Márk evangéliuma - 11. Ki az én anyám és kik az én testvéreim?

Meghasonlás

Ő PEDIG MAGÁHOZ HÍVTA EZEKET, ÉS PÉLDÁZATOKBAN EZT MONDTA NEKIK: HOGYAN ŰZHETI KI A SÁTÁN A SÁTÁNT? HISZEN, HA EGY ORSZÁG ÖNMAGÁVAL MEGHASONLIK, AZ AZ ORSZÁG NEM MARADHAT MEG; ÉS HA EGY HÁZ, ÖNMAGÁVAL MEGHASONLIK, AZ A HÁZ SEM MARADHAT MEG. ÉS HA A SÁTÁN ÖNMAGA ELLEN TÁMADT ÉS MEGHASONLOTT, NEM MARADHAT MEG, HANEM VÉGE VAN.

Hogyan kérdez Jézus? Hogy lehetőségük legyen érteni. Az eszükhöz szól, mert látja, hogy a szívük zárva. Példázattal kérdez. Megfelelhetik a példázattal szemléltetett kérdést. Egy uralkodó, csak akkor űzi el az uralkodót, ha nem akar többé uralkodni. A Sátánnak nem célja, hogy sátántalanítson, ez meghasonlottság lenne, saját uralma ellen nem támad.

Általában akkor nem nézünk szembe a kérdéssel, ha magunkat féltjük, vagy a másikat már eleve gonosznak tartjuk. Mert, mert, mert...Ez Nem arról szól, hogy meghasonlott vagyok? Szeretni akarok, de nem lépem a szeretetet... Aki szeret, lehetőséget ad. Jézus ezt lépi.

Ma a MEGHASONLÁS, annak mindennemű következménye, félelmetesen, észrevehetően jelen van. Akinek van rá szeme, látja, hogy az ország vezetői addig hamisítanak, míg hazugságaik körbe nem keríti őket. Gát nélkül felszabadítanak a bűnre nézve, míg el nem nyeli őket a birtoklás és hatalomvágy, avagy az általuk erkölcstelenségre szabaddá tettek bűnei...

SENKI SE HATOLHAT BE AZ ERŐS EMBER HÁZÁBA, HOGY KIRABOLJA HOLMIJÁT, HACSAK ELŐBB MEG NEM KÖTÖZI AZ ERŐS EMBERT, ÉS AKKOR RABOLJA KI ANNAK HÁZÁT

Miért enged az ERŐS? Miféle erővel enged? Isten miért hagyta a Fiát? Jézus Krisztus miért engedte el, azt amit elengedhetett? Értünk. Hatalma volt engedni és nem engedni. Vállalta. "Van hatalmam, hogy letegyem, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt..." Ján. 10:17. A Sátán mindig teret akar bennünk, megkötöz, nem enged... Isten teret ad, szabaddá tesz...

A sátáni és isteni erő KÖTÖZHETI az embert. Kényszerrel, avagy szabadsággal. Nem mindegy, melyik kötöz. Vajon, kötözhet engem féltő szeretet? Tehet harcképtelenné? El tudom engedni az igazamat, igazolásvágyamat? Mire vagyok, mire lettem Krisztus által szabad? Mit féltek? Anyagiakat, szerepet, helyet? Belefér a másik ember a szeretetembe? A Krisztustól méltatlanul nyert kegyelembe? Merek magamon kívül lenni, és védtelen lenni - a másikért?
BIZONY, BIZONY, MONDOM NÉKTEK, HOGY MINDEN BŰN MEGBOCSÁTTATIK AZ EMBEREK FIAINAK, AKÁRMILYEN NAGY AZ A KÁROMLÁS, DE AKI A SZENT LÉLEK ELLEN SZÓL KÁROMLÁST, NEM NYER BOCSÁNATOT SOHA, HANEM ÖRÖKKÉVALÓ BŰN TERHELI.

Milyen pontosan helyezi el ezt a sokak által kérdéses mondandót. Hogy amikor Isten Lelke jön közel hozzánk, ha ráismerhetnénk, és egyben magunkra ismerhetnénk, ha mi akkor mégis ellene szólunk, akkor elveszítjük az utat. Jézus itt közel hív, értésre és bizonyosságra ad lehetőséget. Ha valaki a hozzá közelhajló Istent löki, taszítja el hitetlenül magától, aki nem enged szívének, szavának, hogy bizonyosságot leljen, az önmagát zárja ki .

