"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Húsvéti diadal
„Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."
1Kor 15,55-58
Február végén az aszófői erdőben kirándultunk, ahol megnéztük a Téltemetőt. Egy élénksárga fejű virágról van szó, amely Közép-Európában csak itt virágzik. A talaj még havas, de ezen a területen mindent elborít a sárgán virágzó Téltemető.
Azonnal a húsvéti ige jutott eszembe: „Hála legyen Istennek, aki diadalt ad nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által." (57)
Most erről a diadalról szeretnék szólni.
I.
Földi életünk minden területét áthatják a halál erői. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az idő előrehaladtával testünk megavul, lelkünk elárvul, idegrendszerünk kimerül, s egyszer csak kimúlunk ebből a világból; hanem a halál erői könyörtelenül ott munkálkodnak az emberi kapcsolatok mindenféle színterén, gondolva itt az elfáradt házasságokra, a szétesett családokra, az egymásnak feszülő munkatársi kapcsolatokra, a romló hangulatú közéletre, és bizony gondolva az egyházban, a krisztusi emberek között tapasztalható sok-sok nyomorúságra, elkeserítő kicsinyességre. A halál erői mutatkoznak meg abban is, hogy sok a beteg ember, nemcsak testileg, hanem még inkább mentálisan, sőt sok a kegyességében beteg ember. A halál erői áthatják életünk minden területét, ahogy Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse kifejezi azt, hogy a zsarnokság ott van a hitvesi csókban, úgy mint abban, ahogy a kocsi megáll a kapualjban; noha ő a politikai értelemben vett zsarnokságra gondolt, de ez még inkább igaz a halál zsarnokságára. Dsida Jenő Misztrál együttes által megzenésített verse (A sötétség verse) szemlélteti mindezt: ha kockacukrot mártunk a kávéba, „a sűrű lé mily biztosan, mily sunyi-resten szivárog, kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben". Ilyenek a halál erői az életünkben.
Ezt a tapasztalatot foglalták össze a filozófusok. Nem elsősorban a görögök, hiszen Szókratész szép halálról beszél, s Platón szerint a filozófia a halál tanulása, hiszen a halálban a lélek megszabadul a test börtönéből. Augustinus és Heidegger azonban már másként értelmezték a halált. Heidegger szerint az ember megszületésével halála is készülőben van, ezért az ember soha nem él igazán. Az élet változékonysága a halál felé sodorja az embert, amely az első pillanattól kezdve könyörtelenül körülveszi az ember életét. Heidegger ennek nyomán azt hangsúlyozta, hogy a földi lét, az ittlét (a „Dasein") nem más, mint halál felé való lét. A saját halálunkról való tudás miatt zuhan ránk a gond, és a szorongás érzése.
A protestáns teológusok pedig igeszerűen és konkrétan szólnak a halál erőinek hatalmáról. „A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény" (56), mondja Pál apostol. Bonhoeffer szerint mindez abból fakad, hogy az ember elszakadt „Eredetétől", az élő Istentől, ezért az ember halálban van. Nincs szép halál és jó halál, hiszen a halál ellenség, mert az életet rabolja el. Barth elmegy odáig, hogy az ember teljes haláláról beszél: ha az ember meghal, ott az embernek teljesen vége van, teste és lelke meghal. (Természetesen itt a halál az élet és nem a lét ellentéte.)
II.
Mindezeket végiggondolva harsan fel igazán a húsvéti evangélium az élet diadaláról: „Hála legyen az Istennek, aki diadalt ad nekünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus által!" (57)
Mit tudunk meg erről a diadalról? Először is azt, hogy ezt a diadalt az Isten adja. A halál erői felett emberi erővel nem tudunk úrrá lenni. Hiába akarjuk megérteni, regenerálni, vagy éppen reprodukálni az életet. Hiába próbáljuk feledni a halált rohanó alkotással és élvezetekkel. A halál problémája ettől nem oldódik meg. Csak az élő Isten, aki az életnek egyedüli forrása, rendelkezik azzal a hatalommal, amely képes visszaadni az életet. Az élet diadala a halál-erők felett „creatio", olyan, mint a teremtés, azaz újjáteremtés, amire egyedül csak az élő Isten képes.
Másodszor ez a diadal Isten által, Jézus Krisztusban adott diadal. „Ámde Krisztus feltámadott a halálból, első zsengeként a halottak közül." (20) Krisztus az első zsenge, akiben Isten megmutatta halált legyőző hatalmát; az első, de nem az egyetlen, követni fogják őt a benne hívők. A Szentírás egyértelmű bizonyságtétele azonban, hogy az élet diadala Krisztusban adatik az ember számára. Ahogy az aszófői Téltemető virág mindössze néhány négyzetkilométeren virágzik, és utána, mintha zsineggel húzták volna meg a határvonalat, nem található azon túl egyetlen tő sem, noha az aszófői erdő még messze folytatódik a távolban.
Harmadszor, ez a diadal teljes diadal. Elsöprő, visszafordíthatatlan győzelem a legyőzhetetlen felett. Krisztus legyőzte a halált egyszer s mindenkorra. Tudni kell azonban, hogy ez a teljes diadal fokozatosan lesz a miénk. Ahogy Krisztust megismertük, a halál erői egyre inkább csökkennek bennünk, az élet erői pedig növekednek. Míg végül a halálban nem az történik, amit testi szemeink látnak, tudniillik, hogy a halál elnyeli az életet, hanem épp fordítva, az élet nyeli el a halált. Jézus Krisztus feltámadása óta ez a halál definíciója a hívő ember számára. Olyan ez a folyamat, mint a homokóra két kis tégelye, az egyikből peregnek alá a homokszemek a másikba, itt fogy, ott nő a homokszemek száma. A halálerők csökkennek, a krisztusi életerők nőnek a hívő emberben: „Ádámban mindnyájan meghaltak, úgy a Krisztusban mindnyájan életre keltek." (22) Ez a keresztyén etika lényege is, meghalni és feltámadni Krisztussal. A teljes diadal azonban egy folyamatban lesz a mienk.
