, egyénenként és szervezeti egységenként is.” Fontosnak látja azokat az eseményeket, amikor nem kifejezetten befelé beszélünk, az állandó befelé beszélésnek ugyanis az a veszélye, hogy belekényelmesedhetünk a helyzetbe és maradunk a komfortzónánkon belül. Nekünk azonban minden népet tanítvánnyá kell tennünk.

Egyházunk egységének kérdése kapcsán Zila Gábor kifejtette: szükség van a személyes alázatra, mert bármelyik zsebünket is tapogatjuk, egyikben sincs a bölcsek köve. „Tudnunk kell arról beszélgetni egymással, hogy mi az, amiből nem engedünk és amit közösen képviselünk. Minden más valójában nem számít az üdvösség szempontjából.”



A Colloquium Iuvenum alkalmán lehetőség volt közönségkérdéseket is megvitatni, például az identitás, a célkitűzések és a vallásosságnak a világban tapasztalható hanyatlása kapcsán, a kialakult asztalközösségeknél pedig folytatni lehetett a megkezdett disputákat.


Barna Bálint
Képek: Hurta Hajnalka / RKK