Márk evangéliuma - 3. Hatalma van...

None

 

Valaki telefonált nekem tegnap. Beszámolt arról, hogy az imaheti alkalmon meghallgatta a szentbeszédet, de üresnek érezte. Mikor elköszönt a paptól, kifelé az ajtónál, úgy érezte, ki kell mondania: Ha belülről szólt volna, többet értett volna belőle... Nem volt több a szóban, mint amire az ember tehetsége, tájékozottsága, biblikus műveltsége, tudása képes. Szabad jelezni? Vajon mit érezhetett az a pap? Tudta, hogy nincs többje? Sértette, hogy kimondják? Vagy érezte, észrevette, azért fájt? Milyen érzés annak számára, aki a többet szeretné adni, az hogy nincs? Kell nekünk az isteni több? Mit tehetünk érte? Mi akadályozza, ki kaphatja?

Talán sokan ismerik Paul White jelképes történetét, a kecskéről, aki oroszlán akart lenni... Hogyan és mivel próbálkozott? Kiírta, hogy oroszlán, utánozta a járásukat, a hangjukat, a szokásaikat... De mert láthatóan, hallhatóan kecske maradt...kinevették azok, akik jól ismerték. Élete akkor pecsételődött meg, mikor úgy döntött, ostobák, akik nevetnek rajta, eleget gyakorolt, elmegy az oroszlánok közé. Mert ez az életébe került! Mit művelt ez a szerencsétlen állat? Kecskebőrben oroszlánt játszott, tudni vélte milyen az oroszlán, s magáról, hogy már azzá lett! Ezen csak rajtaveszíteni lehet. Nekünk is, ha csupán úgy teszünk, mintha...
Mit tehetünk a többért? Mit művelhetünk mindazzal, ami emberi lehetőségként adva van?
Gyakorolhatjuk ezt a mozdulatot, hogy imában Istenhez emelem... Nem én találom ki, mit mondjon, mit tegyen, nem én szabom meg, hanem engedem felelni, vagy nem arra felelni, megindítani, avagy el nem indítani... Mondhat mást, mint amit jónak gondolok? Történhet velem más, mint amit magamnak, másnak elképzelni tudok?

Testvére felől kérdeztem valakit. Azt mondta, nem érti, Isten miért nem könyörül már rajta, hisz élete még mindig romokban. Pedig annyit könyörgött érte. És ő is vágyott rá, kérte is, de nem kapta, nem történt semmi, egyre lejjebb csúszik... Aztán ahogy beszélgettünk, egyszer csak szóba került, mit tanul most. Egy ezoterikus tanfolyamot végez, remélve, hogy munkához, keresethez jut. Mennyire jellemző az emberre. Isten irgalmát kéri, aztán csalódottan megkérdőjelezi, és újra csak maga felől képzel, erőlködik, más tudást remélve kapaszkodik. Nem egyedül Istentől várja a megszerezhetetlen, produkálhatatlan többet...

ÉPPEN OTT VOLT A ZSINAGÓGÁJUKBAN EGY TISZTÁTALAN LÉLEKTŐL MEGSZÁLLOTT EMBER, AKI AZONNAL FELKIÁLTOTT: MIT AKARSZ VELÜNK, NÁZÁRETI JÉZUS?
AZÉRT JÖTTÉL, HOGY ELPUSZTÍTS MINKET ? TUDOM, KI VAGY : AZ ISTENNEK A SZENTJE. ÉS MEGDORGÁLTA ŐT JÉZUS: NÉMULJ EL, ÉS MENJ KI BELŐLE ! ÉS A TISZTÁTALAN LÉLEK ÖSSZE-VISSZA RÁZTA ŐT, ÉS HANGOS KIÁLTÁSSAL KIMENT BELŐLE...

MEGSZÁLLOTT EMBER az, akin uralkodik a Sátán. Talán azt is mondhatom, többet lát a többieknél. Épp mert gonosz erő által fogva tartott, legyőzött ember. Mit kérdez? Nem is szól, hanem kiált: MIT AKARSZ VELÜNK, NÁZÁRETI JÉZUS? Ember kérdez, vagy a fogvatartó? Kiderül? Elárulja magát. Mit félt? A teret, amit abban az emberben nyert. Érinti a hatalommal kimondott szó, nem tud nem kérdezni, de vegyük észre, hogy nem vár feleletet. Krisztus isteni hatalmától való félelme diktál kérdést: AZÉRT JÖTTÉL, HOGY ELPUSZTÍTS MINKET?

Vajon hányszor kérdezünk és felelünk így mi magunk, fogolyként, süketen és vakon? Mert miféle kérdés Istennel szemközt, hogy miért nem könyörül, hisz majd beleveszünk a bajba? Hiszem, hogy nem a vesztemet akarja? Vagy csupán tudok róla, hogy meg tud menteni, meg tud szabadítani, attól ami tőle, isteni jelenlététől, elválaszt? Jöhet hozzám egészen közel? Hogy érezzen végre a szívem, hallja Őt fülem, lássa a szemem? Félek elveszni, veszíteni?

Egy író-társunk, aki szeretett volna részes lenni az útban, amit irodalmi körünkkel terveztünk, nem kapta meg második, eligazító üzenetemet, így sajnos elkerültük egymást a buszállomáson. Akaratlan maradt ki abból, amire vágyott: Vajon miért?