Egy példával hadd érzékeltessem ezt a csodát. Egyik ismerősöm még a '80-as években Kelet-Berlinből utazott át Nyugat-Berlinbe szilveszterezni. A szürke kelet-berlini állomásra betolták a nyugat-berlini vonatot. Amikor felszállt a nyugat-berlini vonatra, azonnal óriási változást érzett, mert míg a szürke pályaudvar szemetes volt, a nyugat-berlini vonat kupéjában tisztaság és rend fogadta. Egy egészen más világ. Amikor a vonat elindult, az ablakon kinézve egy jó ideig még szürke Kelet-Berlint látta, de ő már a tiszta vonaton ült. A határon egy alagúton haladtak át, hirtelen teljes sötétség, néhány másodpercig, és aztán - így mesélte felejthetetlen élményét - kiérve az alagútból Nyugat-Berlinbe, hatalmas fények és egy eddig teljesen ismeretlen világ fogadta. Minden példa csak részigazságokra mutat rá, de talán ez a kép is érzékelteti, hogy mit jelent ez a teljes diadal, amely fokozatosan, de biztosan lesz a miénk Jézus Krisztusban.
Tehát ezért az írásokban megígért (Zsolt 16,9-10; Ézs 25,8; Hag 13,8) diadalért hálás lehet a szívünk. Pál ezt a háláját fejezi ki a feltámadás himnuszának végén: „Hála legyen az Istennek, aki diadalt ad nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által." (57) Ebben a diadalban részesülni a legnagyobb dolog a világon. Isten ingyen kegyelméből Krisztusban adja nekünk ezt az ajándékot: az élet diadalát a halál erői fölött. Ez a húsvéti evangélium!
III.
Pál apostol egy igeversben levonja a következtetést mindabból, amit hosszú verseken át Isten Szentlelke által megfogalmazott Krisztus feltámadásáról és a mi feltámadásunkról: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodván az Úr munkájában, mindenkor tudván, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban!" (58) Ezek az igeversek a hétköznapok értelmére világítanak rá: ha Krisztus diadalmaskodott a halál erői felett, akkor a hétköznapoknak, a földi életnek van értelme.
Kamarás István professzor az etika szakon az utolsó órán így foglalta össze a négy év alatt tanultakat: „Az etika azt vizsgálja, hogy honnan van a mérce, amihez igazodva az ember meghatározhatja a jót, és ennek nyomán hiheti, hogy fontos az élete, és van értelme annak, amit tesz." Ez a mérce, amely nemcsak a jó meghatározását, hanem az emberi élet egyedüli értelmét is adja: Jézus Krisztus feltámadása, Isten Jézus Krisztusban ajándékozott diadala a halál-erők felett. Így élheti meg az ember Krisztusban a maga diadalát, megnyerve hitét, földi életének értelmét, a másik emberrel való közösségét és jövőjének reménységét.
E nélkül azonban az emberen a hiábavalóság érzése lesz úrrá, ahogy ezt nemcsak a Prédikátor vallja meg őszintén (Préd 1), hanem a Zsoltáros (Zsolt 90,10), sőt maga Pál apostol is, mert „ha Krisztus fel nem támadt..." (17): üres az igehirdetésünk és a hitünk (14), szánalomra méltó az életünk (19), hiábavaló a jó erkölcsben maradni (33) és felesleges áldozat szenvedést vállalni (31). Akkor az igehirdetés nem más, mint filozófia és retorika; a hit pedig az emberi kultúra egy része csupán; a jó erkölcs helyett „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk" (32), azaz „Carpe diem". Krisztus feltámadása nélkül olyan az élet, és a hit is, mint a kozmosz tömegvonzás nélkül elemeire hullik szét a semmibe.
Krisztus feltámadása azonban értelmet ad a hétközna pok nak, mert a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban, ezért érdemes szilárdnak, rendíthetetlennek és buzgónak lenni; érdemes kitartani, szolgálni, lemondani, áldozatot hozni, a krisztusi ügyért szenvedést vállalni, nemcsak önmagunknak élni. Ez a buzgóság nem vakbuzgóság. Ez a szilárdság nem másokat kínzó kegyetlen keménység. Érdemes és lehetséges úgy szilárdnak lenni, hogy ez a szilárdság elsősorban saját magam felé irányuló szigor, míg mások felé nyitott krisztusi szeretet. Ez a szilárdság Krisztusban és a szeretetben való szilárdság.
*
„Hála legyen az Istennek, aki diadalt ad nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (57) Az ünnepi istentiszteleten az úri szent vacsorában, mi, a halál erőitől terheltek, részesülhetünk az élet diadalában, a feltámadott Jézus Krisztussal való közösség által, hogy miénk legyen a hétköznapok értelme, s ez által a profán is szentté lehessen.
(A szerző a Dunántúli Egyházkerület püspöke)
Forrás:
Reformátusok Lapja
LIII. évf. 15. sz. - 2009-04-12