Nagy utat tettem meg értük hazáig.

Olyan otthonom van, amilyenről nem is álmodnak a földön. A földön, ahol nem volt hová lehajtanom a fejem, ahol állati sorban voltam, üldöztek, meg akartak ölni, végül meg is öltek. Ahol világra jöttem, ahol vérem lett a harmat.

Vajon hol a ti otthonotok? Itt olyan város vár rátok, amely mindörökké ragyog; olyan kert, amely örökké zöldell!

Az ünnepi lakoma majdnem készen. Egyes fogások már az asztalon gőzölögnek, a gyertyatartóban egyre több láng fellobban. 

Az angyalok sorfalat állnak, nemsoká megfújják a kürtöt. Gondoltok-e erre, mikor nálatok csilingel az angyal? Az ajtó kitárulására gondoltok-e, mikor benyittok az elzárt szobába? Látjátok-e magatok előtt abban a pillanatban az élet fáját?

Legszebb ruhátokat készítitek... Lelketeken vajon ki simítja el a ráncot? Tiszták lettetek? Én hófehér ruhát adok nektek, és örömötöknek nem lesz vége!

Vérem mos tisztára, testem a ti eledeletek. Üljetek asztalomhoz országomban!

Vendég voltam nálatok, hogy vendégeim lehessetek. Hadd lakjam nálatok, míg helyet készítek nektek nálam!

Jakus Ágnes