Nem hittem a szememnek, sem a fülemnek. A televízió valamelyik kereskedelmi adóján közvetítették felvételről a műsort, amelynek képei és hangjai egyenesen megdöbbentettek. A képernyő elé szegezett valamilyen furcsa kényszer, amelyben párhuzamosan kavargott a kíváncsiság, az undor, a félelem és még megannyi kétes érzés. Menekültem volna, mégis marasztalt a képtelenséggel való találkozás iszonya.

A műsor fiataloknak csillantja meg a gyors meggazdagodás lehetőségét. Bár igen viszonylagos az ötmillió forint ebből a szempontból, mégis vonzó kalandot kínál a pénzszerzésen túl azoknak, akik önbecsülésüket ilyen módon kívánják megmérettetni. Biztosan vonzó az óceán másik oldalára való átutazás, és az időtöltés ajándéka is, ennek ellenére nem értem sem a vállalkozókat, sem a befektetőket. Nem értem, hogy miért kell a reklámok szünetét, (mert ilyen helyeken már nem a reklámok jelentik a szünetet) fiatalok megaláztatásával kitölteni. A módszer hátborzongatóan hatásos, engem is képernyőre feszített egyszeri alkalomra, azonban nagyon embertelen az a gátlástalanság, amivel embereket sodornak beláthatatlan ártalmak közé, veszélyeztetve a testi és lelki egészséget. A vakmerő jelentkezőket bebiztosítják bátor kaszkadőrök, és a baleseteket távol tartják, azonban senki nem kezeskedik arról, hogy az elfogyasztott "hulladékok" nem betegítenek meg, meggyógyíthatatlanul. Ugyanis az elfogyasztásra kínáltak között a szemfolyadék, epe, marhagyomor, disznóbél, és ezekhez hasonló nyers állati maradványok turmixolt változata állt rendelkezésre. A látvány is megbetegítő, hát akkor az elfogyasztása! A próbálkozók között az idő döntött, mert mindannyian belekóstoltak ezekbe a józanésszel el nem gondolható mocskokba.

Szegény magyar fiataljainkat a pénz hiánya eddig kergeti. Ez viszont így nem igaz. Nem kerget mindenkit. Merem remélni, hogy a ritka kivételektől eltekintve nem jellemző, és nem általánosítható fiataljainkra a fenti, sokszor hangoztatott, jogosnak tekintett megállapítás. Ne is lehessen az ilyen jelenség szórványosan sem befolyásoló, de ezért nekünk kell tennünk. Vissza kell utasítani mindent, ami embertelen és elembertelenít. Nem csak a turmixolt mocskokra gondolok, hanem az olyan szövegekre, amelyeket ifjaink szájába adnak. "önbecsülésed", "önismereted", és az ezekhez hasonló fogalmak a rettenethez kötve egyenesen káromlás. Ki kell mondanunk, a zsenge élet kárba és omlásba vezető útja, ha ilyenekben méri meg önmagát. A forgatókönyv írói vajon gondoltak-e arra, hogy ezeknek a fiataloknak milyen lesz a visszatérésük a megszokott környezetbe, ami a nyugatibb Magyarországon is idegenkedik a meghökkentőtől. A cudar megpróbáltatások után, hogyan fognak ezek az áldozatok szembenézni a hétköznapi környezettel, amit lehet lebecsülni, de nem lehet elkerülni. Lehet hanyagolni, de nem lehet elnémítani. Nem beszélve arról, hogy a valóság az, hogy az önbecsülés ilyen kísérletek között inkább sérül, mint erősödik. Ennek a magyarázata egyszerűen az, hogy a nyereség nincs arányban a vállalkozás kockázatával. Ötmillió forintért, vagy akármennyiért, nem eszik, és nem iszik betegséget magának senki épeszű teremtménye e világnak. Ezzel szemben cselekedni, illetve későn felismerni a visszafordíthatatlant, nem lehet büntetlenül megúszni.

Hasonló fájdalmas jelenség szemtanúja lehet az, aki egy másik műsorban azt látja, hogy a riporter által Budapest egyik közismert terén leszólított fiatal hölgy ötven-hetvenezer forintért hajlandó lesz ruháitól megszabadulni, és kétes bájait a világnak megmutatni. Hihetetlen mit tesz a pénz, de még hihetetlenebb, hogy mennyire elvakítja az embereket a következmények belátásától. Lehet, hogy a család, az ismerősök megértők maradnak, mert ismerve a kényszerű szűkségeket, magyarázatot keresnek és találnak, de nem elegendő ez a lélek egyensúlyához, a lélek békéjéhez. Ebben az esetben is az akarat elgyengülése nincs magyarázható viszonyban az ellenértékkel, sőt a megmaradó emlék a könnyen jött, és könnyen elillanó pénz után (el)emésztő lelkiismereti konfliktust fog okozni.

Ítélet alatt van a kísértő és a megkísértett. Nekünk vigyáznunk kell a mieinkre, mert nem a rettenet fokán van a kijelölt helyünk.