JÁNOS AZT MONDTA NEKI: MESTER, LÁTTUNK VALAKIT, AKI A TE NEVEDDEL ÖRDÖGÖKET ŰZ KI, DE NEM KÖVET MINKET. ELTILTOTTUK ŐT, MIVELHOGY NEM CSATLAKOZOTT HOZZÁNK. JÉZUS PEDIG ÍGY SZÓLT : NE TILTSÁTOK EL ŐT, MERT AKI CSODÁT TESZ AZ ÉN NEVEMBEN, NEM EGYHAMAR FOG ÓCSÁROLNI ENGEM. AKI NINCS ELLENÜNK, VELÜNK VAN. AKI INNOTOK AD EGY POHÁR VIZET AZ ÉN NEVEMBEN AZÉRT, MERT TI, KRISZTUSÉI VAGYOK, BIZONY MONDOM NÉKTEK, HOGY NEM VESZTI EL JUTALMÁT. AKI PEDIG BŰNRE CSÁBÍT EGYET E HÍVŐ KICSINYEK KÖZÜL, JOBB ANNAK, HA MALOMKÖVET KÖTNEK A NYAKÁRA, ÉS A TENGERBE DOBJÁK. HA BŰNRE VISZ TÉGED A KEZED, VÁGD LE AZT. JOBB NEKED CSONKÁN BEMENNI AZ ÉLETRE, MINT KÉT KÉZZEL A GYEHENNÁRA, AZ OLTHATATLAN TŰZRE, AHOL AZ Ő FÉRGÜK MEG NEM HAL, ÉS A TŰZ NEM ALSZIK. ÉS HA A SZEMED MEGEJT TÉGED, VÁJD KI AZT, JOBB NEKED FÉL SZEMMEL BEMENNED AZ ISTEN ORSZÁGÁBA, MINTHA KÉT SZEMEDDEL VETNEK A GYEHENNÁRA. OTT, AHOL AZ Ő FÉRGÜK MEG NEM HAL ÉS AZ Ő TÜZÜK NEM ALSZIK KI. MINDEN (ÁLDOZATRA SZÁNT) DOLGOT A TŰZRETÉTEL ELŐTT MEGSÓZNAK. JÓ A SÓ, DE HA A SÓ ÍZÉT VESZTI, MIVEL PÓTOLJÁK? LEGYEN BENNETEK SÓ, ÉS LEGYETEK BÉKESSÉGBEN EGYMÁSSAL.

Valahol középre kellett állnom, beszéltem, ahogy szoktam, mindarról, amit mostanság értettem meg, arról is ami megnehezítette szívemet, és arról is, ami fölébe emelt... Valaki, mikor már éppen elhagytam volna azt a helyet, odajött és ezt mondta: - Nem értem, hogy mersz így beszélni, ilyeneket mondani itt nekünk...( Megvallom, meghökkentett a közlése, magamat őszintén adó megnyilatkozásom után...) - Mi zavart, mit mondtam? - kérdeztem tőle, amint szólni bírtam. - Arra már nem emlékszem pontosan, de nem mondhatsz ilyet...

Mi zavarta? Mi kényszerítette őt arra, hogy felkeljen, hogy elém álljon, hogy tiltakozzon? Nem fértem a képbe, amit az én lehetőségeimről alkotott? Vagy épp most zár bele, én vagyok az, akivel baj van? Netán én őt, akit valami miatt zavarok? Tudjuk mit csinálnak velünk az érzéseink? Hogy rabul ejthetnek, szabadon garázdálkodhatnak bennünk, körülöttünk?

A mai történet előzménye, hogy a tanítványok útközben vitatkoztak, versengtek, ki hívebb, ki különb, ki nagyobb közöttük... s Jézus eléjük állítva egy kisgyermeket, alázatra intette őket, arra, hogy legyenek készek befogadni egymást, úgy, ahogy a gyermek, akinek szüksége van az övéi, a nála erősebbek szeretetére, odaadására...

JÁNOS AZT MONDTA NEKI: MESTER, LÁTTUNK VALAKIT, AKI A TE NEVEDDEL ÖRDÖGÖKET ŰZ KI, DE NEM KÖVET MINKET. ELTILTOTTUK ŐT, MIVELHOGY NEM CSATLAKOZOTT HOZZÁNK.

Először úgy tűnik, mintha másról lenne szó. És talán mi is riadtan kapjuk fel a fejünket, ha arról hallunk, hogy valahol, valakik, ördögöt űztek...Hisz ehhez több szükséges, mint amit az ember produkálni képes. Isteni, vagy sátáni erő kell. S ki az aki ezt megítélheti? János azt mondja el, mit láttak, hogyan feleltek. Nem szépíti, s mintha igazolást is várna, hogy jól tették, amit tettek. Persze szabad arra figyelnünk, hogyan, miféle szívvel, szemmel látták azt, amit láttak? Mert már a közlés is ellentmondásos. Ha sátáni erőnek gondolták, miért is hívták maguk közé? Akkor ítélik el, mikor hívásukat elutasítja. Kivagyiságuk, sértettségük felel rá....

...NEM KÖVET MINKET. ELTILTOTTUK ŐT, MIVEL NEM CSATLAKOZOTT HOZZÁNK...

Mennyire kiderül, hogy zavarta a tanítványokat - akik a lehető legjobb helyen, Jézus közelében éltek -, ennek a nem közéjük tartozó embernek jócselekedete, csodatétele, és mert nem igazolta elsőbbségüket, különb voltukat csatlakozásával, megkérdőjelezték hovatartozását.

És igazolni próbálják, utólag, amit tettek, - Jézus előtt. Mi, akik jól látunk, hisz itt vagyunk, veled együtt haladunk, téged kérdezünk, ugye Jézus, aki hozzánk csatlakozik, aki hozzánk tartozik, az van jó helyen... Mennyire érvényes volt ez akkor is, azóta is, ma is. A jó gazda, a jó hely, a megőrző szokás igazolása, és a belső történés helyettesítése, pótlása a szemnek valóval, az épp kérdéses cselekedet igazolása, a másikkal szemben, - a hovatartozással.

Nemrég beszélgettem valakivel. Menjünk oda, szánjunk időt arra, hallgassuk azt, vegyünk részt abban, amiben ő, ahogy ő... mert akkor megtörténhet velünk az, ami vele megtörtént. S mert nem csatlakozunk, tán akaratlan, de éreztette, hogy kívül vagyunk, baj van velünk...

Fájt, hogy nem az érdekli mi van bennünk, ott van-e Krisztus? Ez tehetne minket eggyé. Hisz mindegy hol, miben, hogyan találkoztam vele, ha általa élek, bűnbánatból és kegyelemből...