„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
In Memoriam: Martinidesz László (1953-2009)
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Martinidesz László, filmrendező.
Pályafutását a Magyar Televízióban kezdte, ahol viszonylag fiatalon kapott önálló rendezési lehetőséget. Többszöri próbálkozás után vették csak fel a főiskolára, ahol végül 1988-ban diplomát szerzett. Később a Duna Televízió adásrendezője lett, majd feleségével, M. Karácsonyi Violetta színművésznővel létrehozta a Fundamentum ’93 Stúdiót. Számos sikeres filmalkotás, egyebek között vallási műsorok elkészítésében működtek közre. Filmjeit különböző szemléken mutatták be, ahol több díjat is kapott.