2004. március 10.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Folytatjuk Kálvin Jánosról szóló sorozatunkat. Németh Pál lelkész beszél arról, mi is történt a reformátorral, miután a genfiek elüldözték.

Németh Pál: Kálvin Bázelba ment. Már épp el akart mélyedni tudományos munkáiban, amikor a strasbourgi reformátorok levelükben arra kérték, hogy költözzön oda és vállaljon el ott egy egészen "kicsiny szolgálatot" Ez az a bizonyos "parvum ministeriolum". Strasbourgban ugyanis volt egy francia menekültekből álló hugenotta gyülekezet, amelyiknek nem volt lelkipásztora. Kálvin azonnal nemet mondott, ő mindig a kényelmesebb utat választotta volna, de Bucer Isten haragjával fenyegette meg Kálvint és emlékeztette Jónásra, az engedetlen prófétára, akire az Úr vihart bocsátott. "Megrettenve ettől a hasonlattól" Kálvin engedett. Így került Strasbourgba, akarat ellenére, akárcsak Genfbe, egy felsőbb kéz által vezérelve. 1538. szeptember 8 án mondta el első prédikációját. Strasbourg a Franciaországot, Németországot, Svájcot és Németalföldet összekötő utak csomópontjára épült. A városban megtalálható volt a reformáció minden ágazata: német lutheránusok, francia reformátusok, anabaptisták és Zwingli svájci tanítványai. A békés lelkületű Bucer szellemi irányítása alatt minden tan szóhoz jutott élénk kavargást teremtve. Három évig élt itt Kálvin, mint Bucer tanítványa és barátja. Bucer iskolája igen hasznosnak bizonyult Kálvin számára. Bucer kiváló szervező, de kevésbé teológus személyiség.

Fekete Ágnes: Strasbourgban Bucer Márton a reformációnak melyik irányához tartozott, és mit tanult tőle Kálvin?

Németh Pál: Református volt, de mint kiváló szervező, ügyesen békítette össze az ellentéteket. Konfliktusmentesen tudta kezelni az egyébként egymásnak ellentmondó dolgokat. Kálvin nagyon sokat tanult tőle. Mire Genfbe visszament, megtanulta, hogyan kell kezelni bizonyos dolgokat.

Fekete Ágnes: Kálvin itt nősül meg?

Németh Pál: Igen. Egy anabaptistából - talán épp az ő hatására - reformátussá lett lelkésznek az özvegyét veszi el, akivel boldog házasságban él; az asszony korai halála miatt csak rövid ideig. Gyermekeik is születnek, de azok korán, csecsemőkorban meghalnak. Kálvin visszaemlékezéseiből látszik, milyen nagyon szerette és mennyire nagyra becsülte hűséges és engedelmes feleségét.

Fekete Ágnes: Azt is tudjuk, hogy nagyon nagy szegénységben élt.

Németh Pál: Igen, nagyon szegényen él itt Kálvin. Nem volt pénze, a könyvtárát adogatta el, ebből tudta fenntartani magát. Mégis előkészíti az Institutio második kiadását. Mivel a memóriájára támaszkodik, amikor idéz, alkotó munkája folytatódik a könyvtára nélkül is. Strasbourgban vezeti be Kálvin azt a szokást, hogy az úrvacsoraosztás előtt, az úrvacsorázónak lelkigondozói beszélgetésre kell jelentkeznie lelkipásztoránál. Ne gondoljuk, hogy állandó szigorúság volt az úrvacsora körül. Kálvin látta, hogy nem veszik eléggé komolyan az úrvacsoravételt, ezért intézkedett. Ahogyan ma mi is úrvacsorai előkészítő istentiszteleteket tartunk, külön készülünk az úrvacsorára. Kálvin is úgy gondolta, kell egy bizonyos előkészület, és ez a személyes lelkigondozói beszélgetésben történik.

Fekete Ágnes: Mindenki elment hozzá úrvacsora előtt?

Németh Pál: El kellett volna mennie. De sokan rossznéven vették ezt a rendelkezést, mert hozzászoktak, hogy eddig ilyen nem volt. Kellemetlensége is volt Kálvinnak ebből, mégis megpróbálta ezt az utat.

Fekete Ágnes: Mi volt neki fontos ebben az úrvacsorában, úrvacsora- tanban?

Németh Pál: Ha Kálvin úrvacsoratanát a többi reformátoréval leegyszerűsítve összehasonlítjuk, azt találjuk, hogy Zwinglinél az úrvacsora értelmezése szigorúan a szereztetési igék értelmezésére korlátozódik. Szerinte az úrvacsora cselekvő alanya a Krisztusnak engedelmeskedő gyülekezet. "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Az Úrnak halálát hirdetve emlékezik meg a gyülekezet Krisztus váltsághaláláról. Amikor azt mondja Krisztus a kenyérre, hogy: "Ez az én testem", ez semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az valóban azonos lenne a Krisztus testével. A tanítványok, akik először hallották a szereztetési igéket, maguk előtt látták Krisztust valóságos, földi testében, kenyérrel a kezében, a különbség ezért nyilvánvaló volt. Zwinglinek nagyon realista az úrvacsorához való hozzáállása, alig van valami misztika benne.

Fekete Ágnes: Ezek szerint - bár a mi egyházunkban sokszor sokan azt gondolják, hogy úgy tanítunk, mint Zwingli - Kálvin nem ezt gondolta.

Németh Pál: A református egyházi gyakorlatban hallgatólagosan mi azért "zwingliánusok" vagyunk. Igazában nem vesszük komolyan azt, amit Kálvin mond az úrvacsoráról. Luther azt mondja, hogy Krisztus teste valamilyen módon ott van az úrvacsorai jegyek körül, benne, mellette, fölötte, de valahol ott van a valóságos Krisztus-test. Zwingli, aki azt mondja, hogy Krisztus földi teste, amelyik a feltámadás után megdicsőült, ott ül az Atyaisten jobbján. Tehát nem az úrvacsorában van, hanem az Atya jobbján. Ez két ellentétes szemlélet. Kálvin a kettőt összekapcsolja. Elfogadja Zwinglitől azt, hogy jelképes értelme van a kenyérnek és a bornak, de nem fogadja el azt, hogy ez pusztán megemlékezés lenne. Úgy fogalmaz, hogy: egy "unio mystica cum Christo" megy végbe, tehát Krisztussal egyesülünk, amikor a kenyeret és a bort magunkhoz vesszük. Énekeljük is az egyik úrvacsorai énekünkben, hogy "e vacsora égi módra - tehát ez a misztikum - engem véled összead, maradj bennem, s benned engem hagyj lennem, hadd áldjalak". Itt van a kálvini úrvacsoratan nagyon gyönyörűen, költőien és nagyon tömören megfogalmazva.

Fekete Ágnes: Tehát nem a kenyér változik át, hanem mi?

Németh Pál: A kenyér nem változik át. A lutheri tanítás szerint sem változik át a kenyér, ez csak a római katolikus tanítás szerint lényegül át valóságos Krisztus-testté és -vérré. A lélekben történik meg az, ami testileg ki van ábrázolva.