"Őszintén sajnálom, hogy nem lehettem ott Veletek, de valami miatt ennek így kellett történnie, ugyanis csak egy levelet kaptam tőled ez ügyben, arra azonnal válaszoltam is. Nem tudom másként értelmezni, csak úgy, hogy az Úr tudja, miért rak rám ennyi terhet, és ha valami kis jó mutatkozik, miért veszi el az utolsó pillanatban. Bár meg kell mondanom, nagyon kimerítő, sok dolog fölött értetlenül állok, és amikor az adott pillanatban rossz, nehéz arra gondolnom, hogy idővel megjön a miértre a válasz. valami nagy változás előtt állok, valamit meg kell tennem, mégha nagyon fájdalmas is, és ha időnként elbizonytalanodom, jön a fejemre koppintás. Tudom, és érzem, hogy szeret, és a jó felé terelget az Isten, csak nehéz megtenni bizonyos lépéseket."

TUDOM KI VAGY: AZ ISTENNEK A SZENTJE... Mi a baj ezzel a kijelentéssel? Aki mondja, fél Krisztus jelenlététől, az isteni szentségtől. Elárulja magát, kiderül miféle lélek. Jézus szavában erő van: NÉMULJ EL, ÉS MENJ KI BELŐLE! És a gonosz erő távozni kényszerül a fogva tartottból. Hogyan teszi? Újra kiált, kétségbeesetten tiltakozik: A TISZTÁTALAN LÉLEK ÖSSZE-VISSZA RÁZTA ŐT, ÉS HANGOS KIÁLTÁSSAL KIMENT BELŐLE...

MIT AKARSZ? Félünk mikor közeledik? Mitől? TUDOM, KI VAGY! Mit tudunk, mit remélünk?
Valaki felkeresett s azt kérdezte tőlem pár napja: Mit jelent az I. János 4:18 - ban, hogy : " ... a teljes szeretet kiűzi a félelmet"? Meghökkentem. Épp előző nap kellett egy ezzel összecsengő történetről beszélnem a gyermekistentiszteleten. Mikor Mózes, a halála előtt így búcsúzik: "Közel van hozzád, szívedben van, hogy teljesítsed azt..." I. Mózes 30:14.

Mózes, a nép Isten által választott vezetője, a pusztai vándorlás alatt céltáblája volt elégedetlenkedésüknek, zúgolódásuknak... Többé nem megy előttük nem lesz a közvetítőjük... Miért ezt mondja nekik búcsúzóul? Mit kell megtanulniuk? Ne emberben, ne emberi segítségben bízzanak! Ha teljes szívvel keresik, megtalálják, "Közel van minden őt hívóhoz..."
Ha bíznak benne, ha felfedezik saját szívükben, ha hallják szavát, többé nincs mitől félniük... Aki fél, az nem kész jelen lenni, szavának engedni, nem teljesedik benne az isteni szeretet...

Közel van hozzánk? Szívünkben van? Hagyjuk teljesedni szeretetet? NÉMULJ EL! - mondja Jézus Krisztus, és kiűzi az emberi szívből mindazt, amit oktalanul félt, ami fogva tartja lelkét, megterheli, reménytelenné teszi, megrontja... Mi elevenedhet, mi teljesedik bennünk?

 

 

 REMÉNYIK SÁNDOR

                    HALLGAT



Hallgat.

Hallgat néha hosszú órákon át.

Akár a kő.

Akár a fa.

Akár a hó.

Akár a hóvirág.

Hallgat.

Én e hallgatás irigye vagyok.

Bár nyugtalanít ez a hallgatás

Néha.

Mert hátha befelenőtt panaszok,

Megkövült jajok, elhalt sóhajok,

Finom kéreggel fedezett sebek,

Alig kinyílt apró virágfejek,

Szorongó, örök, nagy-nagy aggodalmak

Lappangnak kő,fa,hó, hallgatás alatt.

Én azt hiszem, hogy ismerem.

És mégsem ismerem.

És ma sem tudom, miért hallgatag.

Csak e hallgatás irigye vagyok.

Fecsegésben szétszórom magamat,

Azután szégyellem,

Nagyon szégyellem

Mindig, amikor szemben ül velem,

Hogy szóltam, szóltam, szólnivaló nélkül,

Aprópénzként elszórom magamat.

Ő ült, és hallgatott,

mint foghatatlan súlyt

Éreztem lelkében az aranyat.

 

MINDNYÁJAN MEGDÖBBENTEK, ÚGYANNYIRA, HOGY EGYMÁST KÉRDEZGETTÉK: MI EZ? ISTENI HATALOM SZERINT VALÓ ÚJ TANÍTÁS: MÉG A TISZTÁTALAN LELKEKNEK IS PARANCSOL, ÉS AZOK ENGEDELMESKEDNEK NÉKI. ÉS EGYSZERRE ELTERJEDT A HÍRE MINDENÜTT GALILEA EGÉSZ TARTOMÁNYÁBAN.

Miféle hír terjedt Galilea-szerte Jézusról? Mi mire csodálkozunk rá? Mi döbbent meg minket? Miért kiáltunk? Mit féltünk? Mitől kéne szabadulnunk? Mitől némulunk el? Mit merünk kezébe visszapakolni? Hogy megszentelődjön életünk. Legyőzheti önféltésünket? HATALMA VAN...