„Olyan történetben élünk, amely sokkal drámaibb és sokkal veszélyesebb, mint ahogy azt valaha elképzeltük."
John Eldredge
János, akit Jézus szeretett
Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.
(János evangéliuma 21,24-25.)
Örömhír - evangélisták, evangéliumok.
- Miért nem egyformák az evangélisták beszámolói?
- Milyen nyelven, milyen korban, kiknek íródtak egykor?
- Minden valóban úgy történt, ahogyan az evangélisták írták?
- Mennyire hitelesek a Jézusnak tulajdonított szavak?
- Azonos-e a történeti Jézus azzal a személlyel, akiről szólnak az evangéliumok?
Négy estén a négy evangéliumról - Balla Péter előadássorozatának negyedik, befejező részének témája János bizonyságtétele, a nagy kiegészítés az első három evangéliumhoz.
Dr. Balla Péter professzor egyszerű, közérthető nyelven, érdeklődő laikusokhoz szól. A sorozatnak nem célja, hogy elbizonytalanítson, a több, mélyebb ismeret csak gazdagíthatja a hitet.
Az előadás 2013. november 29-én, a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség tanulmányi hetén hangzott el.
A sorozat részeit az adventi hetek szombatjain publikáljuk.
Előző részek:
Máté, a vámszedő