„Jézus, te vagy minden álmom, éjszakám és nappalom, Te vagy igaz szó a számban, az én hajnalcsillagom… köszönöm, hogy mindennap megtart a Kegyelem!” – hangzik e nagyon szép bizonyságtétel az egyik keresztyén könnyűzenész szájából. Megindító, lírai és őszinte megvallása annak, ami a vallásgyakorlás igazi lényegét jelenti: azt, hogy nem vagyok felületes, a hitem gyakorlása nem csak vallásos érzületet, havi, félhavi vagy évente egyszer vállalt külsőséget jelent.

Hogyan lehetséges az, hogy kereszténységünk másik pólusán azt látjuk, be kell tiltani a kereszteket – és ezt egy egyházi elöljáró jelenti ki –, mert ezzel sértjük a muzulmánok hitét? Mit hoztak ők magukkal, ami nincs meg nekünk? Ők vajon szégyellnek Allah követői lenni? Ezt csak néhányszor mutatják meg? Egyre nehezebb kérdéseket kell feltennünk, amikor a migrációt vizsgálva figyeljük Európa sorsát, elsősorban annak nyugati és északi részét. A Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa minden évben szervez nyílt bizottsági ülést, ahova egy-egy aktuális téma szerint hívnak meg vendégelőadókat. Ebben az évben a migráció vallási vonatkozásai álltak a fókuszpontban, melyről Horváth-Sánta Hanga migrációkutató, az iszlám radikalizmus szakértője tartott előadást április 16-án a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában.

Az iszlám mindenekelőtt rendszert jelent. Ennek a rendszernek sok dimenziója, területe van, amelyek teljesen összefüggnek egymással, és egyiket sem lehet elválasztani a másiktól. Így az iszlámnak vannak társadalmi, gazdasági, jogi, spirituális, teológiai, életmódbeli vonatkozásai. Ha valaki áttér a mohamedán hitre, akkor ezeket együttesen kell elfogadnia és magáénak vallania, nincs lehetősége arra, hogy valamelyik részt kiemelje és esetleg a többivel ne értsen egyet – hangzott az előadás során. Ennek következtében elmondható, hogy az iszlám rendkívül erős identitást ad követőinek. Azonban Nyugat-Európának nem az erős meggyőződés miatt volt és van szüksége azokra az alapvetően szegény emberekre, akik a Közel-Keletről vagy Dél-Európából vándoroltak át.

A második világháború által okozott pusztításból épphogy felocsúdva Nyugat-Európa munkaerőhiánnyal nézett szembe az 1960-as és 70-es években. A probléma megoldását a harmadik világból és a mohamedán többségű területekről érkező bevándorlók behívásában és alkalmazásában látták. Ilyen minőségében tehát pusztán gazdasági kérdésről volt szó, azonban az akkori politikai vezetés, amely a világháború után fokozatosan vált teljesen szekulárissá, nem értette meg az iszlám lényegét, azt, hogy ez rendszer, és nem adott identitást ezeknek a bevándorlóknak, akik anyagilag jobb, de vallási értelemben igen nehéz helyzetben találták magukat.

 A gazdasági nehézségek miatt a bevándorlók kiszorultak a nagyvárosok külső részeire, ahol állandóvá váltak a különféle etnikai és vallási indításból szerveződött bandák összetűzései. Az integrálódott és kettős identitásválsággal küzdő mohamedánok nem tudtak sem az iszlám, sem a kereszténység igazi követőivé válni. Amikor a XXI. században a migránsokkal együtt radikálisok is jöttek Európába, a szélsőségesek elég könnyedén tudták megszólítani a vallásában meggyengült mohamedán kisebbséget. Azóta felnőtt két generáció, és a fiatalabb korosztály még könnyebben radikalizálható lett.

Statisztikákat sok helyen lehet olvasni, vannak (elvileg) hivatalos statisztikák, azonban Európában érzékeny adatnak számít, hogy ki milyen vallást követ. A különféle személyes adatok felvételekor nem kötelező megadni a vallási hovatartozást. Ennek egyik helyszíne Németország, ahol a kérdést a vallásszabadság bizonyos szintű megsértésének tekintik, erre „az ősi” szabadságjogra pedig kényesen ügyelnek nyugaton, túlzottan is. Ami a  jövőt illeti, vannak prognózisok. Jelenleg három változat létezik: az egyik szerint, ha teljesen leállítják a migrációt (amire jelenleg nagyon kicsi az esély), akkor 2050-re 7,4%-ra nő a mohamedán lakosság száma Európában, a jelenlegi 5%-hoz képest – ez utóbbi szám 25 millió embert jelent. A második verzió a jelenlegi tendencia, ami a folyamatot mérsékelni, koordinálni kívánja – ha maradnak a mostani állapotok, akkor 11%-os arányszámmal kell számolnunk bő 30 év múlva. A harmadik esetben pedig a folyamat még erősebb lesz, és 2050-ben Európa lakosságának 14%-a vallja majd magát az iszlám követőjének. Ez utóbbi akkor következhet be, ha a mohamedánok egyesítik a családjaikat, vagyis a közel-keleti családtagok átkerülnek európai rokonaikhoz.

