"S még nem egészen értem, miért kellett neki meghalni és feltámadni, és ha már így van, miért nem csapott az asztalra és rendezett el mindent, csak azt tudom, hogy majdnem meghasadt a szívem elengedni őt, mégis bennem van a bizonyosság végtelen öröme: ő az igazi, valóban Isten Fia, és egy nap visszajön ebbe a világba. Visszajön, és nem megy el többé soha." Bagdán Zsuzsanna
Húsvéti csendesnap Halásztelken
Az ünnepre készülve Csendesnapot tartottunk a Bocskaiban.
A húsvéti csendesnapunkat ünnepi istentisztelettel kezdtük, melyben az Ige arra figyelmeztetett, hogy „keresztyén” megnevezésünkhöz méltóan éljük az életünket.
Csodálatos volt hallgatni a 400 főből álló gyerekkórustól, hogy „Isten országa jó!” Annyira a fülükbe mászott ez a dallam, hogy a csendesnap folyamán többször is hallottam énekelni ezt a gyerekektől.
A csendesnap a felsősöknek ifjúsági előadással folytatódott, amit Nagy Sándor teológiai tanár, lelkigondozó tartott az „Értékek”-ről. Nagy figyelem övezte a témát!
Az alsósok közben többféle foglalkozáson vettek részt: kézműveskedtek, aszfaltrajzoltak, videót néztek a húsvétról, bibliai rejtvényt fejtettek. A felsősök az előadás után szabadtéren folytatták a napot, ahol ügyességi és bibliaismereti feladatokat végeztek.
Köszönjük a hittanoktatóknak a programok és foglalkozások előkészítését!
Major András intézményi lelkész