„Maradjunk együtt!”

Vasárnap kezdődött hazánkban a 15. házasság hete, amely a pandémiás időszak párkapcsolati kihívásai közepette a kapcsolatok tudatos gondozására hívja fel a figyelmünket.

Hazánkban 2022. február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A házasság hetén egy héten át több mint ötven településen közel kétszáz programmal várják országszerte az önkéntes szervezők az érdeklődőket különböző helyszíneken és az online térben. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2021-ben 72 ezer pár kötött házasságot, ami 7,3 százalékkal, 4905-tel több az egy évvel korábbinál. Különösen látványos az emelkedés a 2010-es mélyponthoz (35 520) képest, azaz egy évtized alatt megduplázódott a házasságkötések száma. Közismert hazai terapeuták tapasztalata szerint viszont a pandémiás időszak – a bizonytalanság, a rendhagyó élethelyzetek megviselték a párokat, ezért fontos tudatosan odafigyelni a kapcsolatokra. A Magyarországon már 2008 óta jelen lévő Házasság Hete Mozgalom ezért most a hangsúlyt a közös fejlődésre kívánja helyezni, ezzel is segítve az ingatag helyzetbe kerülő párokat, valamint biztatást és megerősítést adva azoknak is, akik összekovácsolódva kerültek ki ebből az időszakból.



„Ma hazánkban 3,5 millió ember él házasságban, és az elmúlt időszakban megtapasztalt bezártság, az otthoni munkavégzés, a bizonytalanság egyes kapcsolatokat megerősített, másokat pedig komolyan próbára tett” – mondta Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója. „Ez olyan nagy szám, hogy a kapcsolatok minőségi javításának már komoly tétje van.” Mint fogalmazott: arra biztatják a párokat, hogy ha nehezebb időszakot élnek meg vagy netán krízisbe kerül a házasságuk, akkor tudatosan foglalkozzanak azzal, hogy mi módon lehetne a kapcsolatot megmenteni, tenni a házasság minőségi változásáért, mert a családok szétesése nagy veszteség személyes-, gazdasági- és társadalmi szinten egyaránt. A stabil, egymást támogató kapcsolat ugyanis nemcsak a párok személyes boldogságát segíti elő, hanem kihat a velük élő gyermekeik életére, a munkavégzésük minőségére és komoly gazdasági vonatkozásai is vannak, ha a családok egyben maradnak.

A jubileumi alkalmon Gary Chapman, a világhírű párterapeutaszemélyes videóüzenetben köszöntötte a magyar párokat. Az 5 szeretetnyelv „atyja” üzenetében utalt az öt évvel ezelőtti nagysikerű magyarországi előadói körútjára, amely azt sugallta számára, hogy a magyar párok különösen elkötelezettek abban, hogy a házasságukban fejlődjenek.

„A házasságok vagy épülnek, vagy visszafejlődnek, de soha nem maradnak változatlanok. Minden egyes nap teszünk vagy mondunk valamit, ami vagy jobbá, vagy rosszabbá teszi a házasságunkat” – mondta a népszerű előadó, akinek módszere milliók házasságára volt hatással világszerte. „Ha hajlandóak vagyunk bocsánatot kérni és a múltbeli kudarcokért egymásnak megbocsátani, szebbé tehetjük a közös jövőnket. Megtanulhatjuk egymás szeretetnyelvét beszélni, ami nagyban gazdagítja a házasságunkat.” Hozzátette: bizonyára lesznek olyanok, akik számára az év legjelentősebb döntése az lesz, hogy együtt maradnak, és dolgoznak azon, hogy javítsanak a kapcsolatukon. Ez ráadásul nemcsak a pár javát szolgálja majd, hanem nagy hasznára válik a gyermekeiknek is, akik így példát látnak az egészséges házasságra, ahol a férj és a feleség kölcsönösen arra törekszik, hogy gazdagítsa egymás életét.
 



A házasság hete központilag szervezett programjai:

Február 13., vasárnap 10 óra: Nyitó istentisztelet a káposztásmegyeri református templomban (Budapest, IV. ker., Bőröndös u. 17.). Igét hirdet Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Az istentisztelet élőben követhető lesz a káposztásmegyeri református gyülekezet YouTube-csatornáján.

Február 14., hétfő 18 óra: Kapcsolódás. Újra és újra… Előadó: dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta
Online előadás a Házasság hete Facebook-oldalán: www.facebook.com/hazassaghete

Február 15., kedd 18 óra: Maradjunk együtt! Akkor is, ha...? Előadók: dr. Gorove László és Kriszta párkapcsolati szakértők
Online előadás a Házasság hete Facebook-oldalán: www.facebook.com/hazassaghete

Február 16., szerda 18 óra: Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: Lackfi János költő és felesége, Bárdos Júlia művészettörténész; Pindroch Csaba és felesége, Verebes Linda színművészek; Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és felesége, Valkai Anna családmenedzser. Moderátor: Mohay Bence sportriporter. Élő online közvetítés az ELTE ÁJK Aula Magnából a Házasság hete Facebook-oldalán: www.facebook.com/hazassaghete

Február 17., csütörtök 10 óra: „Egyensúly családban, munkában” konferencia a házasság hetén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében. Élő online közvetítés a Három Királyfi, Három Királylány weboldalán: www.haromkiralyfi.hu és Facebook-oldalán: www.facebook.com/haromkiralyfi. Ha az aktuális járványügyi rendelkezések lehetővé teszik, akkor személyes részvétellel is zajlik a program. Előzetes regisztráció a www.haromkiralyfi.hu oldalon.

Február 18., péntek 18 óra: Együtt akarunk maradni! - Ifjú házasok vallomása a hűségről, elköteleződésről sok zenével, a KÖZEL zenekar szolgálatával. Online műsor felvételről az Evangélikus Női Misszió YouTube-csatornáján.

Február 19., szombat 17 óra: Maradjunk együtt! A krízisek összekovácsoló ereje, avagy hogyan fogjuk be a szelet a vitorlába Előadók: Kovács Károly pszichológus, családterapeuta és felesége, Kovácsné Ember Katalin mentálhigiénikus. Online előadás a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség YouTube-csatornáján: youtube.com/user/refnagyerdo

Február 20., vasárnap, 18 óra: Záró szentmise a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban. A szentmisét bemutatja és homíliát mond Marton Zsolt váci megyéspüspök (V. ker., Március 15. tér 2.)

Az országos rendezvénysorozat keretében ezen kívül számos magyarországi és határon túli településen – többek között Győrben, Veszprémben, Szegeden, Kecskeméten, Miskolcon, Szentendrén, Marosvásárhelyen, Pozsonyban – előadásokkal, vetélkedőkkel, szerelmes kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket különböző helyszíneken és az online térben.
 

A Házasság Hete Szervezőbizottságában közreműködő szervezetek: Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), Magyar Katolikus Házas Hétvége, Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Szolgálat, Bibliai Házassággondozó Szolgálat, Magyarországi Evangélikus Egyház Női Misszió, a Magyarországi Baptista Egyház Családi Szolgálata, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata, a Magyarországi Metodista Egyház Családszolgálata, a Harmat Kiadói Alapítvány és a Family magazin.


Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.

Kövesse a házasság hetével kapcsolatos írásokat a Parókia portálon is!


Forrás és képek: Házasság Hete Mozgalom