Az előadás során a kibocsátó országokról és a közel-keleti kereszténységről is szó esett. A legtöbben Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Nigériából és Pakisztánból érkeznek. A legnehezebben integrálható mohamedán irányzatot a szunniták jelentik. Ahogy a kereszténység, úgy az iszlám sem egységes, így előfordul, hogy az irányzatok egymással szembekerülnek, ez nem számít újdonságnak a történelemben. Azonban tény, hogy vallási konfliktusok is importálódnak Európába a tömegekkel együtt. A dzsihadista mozgalmak felfogásának értelmében ma is háború zajlik az iszlám világ és a nyugat között, amelyben a mohamedánok megalázott, eltiport népek, ezért híveiket áldozati szerepvállalásra és bosszúállásra sarkallják.

A radikalizmus és a háborúk a közel-keleti kereszténységre is nagyon erősen rányomták a bélyegüket: 2011 és 2016 között több mint felére csökkent a keresztény lakosság száma Szíriában és Irakban, a két országból összesen 1,17 millió Krisztus-követő menekült el. A helyzet összetettségét jól példázza, hogy még Szaddám Husszein is jobb feltételeket biztosított a keresztényeknek, mint a jelenlegi politikai vezetés vagy az Iszlám Állam. A diktátorokat megbuktatták, azonban az új hatalmi erők zűrzavart, káoszt és háborút szítottak a térségben többek között azzal, hogy a helyi keresztényeket a nyugati hatalmakkal kezdték el azonosítani.

Az Európába menekülő keresztények, akik számára élet-halál kérdés egyes helyeken, hogy Krisztust vagy Allahot követik-e, megdöbbenve tapasztalják a keresztek eltűnését, az üres templomokat, a szupermarkettá alakított szakrális helyeket. Keresik, de nem találják a gyülekezeteket. Mindez a mohamedánok szemében is rossz példa, akik nem tekintik tiszteletre méltónak a vallás elhagyását, a felületességet, azt, amit mi „vallásos vagyok a magam módján” kategóriának hívunk. Ők ugyanis rendkívül büszkék a muszlim identitásukra. Ez képes minden társadalmi réteget megszólítani, a radikálisok ezt kihasználva keltik fel még a tanult, fiatal értelmiség figyelmét is. Ők nem valamilyen nemzethez tartozónak, hanem az iszlám követőinek vallják magukat elsősorban, és ez erős személyes identitást ad nekik.

Megvan a magyarázata a robbantásoknak is: ha a Közel-Keleten van joga egy katonának kiontani gyermekek életét, akkor ugyanezt a pusztítást a nyugati társadalmak gyermekei ellen is véghez lehet vinni, ez jogi értelmezés az iszlámban – fogalmazott Horváth-Sánta Hanga. Nehéz megállapítani, hogy a békességet kereső és radikális mohamedánok milyen arányban élnek közöttünk, de a kutató szerint körülbelül minden harmadik ember tartozik ez utóbbiba. Egyelőre homály fedi azt, hogy a nyugati államok miért az illegálisan érkező radikális csoportokat védik és támogatják, ezzel mi a céljuk és kinek jó ez. Azonban a keresztény hitre áttérők megvallják, hogy az iszlám erőszakos, kereszténynek lenni pedig szeretetteljes életet jelent. Ezért is fontos összefognunk és hitelesen megvallani előttük is a hitünket.

Azt is látnunk kell, hogy amíg Nyugat- és Észak-Európa létezik, addig a mi térségünk, Kelet-Közép-Európa nem lesz elsődleges célterület. Azonban ez nem jelentheti azt, hogy nem foglalkozunk a problémával, nem vállaljuk legalább annyira büszkén a Krisztushoz tartozásunkat, mint a mohamedánok a saját hitüket. Nincs semmi jutalmunk abban, ha tétlenek vagyunk és a felületességünk miatt vetnek meg minket. Mert a keresztjeink még állnak, és hazánkban hallunk templomok építéséről, gyülekezetek létrejöttéről is. Az előadás jó példa volt arra, hogy meglássuk: jelenleg mi is identitásválságban vagyunk. Pedig mi, keresztyének lehetünk a világ számára az a só, amely tartósít, amely megőrizheti ezt a kontinenst az elmúlástól.


Képek: Vargosz