Milyen elvek fogalmazódnak meg az elképzelésekben?
Az éneklés
- hagyomány és érték
- művészi, esztétikai élmény
- közösségi élmény
- az új szív megnyilatkozása
- a misszió eszköze
A sort lehet folytatni, de miért állnának ezek a szempontok egymással ellentétben?

Az éneklés elsősorban imádság, Kálvin Institutiojában nem is beszél erről a témáról máshol, csak az imádságról írt fejezetben. Azt írja a képmutató imádságról írt intelmei után: "A fennhangon való imádkozást és az éneklést azért mégsem kárhoztatjuk, csak az a fontos, hogy a lélek érzéseit kísérjék és azoknak álljanak szolgálatában." A reformáció fontos üzenete volt az evangélium nemzeti nyelven, közérthető módon való megszólalása. E témában is kiemeli Kálvin: "latinok között nem görögül, és franciák vagy angolok között nem latinul, hanem mindenütt a nép köznyelvén kell elmondani a nyilvános könyörgéseket, hogy azokat az egész gyülekezet közönségesen megérthesse…" (Institutio III.f.) A folytatás pedig mindannyiunkat fel kell rázzon: "Azután meg olyan erő és forróság kell, hogy áthassa a lélek gondolatait, hogy az messze felül is haladja mindazt, amit a nyelv szavakkal ki tud fejezni."

Lehet-e segíteni, hogy a régi és új énekeink is ilyen imádságként szólaljanak meg? Akarnak-e egyházzenészeink ebben közreműködni? Elfogadja-e a gyülekezet a segítséget a zenészektől, akik Isten szolgálatára készek?

Ezzel a segítséggel egyéb iránt, mi zenészek, nagyon is adósok vagyunk. Ugyanis semmit nem használ a kioktató beszéd, az elmés szócsata, mások bírálata és vizsgáztatása. Ha valaki letesz valamit, kritikusa száz is akad, követője, segítője elvétve. Az ifjúsági énekeskönyv összeállításának többször is nekifogtak lelkes zenészek, mindig bírálatok özönét aratva le munkájuk gyümölcseként. Mégis több mint tíz éve elkészült a "Dicsérjétek az Urat" gyűjtemény, népszerű nevén DAU, kapható a Református Ifjúsági Találkozó "Csillagpont" énekeskönyve, és 2006-ban megjelenik Berkesi Sándor szerkesztésében "Az Úrnak zengjen az ének!"c. kiadvány is, melyeket egyházzenészeinknek kicsit bátrabban kellene ajánlani gyülekezeti használatra. Ezen kívül is további segédanyagokra lenne szükség, kottákra, hangzóanyagokra, meglévő énekeinkhez új hangszerelésekre, az új énekek felkarolására, javítására, a fordításoknál prozódiai, és nyelvhelyességi problémák megbeszélésére...stb. Néhány felvetés a hiányokról:

1. Énekeskönyvünk hangszeres kíséretéhez egyetlen segítőeszközünk a református korálkönyv, ami kétség kívül magas színvonalú, kiváló kottaanyag. Ugyanakkor az énekelt imádság bennsőséges, felemelő megszólalásához némelyik énekünket jobb lenne kicsit mélyebb fekvésben énekelni. Azokban a gyülekezetekben, ahol nincs jól képzett orgonista, szükség lenne egyszerűbb kíséretet tartalmazó kottára is. Miért? Miért ne gyakorolhatna az orgonista, és tanulhatná meg a nehezebb kíséreteket?... A tapasztalat azt mutatja, hogy a dallamhangonként történő harmóniaváltás eredményeképp nem az orgonista virtuozitása nő, inkább az ének lassul gyötrően unalmassá, elveszti eredeti lendületét, és ezzel együtt a vers megszólító erejét is. Így fordulhat elő, hogy énekeskönyvünk 276. számú szép magyar dicsérete, melyet a kimondott szó ritmusával és lendületével kellene énekelnünk, valahogy így hangzik: Eee - gyeee - düüü - liii reee - mééé - nyeeem. Külső hallgató számára (lehet, hogy az éneklők előtt is) rejtve marad az Istenhez szóló sóhajtás értelme: "Egyedüli reményem, Úr Isten, csak Te vagy!" Az egyszerűbb orgonaletét (4 bé előjegyzés helyett egy kereszt, két negyed ritmusonként váltott harmóniamenet) nagyot lendíthetne az ének megszólalásán, hát még ha más hangszerekre is születnének átiratok. Szépen szólna gitár és hegedű (vagy furulya) a régi magyar dallamokhoz, és ahhoz a modális zenei anyaghoz is, mely a középkori trubadúr-énekek, vagy reneszánsz táncok stílusjegyeit hordozza énekkincsünkben. A közelmúltban a populáris zenében is megjelent a modális dallam- és harmóniavilág, és igen népszerű lett ez a régi-új hangzás. Ennek is köszönhető, hogy nem idegenkednek a modern zenét előnyben részesítő emberek a dór vagy mixolíd dallamoktól, ha friss, lendületes előadásban hallják. Egy rövid zeneelméleti kitérővel szeretnék egy példát bemutatni az áthangszerelés módjáról. A modális dallamokat a skála hangjaira épülő, azokból építkező hármashangzatokkal kísérjük, nem funkciós alapon, hanem modális harmóniákkal. A dó hangra épülő hármashangzat: dó-mi-szó, vagyis Dó-dúr, a ré hangra ré-fá-lá moll hármas épül…stb. Az így adódó harmónia-készlet: Dó-dúr, Re-moll, Mi-moll, Fá-dúr, Szó-dúr, Lá-dúr. Ehhez jönnek még a dí, fí, szí, és tá módosításokkal létrejövő hármasok: Lá-dúr (lá-dí-mi), Re-Dúr, Mi-dúr és a Tá-dúr. Ez azt jelenti, hogy pl. a "Felvirradt áldott, szép napunk" kezdetű dicséretünket, amely egy dór dallam, ha D hangról akarjuk énekelni, a következő harmóniákkal kísérhetjük úgy, hogy mindig a megszólaló dallamhang része legyen a harmóniának (átmenő hangoktól eltekintve): d-moll, e-moll, F-dúr, G-dúr, a-moll, C-dúr és a színező akkordok: D-dúr, E-dúr, A-dúr és B-dúr. A harmóniákat teljes gazdagságukban megszólaltathatjuk, de a lendületes éneklést segítjük azzal, ha (többnyire) csak a hangsúlyokra váltunk harmóniát, illetve egy-egy kiemelendő motívumra, mint pl. a záró "Halleluja" örömkiáltásra:

Ha a harmóniát adó húros hangszer mellett egy szólisztikus hangszer a dallamot, vagy más kiegészítő szólamot játszik, a ritmust pedig ütőshangszerek támasztják meg, különösen szép ruhába öltöztethetjük kedves húsvéti énekünket. Ugyan kit zavarna így az ének közel 500 éves kora?!