„...nem ésszerűen desztillált általános tételekben dobog az egyház szíve, hanem éppen leginkább azokban az irracionális lelki mélységekben, amelyek egyéni sajátosságok színeiben gazdagok."
Victor János
Jézushoz közelebb jutni
„Az Isten szeretete és az ember szeretete nem relativizálják egymást" – a nagy parancsolatról és a törvény summájáról prédikált Bogárdi Szabó István református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a reformáció hónapjának nyitó istentiszteletén. Az ökumenikus alkalmon klasszikus egyházzene és könnyűzenei dicsőítés is jól megfért egymás mellett – írja a reformatus.hu.
Október elsején Budapesten térzenével hívták fel az emberek figyelmét a reformáció hónapjának kezdetére. A református Egressy Béni Zeneművészeti Szakiskola fúvószenekarát Tóth Tamás vezényelte a Deák téri evangélikus templom előtt. A járókelőket is megállásra késztető bevezető után ökumenikus zenés istentiszteletet tartottak Budapest legnagyobb evangélikus templomában.
Szabó István református püspök igehirdetésének középpontjában két kérdés állt a Máté evangéliumának 22. fejezetéből: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" – egyebek melett ezt „firtatják" Jézustól a farizeusok. Ő az Isten és embertársaink szeretetét nevezi a legfontosabbnak, majd – a püspök szerint válaszul a provokációkra – a következő kérdést szegezi nekik: „Mit gondoltok a Krisztusról?"
Ahogy arra a reformáció is ráirányította a figyelmet, a szeretet minden dolog igazi lényege. „Látszólag ezek evidenciák, tanultuk, tudjuk a válaszokat. De eszünkbe jutnak-e, ha megpróbál minket az idő? – kérdezte egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke. – Könnyű szeretni azokat, akik távol vannak, de szeretjük-e az öreg nénit a lépcsőházból, szeretjük-e a migránsokat?"
Jézus kérdése és a rá adott felelet – a Messiás Dávid leszármazottja, Krisztus egyszerre fiú és Úr – több puszta teológiai okoskodásnál. A dunamelléki püspök szerint gyakran két véglet között csapong a keresztyénség: istenszeretetünk nem árad ki az emberekre vagy épp Istennek fordítunk hátat. „Akkor lesz több a reformáció, mint emlékezés – szabad ezt is –, vagy mint vágyálmok kergetése, ha beletekintünk a Jézus által tartott tükörbe: az Isten szeretete és az ember szeretete nem relativizálják egymást."
Igehirdetése végén Szabó István arra figyelmeztetett: „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." A 'függ' szó héber megfelelőjével legközelebb Jézus keresztre feszítésénél találkozunk a Bibliában. „A kereszten függő Jézus Krisztus áldó ölelésében van benne tökéletes szeretete az Atya és az emberek iránt." A püspök útravalóul azt kívánta, hogy a reformátorokra való emlékezésen keresztül is Jézushoz jussunk közelebb.
A résztvevőket Fabiny Tamás evangélikus püspök és a testvéregyházi látogatásra hazánkba érkezett Ingeborg Midtømme köszöntötte. A norvég püspök arra buzdította a magyarországi egyházvezetőket, hogy tegyék láthatóvá egységüket Jézus Krisztus szeretetében. A baptista, református valamint evangélikus kórusok többek között Liszt Ferenc, Gárdonyi Zoltán és Máté János szerzeményeit adták elő, a pünkösdi egyház zenemissziójának fiataljai pedig könnyűzenei stílusban dicsőítették Urunkat. Az istentisztelet végén a magyarországi baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református egyházainak vezetői imádkoztak krisztusi szeretetért, az országért és a migránsokért is.
A tudósítás a reformatus.hu honlapon jelent meg.
Írta: Feke György
Fényképezte: Dimény András