ÉS MEGÉRKEZTEK ANYJA ÉS TESTVÉREI, ÉS KÍVÜL MEGÁLLVA BEKÜLDTEK HOZZÁ ÉS HIVATTÁK ŐT. A KÖRÜLÖTTE ÜLŐ SOKASÁGBÓL MEGSZÓLALT VALAKI: ÍME A TE ANYÁD ÉS TESTVÉREID OTT KINN KERESNEK TÉGED.

Megérkeznek szerettei, de nem jönnek be. Csak üzennek, hogy itt vannak. Miért nem jönnek be? Nem merik zavarni? Vajon vállalható még az, amiért jöttek? Hogy mint eszét vesztettet, magán kívül lévőt megfogják és hazavigyék? Vagy csak elvárják tőle, hogy értük, rokonaiért kijöjjön? Vajon hányan figyelik, lesik, mit tesz, mit mond Jézus?

Jézust az emberekért jött, szeretetének felfoghatatlan ereje, hatalma, súlya, mértéke... de nem mások elvárásai irányítják. Szabad a szeretetre, szabad Isten akaratára. Nem keveri össze a kettőt, mint mi emberek. Szeretete szeretet. Értünk lépve sincs ellenünk, és ellenünk szegülve is értünk van. Hogyan felel a kívül és belül elváróknak? Újra kérdez...

Ő AZONBAN ÍGY FELELT NEKIK: KI AZ ÉN ANYÁM ÉS KIK AZ ÉN TESTVÉREIM? MAJD VÉGIGTEKINTETT A KÖRÜLÖTTE ÜLŐKÖN, ÉS ÍGY SZÓLT: ÍME AZ ÉN ANYÁM, ÉS AZ ÉN TESTVÉREIM! MERT AKI AZ ISTEN AKARATÁT CSELEKSZI, AZ AZ ÉN FIÚTESTVÉREM, NŐTESTVÉREM ÉS ANYÁM.

Mennyire nem az következik, amit vártak! Nem ő megy ki, hanem azokat hívja be. Ha látni akarják. Nem őket emeli ki, ahogy elvárják, ahogy emberileg illenék, hanem irántuk való szeretetébe öleli azokat, akik bent vannak. akiket Isten Lelke válogatás nélkül eggyé tehet.
KIK AZ ÉN ANYÁM ÉS AZ ÉN TESTVÉREIM? A kívül várókat hívja be...Mibe hívja őket? Nem test és vér szerinti közösségbe, hanem az ennél többe, az örökkévalóba hív, emel...

AKI AZ ISTEN AKARATÁT CSELEKSZI, AZ AZ ÉN FIÚTESTVÉREM, NŐTESTVÉREM ÉS ANYÁM... Aki enged az isteni szónak, aki mer magán kívül lenni (elvárásain, szokásain...), akiket Mennyei Atyja fiaiként ölelhet egybe. Vajon bementek hozzá? Mi győzte le a szívüket, ha bementek? És én, és mi, vajon bementünk volna?



BÓDÁS JÁNOS
        MEGYEK URAM


Magam tanácsán tévedezve
csak tétován, botolva jártam.
Ha szívem fájt s a lelkem vérzett,
mentő kezet az emberektől
hiába vártam.

Közénk zuhant a végtelenség,
s én mentem messze, messze tőled.
Légy százszor áldott ó nagy Isten,
hogy éreztetted kínjaimban
sújtó erődet.

Ó szent, kemény próbáltatások,
miktől szívem könnyekben ázott,
de jó hogy rajtatok keresztül
megláttam minden kínok túlján
az új világot!

Megyek Uram, közelb tehozzád,
nem hallgatok földi tanácsra,
nem győz le sem vér, sem hiúság,
sem a bűnös, száztitkú élet
olcsó varázsa.

Megyek Uram, hallom szavadat,
s érzem, hiszem, meg is talállak,
hogy mindeneknek megbocsátva
csitult szívemmel megpihenjek
örökre Nálad.