"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Ketten hármasban
Első alkalommal rendezzük meg a Ketten hármasban elnevezésű lelki elvonulásunkat, melyet lelkipásztorok és házastársaik részére terveztünk. Ez a program azt kívánja szolgálni, hogy mint házastárs megoszthassuk egymással hitünk harcait, küzdelmeit, reményeit és örömeit.
A szolgálatok forgatagában nehéz együtt úgy elcsendesedni, hogy érdemi módon találkozhassunk a házastársunkban lakó Istennel is. Jó reménységgel vagyunk arra nézve, hogy ez a két nap segítségül szolgálhat abban, hogy növekedjünk és a házastársak egymás hite által közelebb kerüljenek Istenhez. Bízunk benne, hogy ez fordítva is igaz lehet: Isten közelségében a házaspárok egymáshoz is közelebb kerülhetnek.
Szeretettel hívunk benneteket erre a reményeink szerint gazdag áldást tartogató útra!
Csoport vezetők: Szőke Etelka, Szőke Atiila lelkipásztorok és Kovács Endre teológus
Helyszín: Motivációs Ház (2600. Vác, Galamb köz)
Elhelyezés 2 ágyas, fürdőszobás szobákban.
Időpont: 2024. november 15-16. péntek 14 órától, szombat 15 óráig
Tervezett program:
PÉNTEK
14.00 órától Érkezés, lepakolás
15.30 Ismerkedés, keretek ismertetése
16.00-18.00 I. Csend, Isten és én, a párom és Isten –megérkezés ideje
18.30-19.30 Vacsora
19.30-20.45 II. Az Ige és én, az Ige és mi – a pillanat lehetősége
SZOMBAT
7.45-től Reggeli
08.30-10.30 III. Hitünk és házasságunk egymásra hatásai – a felismerés ideje
11.00-13.00 IV. „Gyere be a belső szobámba!”- a meghatódás ideje
13.00-14.00 Ebéd
14.00-15.00 Program lezárása
Kérjük, hogy a jelentkezők végig legyenek jelen.
A programot az MRE Gyökössy Intézete szervezi és támogatja, a résztvevők által fizetendő regisztrációs díj: 12 000 Ft/pár. Szükség esetén támogatás igényelhető.
Jelentkezési határidő: 2024. október 30.
A jelentkezéseket a JELENTKEZEM gombra kattintva várjuk, a jelentkezéssel egyidőben kérjük a regisztrációs díj befizetését is.
A programot a meghittség megőrzésének érdekében minimum 4 maximum 7 pár részvételével valósítjuk meg. A jelentkezéseket a beérkezések sorrendjében fogadjuk, azonban a létszámkorlát miatt csak akkor tekinthető véglegesnek a jelentkezés, ha arról a megerősítő válaszlevél is megérkezik.
Számlaszám: Magyarországi Református Egyház Gyökössy Endre Intézete 10701094-74603523-51100005
Közleménybe kérjük beírni a következőket: Ketten hármasban! (résztvevő neve)
Lemondás esetén a befizetett összeget csak október 30-ig áll módunkban visszafizetni.
Kérdéseikkel forduljanak bizalommal Szőke Etelkához (szokeeta@gmail.com).